Musica & Caritas

867

Jótékonységi koncert a székesegyházban

Hagyományossá vált egyházmegyénkben, hogy minden év májusában jótékonysági koncertet rendeznek székesegyházunkban. Az alábbiakban a rendezvény elindítója, s azóta is szervezője, lelke és motorja, Szvirida János munkácsi karnagy osztja meg gondolatait az eseményről.

 

Május 18-án immár 12. alkalommal rendeztük meg a munkácsi szegények javára a hagyományos jótékonysági koncertet, melyet annak fővédnöke, Majnek Antal megyéspüspök nyitott meg. A rendezvény színvonalát ezúttal is sikerült megtartani, hála a jól képzett, lelkes kórusoknak. Magyarországról a mátészalkai Zenebarátok Kórusa (karnagy: Balogh Ferencné Viola), Ungvárról a Romzsa Tódor Görög Katolikus Szeminárium kórusa (karnagy: Rjabincsák Miroszláv atya), Munkácsról pedig az Állami Egyetem tanári kórusa (karnagy: Karmanov Valerij), a Palánkai Német Kulturális Egyesület le- ánykara (karnagy: Kálij Erika), illetve a római katolikus székesegyház Szent Márton kórusa (karnagy: Szvirida János) igyekezett esztétikai örömöt okozni a szép számban összegyűlt közönségnek – sikerrel. A Karitász munkatársai nevében Sztankovics Ilona köszönte meg az adakozók nagylelkűségét, illetve a résztvevők és szervezők áldozatos tevékenységét. Ezt követően Gyurin Miklós, az Ungvári Magyar Főkonzulátus konzulja osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Végezetül Majnek Antal püspök atya emlékplakettet adott át a kórusvezetőknek, akik nagy tapsot kaptak a közönségtől.

Az elbocsátó püspöki áldás után szinte mindenki adakozott az erre a célra kijelölt perselybe. Különböző pénznemekben összesen 4000 grivnya gyűlt össze a Szent Erzsébet Napközi Otthon fenntartására. Isten fizesse meg!

Szvirida János

Előző cikkSzolgáló szeretet – holland barátainkról
Következő cikkAnyák napja Nevetlenfaluban