Nepomuki Szent János ünnepe Rahón

769

Ünnepségsorozattal emlékeztünk templomunk védőszentjére, Nepomuki Szent Jánosra május második hétvégéjén Rahón. Templomunk 193. búcsújának főcelebránsa, Mikulyák László esperesplébános meghívására, Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök úr volt, akivel együtt végezték a szentmisét a helyi és környékbeli atyák. A főpásztor az ünnepi szentmise kezdetén megáldotta az 1894-ben Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő mester által épített, és az elmúlt esztendőben Nyitrai Péter és Magdolna által felújított és átépített orgonát.

Ünnepi beszédében a Szegedről érkezett vendég püspök Nepomuki Szent János egyéniségéről, Istenhez és papi ígéretéhez való hűségéről elmélkedett. „Szent János példája – habár hét évszázaddal ezelőtt élt – ma is nagyon aktuális korunk minden kereszténye számára” – mondta László püspök. A szentmisét követően ünnepi körmenetet tartottunk, majd László atya köszöntötte egyházközségünk legidősebb híveit – a 92 éves Tuser Lujzi nénit és a 89 éves Brandisz István bácsit. Külön köszöntötte Brandisz István bácsit és Ida nénit, akik áprilisban ünnepelték szentségi házasságuk 65. évfordulóját.

A búcsú ünnepe ezzel még nem fejeződött be, hiszen estére mindnyájan meghívást kaptunk egy ünnepi orgonahangversenyre, amelyen Nyitrai Péter karnagy, orgonaépítő, valamint a Szojka Ella rahói kántor által vezetett Laudate Dominum és Ave Maria kórusok működtek közre; Zán Iván kurátor klarinéton, Stadler Tetyána hegedűn játszott, Nyitrai Magdolna pedig az Ave Mariát énekelte.

A koncert elején Nyitrai Péter, aki az orgonát átépítette és korszerűsítette, ismertette az orgona történetét, sorsát, és a felújítási munkálatokat. „A felújítás során arra kellett törekednünk, hogy ma azokat a hangokat hozzuk vissza, amelyek 124 évvel ezelőtt szólaltak meg. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen ahogy a mai kor embere már nehézkesen értené meg a 19. század-végi ember beszédét, úgy az idő kihívásainak kitett hangszer is nehezen tudja kihozni magából azt, amire 124 éve létrehozták” – mondta az orgonaépítő. Akik jelen voltunk a hangversenyen, mégis azt tapasztaltuk, hogy az orgona ismét csodálatosan kíséri a 193 éves templom liturgiáját.

Másnap a vasárnapi szentmise után László atya mindnyájunkat a plébánia udvarára invitált, a III. Rahói Egyházközségi Családi Napra. Ezúttal főzőversennyel is bővült a programunk (7 csapat nevezett be). Először az aknaszlatinai Nefelejcs Néptáncsoport mutatott be táncműsort, majd a rahói Retro Asszonykórus és a Fermata Fúvószenekar szórakoztatta a résztvevőket. A zsűrinek sem volt könnyű dolga, hiszen az elkészült ételek nemcsak kinézetre, hanem ízre is igen ínycsiklandozók voltak.

Végül megszületett az eredmény: Aranykanál-díjat nyert a rahói egyházközség ukrán közössége (töltött káposzta), Ezüstkanál-díjat a Laudate Dominum kórus csapata (bográcsgulyás), Bronzkanál-díjat pedig a kőrösmezői egyházközség csapata (hortobágyi palacsinta).

A színes, vetélkedős műsor után a Fehér Kő zenekar szórakoztatta a résztvevőket Kucin István vezetésével. A hangulat nagyon jó volt, s az idő is kedvezett nekünk.
Egyházközségünk – ahogy az előző években is – idén is méltón emlékezett védőszentjére. A színes programok a liturgikus ünneplésen túl egyházközségünk minden tagjának – kortól függetlenül – lehetőséget adtak a közös ünneplésre, közösségünk építésére.

Köszönet mindenkinek, akik közreműködtek a liturgia előkészítésében és a programok szervezésében!

Rahói plébánia

Előző cikkBérmálás Tiszabogdányban – 75 év után először
Következő cikkHarangmegáldás Vezérszálláson