Néri Szent Fülöp, az „öröm szentje”

58

„Könnyebb a vidám embereket vezetni a lélek útján, mint a szomorúakat” – állította az egyik legismertebb keresztény szent, a születésétől fogva mindig derűs „jó Pippo”, aki méltán kiérdemelte, hogy „Róma második apostola”- ként emlegessék.

1515. július 21-én született Firenzében. Ötévesen elveszítette édesanyját, de nevelőanyja is nagyon szerette a mindig vidám, közvetlen és élénk képzelőerejű gyermeket. Fiatal éveiben szülővárosában a domonkos atyák hatására megérintette az a gondolat, hogy semmi sem tesz oly boldoggá és vidámmá, mint a Szentírás fölötti elmélkedés. 18 évesen édesapja a Montecassino melletti San Germanóba küldte őt gazdag nagybátyjához, hogy ott kereskedőnek tanuljon, de ő ideje nagy részét a bencések között töltötte. Itt kedvelte meg a Krisztust követő teljes szegénységet, valamint a sivatagi remeték mély lelkiségét.

21 évesen már Rómában találjuk, ahol nevelői állást vállalt, miközben jómaga is keményen tanult a Sapiensa egyetemen. Loyolai Ignáctól megtanulta a „belső imádságot”, s a jezsuita atyákkal látogatta a szegényeket és az ispotályban (vagyis a kórházban) a betegeket. Majd váratlanul abbahagyta tanulmányait. Szentírásán s egy-két kedvelt lelki olvasmányán kívül minden könyvét eladta, árát szétosztotta a szegények között. Majd nagy vidámsággal és közvetlenséggel utcai apostolkodásba fogott. Éjszakáit azonban bensőséges csendben Istennel töltötte, hol a katakomba-síroknál, hol egy-egy templom csendjében.

Harminchat éves korában gyóntatója rábeszélésére fölvette a papi rendet, s nemsokára lelki gyermekeinek egyre növekvő tábora alakult ki körülötte. Legtöbbjüket a gyóntatószékben ismerte meg. Legmélyebb törekvése volt a szívekben otthont teremteni Krisztus számára. S mindezt jókedvűen, vidáman tette, ifjaival rendszeresen játszva. Jelszava volt: megvetni a világot, de közben senkit meg nem vetni, csak önmagunkat és a megvettetést.

Kicsi cellája azonban hamarosan szűknek bizonyult, ezért a San Girolamo della Caritá templom szomszédságában lévő raktárépületet átépítették oratóriummá. A fiatal közösség ettől kapta a nevét. Naponta a Szentírás s a szentek életének olvasására, énekre, zenére gyülekeztek az Oratóriumban, majd ki-ki a szeretet tetteivel válaszolt Isten szavára a város kórházaiban és utcáin. Az oratoriánus papok és testvérek itt élő nagy csapatából alakult meg az „Oratórium Kongregációja”, amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott.

Apostoli tevékenységének középpontjában a gyóntatói munka állt, tömegek jártak hozzá gyónni. A leírások szerint majdnem egész Rómának 44 éven át ő volt a lelkiatyja, s még halála napján is gyóntatott. Róma lakói meg voltak győződve, hogy puszta látása vagy érintése megszünteti kísértéseiket. Nagyon hamar elterjedt szent volta, amikor feltámasztott egy halott gyermeket. Ő maga mérhetetlenül alázatos volt, s hogy csökkentse az őt övező nagy tiszteletet, illetve hogy magát megalázza, Fülöp nem egyszer bohócruhát öltött, vagy bolondozva nyilvános tereken táncolt. Többször próbáltak magas egyházi hivatalt felajánlani neki, de ő mindig csak egyszerű és rangnélküli szerzetes szeretett volna lenni.

Fiatal korától rendkívüli misztikus élményekben volt része. Keresztelő Szent János többször jelent meg neki, és útmutatásokkal látta őt el. Miséje közben gyakran esett órákon át tartó révületbe, és prédikálni sem tudott, mert az erős áhítattól remegett és sírva fakadt. 29 évesen, a Szent Sebestyén templomban kapott látomásában egy tüzes gömb hatolt a testébe, majd onnan a szívébe, ami úgy kitágította fizikailag is a szívét, hogy bordái is megrepedtek. Ezen halála után az orvosok is megdöbbentek. Szívét és testét a nagy misztikus élménytől kezdve egész életében valósággal égette az isteni szeretet. A teste imádság közben annyira felforrósodott, hogy tanítványai sokszor az érintését se bírták elviselni, szívének dobogását pedig nagyobb távolságból is lehetett hallani.

Halálát előre megjövendölte, mégpedig mosolyogva. Társa kérdésére, hogy nem fél-e, megrázta fejét, és derűsen mondta, hogy Isten jó, s hogy „egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben”. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemét. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én pedig szentté avatták. A „legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít” népszerű mondása ma is biztató és hívogató.

Összeállította: Riskó Mariann


Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette!