Nyári hittantáboraink

64

“Egy év múlva a tábor visszavár…”

Szürtei, konzházi és korláthelmeci gyerekek hittantábora

Az idei nyár egyik felejthetetlen élménye marad a szürtei, koncházi és korláthelmeci hittanosok kerekhegyi táborozása július első hetében, Mikulyák László atya vezetésével. A 36 résztvevő gyerek és a 11 felnőtt kísérő egyaránt jól érezte magát, igazi kis közösséggé tudott formálódni a hét folyamán. A háromnapos eső ellenére valódi tábori hangulat uralkodott. Bár a menetrend megtréfált bennünket, s érkezéskor sokszor elhangzott a “Hosszú volt az út… ” kezdetű mondat, hazainduláskor ez már senkit nem foglalkoztatott.

Első este közösen alkottuk meg a tábor életére vonatkozó szabályainkat, s kiderült, mik az elvárásaink egymás felé. A négy csapatra osztott társaság naposságot vállalt a konyhai kisegítésben: feladatuk volt a terítés, tálalás, mosogatás. Ezenkívül pontszerző versenyben mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket, tudásukat a csapatok. Eredményesen működött az őrangyalszolgálat is, persze csak a hét végén hoztuk nyilvánosságra, ki kinek igyekezett a jótevője, védelmezője lenni.

Naponta vettünk részt szentmisén, s minden napunkat meghatározta az aznapi téma. A reggeli közös imában ennek felismerését, megélését kértük Urunktól, este pedig hálát adtunk a kapott kegyelmekért, örömökért.

Kedden az értékeinkről szólt a napunk, s már a délelőtti éltékárverésen kiderült, hogy hittanosaink számára legfontosabb a hit, a szeretet, a becsület, az egészség, a remény, a bölcsesség és az optimizmus.

Szerdán a közösségről elmélkedtünk, hogyan tudunk együttműködni, összetartani, egymásra figyelni. Ezen a délelőttön hittanversenyen mérhették össze tudásukat, délután pedig az activity-játékban arathattak megérdemelt babérokat a csapatok.

Csütörtök témája a szeretet volt. Csapatonként félrevonulva beszéltük meg, mit is jelent számunkra, majd megpróbáltuk rajzokban ábrázolni. Megható befejezése volt e napnak a világító mécsesekből kirakott szív körül mondott esti ima, a hálaadás a minket valóban, érezhetően körülvevő szeretetért.

A péntek témája a lemondás volt. S minthogy az eső miatt áramszünet volt, le kellett mondanunk aznap a filmvetítésről, zenehallgatásról, a kényelemről. Megtapasztaltuk viszont a Gondviselés jelenlétét, amikor kisebb túránkról hazaindulva egy helyi gazda garázsában kaptunk menedéket egy igen kiadós zivatar elől.

Utolsó esténken a tábori életet bemutató dallal és jelenettel búcsúztak egymástól és vezetőiktől a csapatok, s bár a pontverseny eredménye 1-4. helyezést mutatott, mégis mindenki győztesnek érezhette magát.

S hogy mi maradt ki a felsorolásból? A sok vidám és szórakoztató játék, az ügyességi vetélkedők, a táncház, a karaoke- és csocsóverseny, az éneklés a tábortűznél, a finomabbnál finomabb ételek…

Hazautazáskor egy-egy kis batyut akasztottunk a nyakunkba, melyben a társainktól kapott üzenetek lapultak: köszönetet mondtunk egymásnak a tábor szeretetteljes légköréért. Ahogy a gyerekek dalba költötték:

“Egy év múlva a tábor újra visszavár,
A sok szép emléket csak a szív őrzi már,
Elbúcsúzunk, holnap már otthon vagyunk,
Egy év múlva lehet, hogy találkozunk. ”

Úgy legyen!

Dorgay Nagy Angelika