Öt év papi szolgálat Kárpátalján

97

Beszélgetés Butsy Lajos atyával

 Butsy Lajos atyával 2007-ben olvashattunk már interjút. Mivel azonban ez év augusztusában letelik kárpátaljai lelkipásztori szolgálatának ideje, ismét megkérdeztük őt a Kárpátalján szerzett tapasztalatairól, benyomásairól.

– Az öt évvel ezelőtti beszélgetésben biztosan elhangzott, de új olvasóink kedvéért megkérdezem: hogyan merült fel Lajos atyában, hogy Kárpátalján vállal papi szolgálatot?

– Papp Anikó nővér kért meg bennünket, hogy támogassunk három kárpátaljai diákot, akik Esztergomban, a Kolping-intézetben tanultak. Amikor elvégezték tanulmányaikat, meghívtak Kárpátaljára. Így látogattam el hozzájuk Viskre, Técsőre és Aknaszlatinára. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szívesen töltenék itt néhány évet. Anikó nővér ezt megsúgta Majnek Antal püspök atyának, aki nem sokkal ezek után meghívott a munkácsi székesegyház búcsújára és megkérdezte, hogy még mindig van-e kedvem Kárpátalján szolgálni. Mondtam, hogy természetesen igen. Azonban évek teltek bele, amíg a mi püspök atyánk elengedett. 2007-ben kezdtem el lelkipásztori szolgálatomat Aknaszlatinán, Nagybocskón és Gyertyánligeten. Egy ideig Terebesfejérpatak is hozzám tartozott.

– Milyenek voltak az első benyomásai?

– Aknaszlatinai szolgálatom kezdete előtt már voltam Kárpátalján, mivel Marek Bernardin atya meghívott egy nyári helyettesítésre, amit szívesen elvállaltam. Itt mélyebb benyomást kaptam az emberek hitéről. Például Huszton láttam, hogy egy órával a mise előtt már imádkozták a rózsafüzért, és hosszú sorok álltak a gyóntatószék előtt. De a legmegrázóbbak a beteglátogatások voltak. Láttam, hogy az itteni emberek, bár szegények, de adakozók, hitben élők és Istenben bízók. Megerősödött bennem a vágy, hogy itt szeretnék mis.- szionálni egy ideig. Amikor Aknaszlatinát kaptam, megörültem, mert ismerős volt már a Felső-Tisza-vidék. Nagyon jól éreztem magam ez alatt az öt év alatt. Testhez álló volt a feladat, amit kaptam. Azt a hármas küldetést igyekeztem jól teljesíteni, amire megbízásom volt: a hitben való megerősítést, a magyarság őrzését és a családok védelmét. Úgy érzem, ezt ott meg tudtam tenni.

– Mennyire volt más az itteni lelkipásztori szolgálat, mint a magyarországi?

– A magyarországi helyzet tulajdonképpen előrevetíti az ittenit. Ami már Magyarországon végbement – a nyugati szellemnek a behatolása –, az itt most kezdődik. Próbáljuk az embereket ráébreszteni arra, hogy nem minden a pénz, nem minden a hajtás, hanem a lélek az igazán fontos. Ilyen szempontból előny volt számomra a nyugati ismeret. Próbáltam felhívni erre az emberek figyelmét prédikációkban és egyéni beszélgetések során is.

– Milyen eredménye lett a figyelemfelkeltésnek? A nyugati jóléti szellem behatolása törvényszerűen zajlik itt nálunk is, vagy meg lehet ettől védeni az emberek egy részét a lelkiek javára?

– Nem mindegy, hogy milyen mélyre süllyedünk. Úgy veszem észre, hogy az emberek jó része látja már, mi az eredménye a nyugati életforma gyakorlásának. Látják, milyen rossz, amikor egy színvonalasabb élet kedvéért külföldi munkát vállalva vagy itthon rengeteget dolgozva szétesnek a családok. Néhány esetben szerencsésebb megoldást talál egy-egy házaspár, amikor mindketten elmennek külföldre dolgozni, így együtt maradnak. De ez kivétel. Általában a férfi az, aki külföldre megy, és ez sok nehézséget okoz a családnak. Röviden összefoglalva nem szabad, hogy megtévesszen bennünket a pénz. Mert nem a pénz az első, a lélek az első. És nagyon fontos a harmónia. Ha az nincs, minden elromlik, odavész.

– Lajos atya mindhárom szolgálati helyén egyházi óvoda működik. Milyen jellegű külön feladatot kívánnak ezek az intézmények egy plébánostól? Esetleg mennyi többletlehetőség nyílik az evangelizálásra az adott intézmények környezetében?

– Valóban, Aknaszlatinán, Nagybocskón és Gyertyánligeten is működik katolikus óvoda. A nagybocskói és gyertyánligeti óvodákat magyarnak nem lehet nevezni, mivel az odajáró gyerekek több mint a fele ukrán, de megvan a törekvés a magyarság megőrzésére. Hála Istennek mindhárom intézmény önállóan működik. Az aknaszlatinai óvodában kéthetente van igény gyerekmisére. Mindhárom óvodában részt veszek az ünnepségeken. Közvetítem a magyarországiak tárgyi és pénzadományait. Nagyon fontos ezeknek az intézményeknek a támogatása, mivel jelentős szerepük van. Az óvodákon kívül nagyon szép itt Kárpátalján, hogy szinte minden egyházközségben van Karitász. Tehát az igehirdetés és a szeretet megélése együtt valósulhat meg, ami szintén fontos.

– Lehet-e tudni már valamit az új magyarországi kinevezésről?

– A tervek szerint Fertőrákosra kerülök, ehhez tartozik Sopron-Kőhida a fegyházzal. Ez lesz a fő lelkipásztori területem. Az Úr Isten szavamon fog az újmisés jelmondatommal, ami így szólt: „Elküldött az Úr, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és szabadulást a foglyoknak.” Nem gondoltam volna, hogy ennyire szó szerint értelmezi, de szívesen vállalom ezt az újabb küldetést és kihívást.

Az interjút készítette: Bunda Szabolcs