Pál, Krisztus apostola

30

Egyházunk minden esztendőben január 25-én ünnepli Szent Pál apostol megtérését, mely napot pálfordulónak is szoktuk nevezni. E napon arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, s ez a találkozás gyökeres változást eredményezett életében. Ettől az élménytől kezdve Krisztus tanítványa és apostola lesz, aki életét az evangélium terjesztésének szenteli elsősorban a pogányok körében. Az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából Szentatyánk, XVI. Benedek pápa Szent Pál évet hirdetett meg, melyet 2008. június 29-én, Szent Pál apostol ünnepén nyitott meg.

Általában a megtérés eseményéhez szokták kötni, hogy Saulból Pál lesz. A félreértés elkerülése végett érdemes tudnunk, hogy valójában nem arról van szó, hogy a keresztényüldöző Saul a megtérésekor felvette volna a Pál nevet, hanem arról, hogy abban az időben sokan viseltek két nevet: egy zsidó nevet és egy görög vagy római nevet. A két név általában hasonlított egymásra (Paulus-Saulus). Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei könyv első részében a Saul nevet használja az apostolra, majd írásának második felében áttér a Pál névre, de ez a névváltás nem a damaszkuszi eseménynél történik.

A Jézussal való találkozást Pál esetében megelőzi a Jézus tanítványaival való találkozás. Krisztus tanítványai fiatal közösséget alkottak. A közösségnek még neve sem volt ebben az időben, hiszen csak valamivel később kezdték őket krisztusiaknak, azaz keresztényeknek nevezni. Egy olyan közösség volt ez, amely nem az ószövetségi Törvényt, hanem Jézus személyét állította középpontba. Ez a közösség nem a törvények betű szerinti betartását tartotta fontosnak, hanem a Szentlélek útmutatása szerint akarta megvalósítani a legfőbb isteni törvényt, a szeretet parancsát. E közösség nem parancsokat és előírásokat tanított, hanem Isten Országa örömhírét hirdette. Az új hit képviselői bátran hirdették az Úr feltámadását. Amikor Pál megismeri ezt az új közösséget, amelynek tagjai Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás ellenségeit látja bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról szóló tanítást, üldözni kezdi az új hit képviselőit először Jeruzsálemben, majd Damaszkuszba indul ugyanezzel a szándékkal. Ekkor állítja őt meg Krisztus, ekkor szembesül saját gyűlöletből fakadó magatartásával, s ekkor döbben rá, hogy az általa bántalmazottakban magát Krisztust üldözi.

Megtérésétől és megkeresztelkedésétől kezdve Pál egész életét Krisztus szolgálatába állítja és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli. Fordulásának, lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve Pál másként tekint a krisztusi tanítványok közösségére. A közösség tagjai kezdetben persze félelemmel és kételkedéssel, de aztán annál nagyobb bizalommal és szeretettel fogadják. A tanítványok befogadják őt körükbe, amelyből Pál számára bizonyossá válik, hogy e közösség tagjai valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket. Pál felismeri, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösség küldetése: Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az evangéliumot. Pál a pogány népekhez indul, hogy a Földközi-tenger környékét bejárva új krisztusi közösségeket alapítson. A későbbiekben sem feledkezik meg az igehirdetése révén született egyházakról, hanem apostoli tekintéllyel írt lelkipásztori leveleiben bátorítja őket a tanultakban való kitartásra, a Krisztushoz való hűségre és a szeretet mindennapi megélésére.

Pál megtérését szemlélve nem elég rácsodálkoznunk arra, hogy milyen változást képes eredményezni Isten kegyelme egy ember életében, hanem nekünk is el kell indulnunk a megtérés útján, a lelki újjászületés útján. Nagy örömömre szolgálna, ha mindegyikünk ráébredne, hogy az efezusiakhoz írt buzdítás nekünk szól: “Újuljatok meg lélekben!” (Ef 4,23).

Horváth István Sándor írása alapján