Próbaházasság – mire (nem) jó az együttélés?

17

A gazdag világban már régóta, de nálunk is egyre inkább elfogadott tény, hogy a fiatalok egyre nagyobb része nem az esküvővel kezdi közös életét, hanem összeköltöznek, és az együttélés során “próbálják ki” egymást. Amikor az egyház felemeli a szavát ez ellen a jelenség ellen, sokan ódivatúnak, az emberi szabadság ellenségének kiáltják ki. Mégis, mi a baj az együttéléssel? Próbáljuk meg a szerelmesek szempontjából áttekinteni a kérdést!

Számomra házastársi kapcsolatunk lényege a feltétlen szeretet, a feltétlen elfogadás. A házasság előtti együttéléssel éppen az a bajom, hogy ez a feltétel nélküliség hiányzik belőle. Mindig benne van a “ha”. “Ha továbbra is jól kijövünk egymással, ha kielégíted az igényeimet, ha megfelelsz az elképzeléseimnek… akkor továbbra is együtt maradunk”.

A házasság komoly kötelék, mégis, benne felszabadultnak érzem magam, mert tudom, hogy a házastársam úgy mondott rám igent egy életre az esküvőn, hogy még nem ismert mindent bennem, még nem próbált ki minden téren, mégis annyira bízott bennem (és Istenben, aki egymásnak ajándékozott minket), hogy nem félt örökre elkötelezni magát. Szabadságomat az adja, hogy tudom: nem kell mindenben megfelelnem, akkor is szeretnek, akkor sem hagynak el, ha valamiben “nem válok be”.

Ez pedig hihetetlenül nagy biztonságot, önbizalmat ad. Hasonló ez az érzés ahhoz, amit akkor tapasztalunk meg, amikor felfedezzük: Isten mindenestül, bűneinkkel együtt szeret minket. Nem kellett “méltónak lennünk”, nem kellett kiérdemelnünk, hogy megváltson minket.

Jó érzés, hogy nem olyan vagyok, mint például egy porszívó vagy egy háztartási alkalmazott – ha nem “válik be”, visszaviszik a boltba vagy lecserélik. Én ezt a lehetőséget érzem nyitottnak az együttélésben – ellentétben a házassággal, ahol egyszeri és megismételhetetlen vagyok. Nem kell attól félnem, hogy “lecserélnek”.

Sokszor lehet hallani ilyen érveket:

– “Mit számít az a papír? Szeretjük egymást, nem mindegy, hogy hivatalosan is összeházasodtunk- e?”

Bizony, sokat számít az a papír. Azt üzenem vele a házastársamnak, hogy visszavonhatatlanul elköteleztem magam mellette. Felvállaltam őt ország-világ előtt egy életre, és ezzel becsuktam az ajtót minden más, ilyen jellegű kapcsolat előtt.

Egyébként pedig, ha tényleg nem számít az a papír, ha valóban nem az elköteleződéstől való félelem áll mögötte – miért tiltakoznak annyira a megszerzése ellen?

    – “Félek, hogy otthagy a barátom, ha nem leszek teljesen az övé.”

Ez azt jelenti, nem fogad el teljesen, nem önmagadért kellesz neki. Ha ezen múlik a kapcsolat, jobb is, ha megszakad, bármilyen fájdalmas is ez. Ráadásul később is lesznek időszakok (betegség, szülés stb.), amikor tartózkodni kell a nemi élettől. Akkor mi lesz?

    – “Honnan tudjuk, hogy összeillünk- e, ha nem próbáltuk ki? Mi lesz, ha az esküvő után derül ki, hogy nem illünk egymáshoz?”

Az udvarlás időszaka alatt az alapvető összhangra vagy annak hiányára fény kell, hogy derüljön – különösen, ha a felek beszélgetéssel, és nem annyira a testi kapcsolat “begyakorlásával” töltik az időt. Az őszinteség, az egymás előtti megnyílás lehetővé teszi, hogy ne érjék hirtelen csalódások az embert az esküvő után. A nemi kapcsolat testi oldala pedig – amire az idézett kérdés többnyire vonatkozik – többnyire a lelki összhangon múlik, állítják a szexuálpszichológusok. Hogy megvan- e a vonzalom, az már korábban kiderül: az, hogy a teljes egymásnak adottsággal várunk az esküvőig, nem jelenti azt, hogy a testi kapcsolat minden korábbi fokozatától tartózkodunk.

Olyanról pedig még nem hallottam, hogy – ahol megvolt az őszinteség és a lelki összhang – az esküvő után derült volna fény biológiai alkalmatlanságra.

Ráadásul a jó házasélet többnyire fokozatosan alakul ki, így az esküvő előtti “próba” inkább csalódást okozhat és kételyeket ébreszthet. Itt is érvényes, hogy igazán oldottan akkor működik a testünk és a lelkünk, ha nincs megfelelési kényszer (és – jó esetben – lelkiismeretfurdalás).

– “Még mindig jobb házasság nélkül együtt élni és úgy szakítani, mint elválni”.

Eleve hibás kiindulópont. Honnan veszi magának valaki a bátorságot, hogy ilyen mélységig “belemásszon” valakinek az életébe, ha nem tekinti véglegesnek a kapcsolatot? Milyen alapon vesznek el éveket egymás életéből? És ha baba lesz? (Mint tudjuk, nincs 100 %-os fogamzásgátlás.)

Végül, a hívő fiataloknak az is számít, hogy a teljes testi kapcsolatot Isten és az egyház a házasságban áldja meg. Áldás nélkül vágni bele ebbe a rendkívül fontos dologba – legalábbis butaság. Legyen bennünk annyi alázat, hogy nem bíráljuk felül a Biblia és az Egyház kétezer éves tanítását!

Ha felelősséget érzünk szerelmesünk iránt, ha valóban tiszteljük őt, szeretetünk igazi jele az, hogy nem sértjük meg jövendő házasságunkat, értékesnek és tisztának készítjük magunkat az esküvőre – hogy utána annál nagyobb örömünket leljük egymásban!

Popovicsné Palojtay Márta