„Merítsünk az élő vízforrásból!”

Másodikán délelőtt érkeztünk meg a fővárosba, ahol elfoglaltuk szobáinkat. A Szent István Ház helyettesítette az otthonunkat erre a néhány napra. Ebéd után elindultunk felfedezni a várost. A Velence téren megcsodálhattuk a Viktor Emmanuel emlékmű monumentális méreteit.

Az emlékmű teraszáról csodás látvány tárult elénk: az ókori Róma romjai mosolyogtak ránk a távolból. A Forum Romanum romjai mellett baktatva elindultunk következő megállóhelyünk felé.

Semmilyen fotó vagy képeslap nem tükrözi a Colosseum igazi látványát és szépségét. Mi ezt is átélhettük. Ezután a Lateráni Bazilika, a „minden templomok anyja” következett, majd a szent lépcső bazilikája. Néhány vakmerő ministránsunk vállalkozott is rá, hogy időt és fáradságot nem kímélve térden végigimádkozza az összes lépcsőfokot, amin egykor Krisztus Urunkat vezették Pilátus elé. Rövidke sétánk alatt útba ejtettük még a legrégebbi bazilikát, a Santa Maria Maggiorét, s rövid imában fohászkodtunk Szent Péter bilincsei előtt. Kis kitérővel a Spanyol lépcsőnél találtuk magunkat. Ez a római fiatalok fő szórakozó helye, itt szoktak esténként tanyázni.

Napunk utolsó megállóhelye a Trévi kút volt. Több száz ember ejtőzött itt a délutáni melegben. A hagyomány szerint, aki a kútba pénzt dob, az még egyszer visszatér Rómába. Mi sem voltunk hát restek, így a biztonság kedvéért a pénztárcánkban található összes valutával a kút aprópénz állományát gazdagítottuk.

Másnap, harmadikán a Szent Péter Bazilika következett. Itt volt a Nemzetközi Ministránszarándoklat első stációja. A tűző napon több ezer fiatal próbált bejutni a bazilikába. Életemben nem láttam még ekkora sort, mint amilyennek a végére beálltunk. Csigalassúsággal kígyózott a sor előre, de mi nem csüggedtünk, csak a cél lebegett a szemünk előtt. Ekkor lettünk figyelmesek rá, hogy kitűnünk a tömegből. Mikor először hangzott fel egy bizonyos szócska, ami aztán végigkísérte az összes ott töltött napunkat, nem tudtuk mire vélni. Ez pedig nem volt más, mint a „change?” azaz magyarul „cserélsz?” Tudniillik minden küldöttség kapott egy bizonyos színű kendőt. A miénk a zöld volt. És mivel a kárpátaljai különítmény igencsak kis létszámmal érkezett, ezért a mi kendőnk nagy érdeklődést váltott ki a gyűjtőknél. Egykettőre nagy népszerűségnek örvendtünk.

Pár órányi sorban állás meg is hozta a gyümölcsét – bejutottunk a Szent Péter Bazilikába. A világ legnagyobb temploma minden várakozást felülmúlt. Belső szépsége leírhatatlan, az ember parányi porszemnek érzi magát az óriási oszlopok alatt. Mintha onnan fentről maga a Mindenható tekintene reánk. A nap további részében a ráhangolódás következett a másnapi audienciára. Együtt énekeltünk és imádkoztunk megannyi ország ministránsaival. Nem akadályozott bennünket az, hogy más-más nyelven szólunk az Úrhoz. Az, hogy mi mindannyian az oltár szolgái vagyunk, áthidalt mindenfajta problémát. Csodás volt ez a nap, megismételhetetlen. De ekkor nem is sejtettük, hogy mi vár ránk másnap. Mindenki mosollyal az arcán tért nyugovóra.

Negyedikén érkezett el római zarándoklatunk csúcspontja: a pápai audiencia, ahol szemtől szembe láthattuk Szentatyánkat, XVI. Benedeket. Mikor reggel 8 órára megérkeztünk a Szent Péter térre, az már szinte teljesen dugig volt. A több ezernyi ember láttán kissé elszomorodtunk. Már csak a leghátsó sorokból követhetjük soron az audienciát – gondoltuk. Ekkor lehetetlent nem ismerő vezetőnk, Laci eltűnt a ministránstenger sűrűjében. Pár perc múlva a kordon végén megjelent egy svájci gárdistával. Nem hittünk a szemünknek. A gárdista utat nyitott nekünk a tömegben, és egyesével elkezdtünk araszolni lépésről- lépésre, méterről-méterre. Magunk sem hittük, amit néhány percen belül tapasztaltunk: körülbelül 15 méternyire kaptunk helyet a pápától. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez a Mindenható kegyelme, amivel megajándékozta Kárpátalja képviselőit. Már csak egyvalaki hiányzott, hogy felejthetetlenné tegye a napot. Az ő jövetelét az égbolton megjelenő helikopter és a ritmusosan felcsendülő Be-ne-detto felkiáltások jelezték. Szentatyánk jövetelét üdvrivalgás jelezte. Beszédében Szent Tarzíciuszt alakját állította a ministránsok elé, majd a jelenlévőket szokás szerint a saját nyelvükön köszöntötte. A magyaroknak ezt mondta: „Kedves magyar ministránsok! Isten hozott Benneteket! Az oltár szolgálata során kerüljetek egyre közelebb Krisztushoz! Találjátok meg élethivatásotokat! Szent Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje, könyörögj érettünk! Apostoli áldásommal. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Erre robbanásszerűen fülsiketítő erővel jött a válasz részünkről: „mindörökké ámen”. Kirázott a hideg. Fantasztikus érzés volt, a nap és az egész zarándoklat csúcspontja! A pápai áldás után minden küldöttségtől egy ember a pápa elé járulhatott. A kárpátaljaiaktól Kocáver Sándor kispap foghatott kezet a Szentatyával. Sanyi – elmondása szerint – ukrajnai látogatásra invitálta XVI. Benedeket, aki elfogadta a meghívást… Ha minden igaz, ez 2012-ben meg is valósulhat.

Életre szóló élményekkel hagytuk el a Szent Péter teret, búcsút intve a mintegy 54 ezer összegyűlt ministránsnak. A nap hátralévő részében megcsodálhattuk még a falakon kívüli Szent Pál bazilikát. Ezután pedig lezárásképp könnyű ejtőzés következett a tengerparton. Remek nap volt ez így!

Ötödikével elkövetkezett az utolsó, Rómában töltött napunk. Látogatást tettünk a Navona téren, ahol éjjelente a művészek tanyáznak. Az egykori minden istenek templomában, amit ma Panteonként emlegetünk, megcsodálhattuk a világ legnagyobb kupoláját, valamint megnézhettük az Angyalvárat. Római zarándoklatunk ezzel véget is ért.

Hatodikán reggel érkeztünk meg az osztrák fővárosba. Az összképet csak a mogorva felhők zavarták meg. De mindennek oka van, így ennek is. Az Úristen a felhők közül is ránk mosolygott. A marcona időjárással zavarta el a bámészkodó turistákat. Így teljes nyugalomban adhattunk hálát az eltelt napokért a Szent István dómban a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt. A nap további részében sorra vettük Bécs látványosságait. Újabb remek napot tudhattunk a hátunk mögött. Vienna csodás látványt nyújtott nekünk és sok váratlan fordulatot tartogatott számunkra. Ezzel a nappal zarándoklatunk véget is ért, már csak néhány órás hazaút várt ránk. Ez a csoda hét napig tartott, de emléke élénken él bennünk mindmáig.