QUO VADIS DOMINE?

86

Hová mégy, Uram? – kérdezzük Krisztust ma is, ahogyan kétezer éve kérdezik azok, akik valóban „általa”, „vele”, és „benne” keresik Isten országát. Amint a Magyar Pax Romana Fórum (MPRF) 39. kongresszusának programjából és liturgikus füzetéből megtudtuk, a Magyar Katolikus Püspöki Kar szociális körlevele nyomán különösen sürgetőileg vetődik fel a magyar katolikus egyház belső szellemi, lelki, erkölcsi megújulásának szükségessége, az egyházon belüli dialógus megvalósulása. Az egyes tudományágak legújabb eredményeire és az egyházi társadalom különböző szintjein megélt vallásgyakorlat tapasztalataira építve együttgondolkodásra hívtak meg néhányunkat Kárpátalja katolikus értelmiségéből, egyházunk, tehát Isten népének jövőjéről.
Amint a bevezető Veni Sancte szertartásban Ladocsi Gáspár püspök atya elmondta’, a „Quo vadis Domine?” kérdést meg kell előznie egy másik kérdésnek: „Ki vagy, Uram?”, mert elvakult ember nem képes meglátni az urat.
Keresztes K. Sándor, a MPRF elnöke megnyitó beszédében tovább bővítette a kérdések körét: „hová mégy, Uram?”, ,veled mehetünk-e?”, „Kiket vihetünk oda, a Te országodba?” „Hová megy az Egyház?”, stb.
Az előadók, ki elméleti, ki gyakorlati oldalról közelítve a témához, az aggiornamento – megújulás, vagy inkább a korszerűsödés, korszerűsítés szellemében keresték a választ ezekre a kérdésekre.
A kongresszus első munkanapján az előadók a „Felismerni az idők jeleit” zsinati jelmondat értelmében kísérelték meg kirajzolni a világ és az egyház jelenlegi és áhított kapcsolatának nyomvonalait.
„Az egyház az új látás birtokában van” – állapította meg Örsy László SJ. A megújulás problematikájának szemléltetéséhez a következő hasonlattal élt: „Gondoljuk el, hogy egy berendezett szobában vagyunk, bútorok, képek, egyéb berendezés a helyén. Képzeljük el, hogy egy jelenség kitágítja a szoba falait, s a bútorok, bár nem mozdultak el a helyükről, rossz helyen vannak, a képek nem illenek az összképbe.”
A II, Vatikáni Zsinat alatt az egyház falai kitágultak, de a bútorok még a helyükön vannak. Vannak, akik elvesztették a tájékozódásukat, vannak, akik látják a teret, beszélnek róla, Vannak feszültségek, viták: a bútorokat mozdítsuk vagy a falat állítsuk vissza? Mindegyikünkben van ragaszkodás a régihez és igény az újra. Sok idő telik el, míg újra helyreállítjuk az esztétikát.
Másnap a „Mit mond a lélek az egyháznak?” jelmondat alatt helyzetfelmérésre került sor: hol állunk mi, magyar katolikus keresztények, merre menjünk, milyenek az utak?
A harmadik munkanap („Keressétek az Isten országát!”) papi előadói közül Bosák Nándor, a velük szomszédos Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye püspökének helyzetjelentésében, illetve lelkipásztori stratégiáiban – amelyek akár Kárpátaljára is ráillenének – kiemelte a papok és a hívek imádságos lelkülete kialakításának fontosságát, s Blanckenstein Miklóssal, a Budapest-Esztergom Egyházmegye püspöki helynökével egybehangzóan kiemelte a lelkiségek, mozgalmak, kisközösségek, csoportok kialakulásának jelentőségét, valamint a civilek és a család szerepét az evangelizációs munkában.
Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Apátság házfőnökének véleménye szerint az egyházi tevékenységbe, a közösségépítésbe sürgősen be kell vonni a civileket is, különben fennáll a veszélye annak, hogy a pap „miséző géppé” válik, s elveszti a lehetőségét annak, hogy emberekkel találkozzék.
Lukács László Sch.P. véleménye szerint a fordulat éveiben (1989-90) illúziókban éltünk: azt gondoltuk, hogy a baj csak az, hogy nincs meg a külső szabadságunk. Ha a külső szabadságot megkapjuk, minden működni fog. A gyakorlat viszont azt mutatta, hogy sok kezdeményezés nem indult be, vagyis a tervrajz – házépítés – modell – az egyházépítésre nem alkalmazható. Az egyházépítésből nem hagyható ki az emberi tényező. A külső fejlődés (pl. templomépítés) könnyebb, mint a belső (egyházközségek létrehozása). Új egyházkép van kirajzolódóban, ami új egyháztagságot jelent.
Az Üdvözítő félreérthetetlenül kijelenti, hogy csak az tartozhat hozzá, aki kész arra, hogy gyökeresen szakítson a régivel: „Senki sem varr az ócska ruhára nyers szövetből foltot, különben az új a réginek ép részét is eltépi, és még nagyobb szakadás támad. Senki sem tölt új bort a régi tömlőbe, különben a bor kiszakítja a tömlőket, és így a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való” (Mk 2, 21-22). Ezzel azt akarja mondani jézus, hogy a kereszténységet nem lehet – mint valami foltot – merőben külsőleg rávarrni a régi emberre, (u.o., 46. old.)
Az idei Pax Romana Fórum is elérte célját: tanított, alkalmat adott a párbeszédre, a vélemények hangoztatására, fórumot a találkozásra, lehetőséget az együttgondolkodásra.
A Pax Romana az egyház és a társadalom közeledési folyamatának sava és kovásza. Magyarországot tavaly beválasztották a világszervezet elnökségébe. Ez azzal a határozott feladattal történt, hogy kíséreljék meg összefogni a kelet-európai régió volt szocialista országainak szervezeteit, s felvázolni, hogy a közös múlt alapján mit tehetnek a közös jövőért az egyes országok katolikusai.
A kongresszus ideje alatt egy szándéknyilatkozat született a kárpátaljai Pax Romana megalakításáról, s e célból előkészítő bizottság jött létre. Munkánkról továbbra is az Új Hajtás hasábjain tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Bárdos István
Beregszász