Sikeresen működik a katolikus ingyenkonyha Beregszászban

630

Beregszászban másfél éve nyitotta meg ajtaját a rég megálmodott katolikus ingyenkonyha. Varga Attilát, a Szent Anna Karitász, illetve a konyha vezetőjét kérdeztem a munkájáról, az elért sikerekről, az esetleges problémákról és további tervekről.

– Működésének kezdetén milyen célt tűzött ki maga elé az intézmény?
– Az ingyenkonyhát ötven rászorulóra terveztük. Az volt az eredeti célunk, hogy elsősorban a katolikus rászoruló testvéreinken tudjunk segíteni egy tál meleg étellel.

– Idős, egyedül élő személyekről van szó?
– Nem csak. Vannak nagycsaládok is, akik segítségünkre szorulnak.

– Hogyan sikerült rátalálni ezekre a rászorulókra?
– Tulajdonképpen már volt egy adatbázisunk, ezenkívül kérelmeket is kaptunk. Továbbá készítettünk egy felmérést, mellyel azt a szerettük volna kideríteni, hogy a rászorulóknak mire lenne szüksége. Többen jelezték, hogy meleg ételt igényelnének.

– Heti hány alkalommal kapnak meleg ételt a rászorulók?
– Ötször: minden hétköznap délben.

– Elegendő-e ez az ötven adag?
– Katolikus híveink körében elegendő. A városban több ingyenkonyha is működik, így nem kell az egész város rászorulóira főznünk.

– Mi változott tavaly május óta?
– Sikerült fejlesztenünk a projektet, hiszen az egy tál étel mellé most már minden alkalommal kerül egy fánk, egy lángos stb. Ezen kívül idén másodszor szervezünk rászorulóink számára karácsonyi ünnepséget, melynek keretében a támogatott személyek találkozhatnak egymással, elfogyaszthatnak egy finom ünnepi ebédet, illetve zenés műsort is szervezünk számukra.

– Ki támogatja a projektet?
– A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és vannak különböző más támogatóink, adakozóink is, akik a meghirdetett gyűjtéseink keretében vagy egyébként is zöldséget, élelmiszert ajánlanak fel.

– Hány embert foglalkoztat az ingyenkonyha?
– Van egy beszerzőnk, egy szakácsunk, egy ételkihordónk és a vezető. Ezenkívül a karitász munkatársa is sokat segít a munkában.

– Milyen gondokkal találkoznak a konyha működtetése során?
– Most azt tapasztaljuk, hogy az egy szakács nem elegendő, olyan értelemben, hogy ha szabadságra menne, vagy betegség miatt nem dolgozhat, akkor nincs helyettese. Ezen igyekszünk változtatni.

– Mik a további terveik?
– Megtartani a konyhát, igyekezni fejleszteni, hogy ezt a nemes ügyet tovább tudjuk vinni. És minél több elégedett embert szeretnénk látni magunk körül.

Az interjút készítette: Bundáné Fehér Rita

Előző cikkIdősek karácsonya Beregszászban
Következő cikkÖkumenikus imaórák Kárpátalján