Szent Cecília

48

A legnépszerűbb szentek egyike ma is Rómában és az egész világon. Életrajzi adatai ismeretlenek, s bár főleg legendái alapján ismerik, széles körű tiszteletnek örvend. Annyi bizonyosan tudott róla, hogy a fiatal keresztény Cecília gazdag patríciusi család leánya volt, a III. században élt s vértanúhalála Alexander Seve-rus (222-235) római császár alatt következett be. Illetve, mivel a császárnak háborús okok miatt Keletre kellett távoznia, a gazdátlanná vált Rómában a korrupt Almachius prefektus lett a teljhatalmú úr, aki azonnal szemet vetett több gazdag fiatal római vagyonára. Köztük egy fiatal testvérpáréra is, akik nemrég lettek kereszténnyé, mégpedig Cecília kedvéért. A fiatal leány mély hite jeleként állandóan a szívén viselte az Evangéliumot, drága, arannyal átszőtt öltözéke alatt pedig titokban durva szőringet hordott, böjtölt, és életét Isten szolgálatára ajánlotta. Apja az előkelő Valerianusnak ígérte lánya kezét, Cecília pedig megadóan, családja rangjához illően készült a házasságra, remélve, hogy a fiatal férj megértően fogadja Krisztus iránti elkötelezett szerelmét.
A legenda szerint a menyegző napján, Cecília szíve a lakodalmi muzsika közepette is csak az Úrnak énekelt. Amikor kettesben maradt férjével, föltárta előtte titkát: egy angyal őrzi féltékenyen a szerelmét és teste szűzi tisztaságát; erről maga Valerianus is meggyőződhet, ha ifjú feleségének szíve szerelmét tudomásul veszi. A még pogány Valerianus azzal a föltétellel fogadta el Cecília magyarázatát: ha ő is meglátja az angyalt. De megfenyegette Cecíliát, hogy ha ez nem történik meg, hazugságáért megöli. “Megláthatod az őrző angyalomat, ha megkeresztelkedsz!” – volt Cecília válasza, s az ifjú férj beleegyezett. A Via Appián a harmadik mérföldkőnél koldusok vártak rá, és elvezették Urbán pápához. Ez az ősz aggastyán megkeresztelte és fehér ruhában küldte vissza Cecíliához. Hazatérve a szobájukban meglátta felesége őrzőangyalát, aki liliomból és rózsából – a szüzesség és a vértanúság jeleiként – font koszorút helyezett mindkettőjük fejére. Ezután az ég segítségével Cecília sógorát, Tiburtiust is megnyerte a hitnek.

A megtérés után hamarosan a keresztút következett a két testvér számára. Mivel nagy buzgalommal adták meg a végtisztességet a mártírhalált halt keresztény hittestvéreiknek, Almachius prefektus tömlöcbe vetette a két testvért is. Közölte velük: ha áldoznak a pogány isteneknek, szabadon engedi őket. Ezt mindketten megtagadták, amiért az első kiszabott büntetés megostorozás lett volna. Adószedője azonban figyelmeztette Almachiust, ha szabadon engedi a két testvért, szabadságukat arra használják, hogy értékesítsék javaikat, s ha továbbra is keresztényeknek vallják magukat, már nem lesz mit elkobozni tőlük. Így hát a két erős hitű testvért Rómától négymérföldnyire lefejezték. Velük együtt egy Maximus nevű katonatisztet is, aki megszánva a testvéreket, késleltette a kivégzést másnapig, házába vitte őket, majd reggelre, az odaérkező Cecília bátorítására és a fiatalok lelki ereje láttán Maximus is kereszténynek vallotta magát, s ő is vállalta a mártírhalált.

Mindhármukat Cecília temette el. Almachius prefektus így őt is bíróság elé idézte. A per folyamán Cecília olyan bátorságot tanúsított, és olyan meggyőződéssel védte a hitét, hogy a hallgatóságból százan megtértek, sőt igaz útra tértek azok is, akik hite elhagyására akarták rávenni. Almachius prefektus azonban ellenállt. Annyit azonban engedélyezett, hogy Cecíliát ne azonnal, hanem három nap múlva végezzék ki. A fiatal szent ez idő alatt házát az Egyháznak ajándékozta. A prefektus rendelkezése szerint a leányt saját házában kellett megölni, túlfűtött fürdőjében. A tervet azonban mégsem tudták végrehajtani: a kemencét hétszer is befűtötték, de a víz nem forrt fel. Ekkor egy katonát küldtek, hogy lefejezze Cecíliát. A hóhér azonban a nyakára mért három kardcsapás ellenére sem tudta megölni. A súlyosan sérült Cecília csak barátai karjai közt halt meg, hogy még utolsó perceiben is megnyerjen lelkeket a hitnek.

Cecília az egyházi zene pártfogójaként él a köztudatban, mégpedig egy ártatlan félreértés folytán. Legendáját úgy értelmezték, hogy saját esküvőjén ő maga játszott az orgonán. Más értelmezés szerint “míg az orgonák szóltak, ő szívében csak az Úrnak énekelt”. A művészek hangszerekkel, leginkább orgonával ábrázolják. A 14. század óta Cecília a zenészek, a lantkészítők, a költők és az énekesek védőszentje. Ünnepét már 545-ben november 22-én ülték Rómában.

Összeállította: Riskó Mariann