Szent Erzsébet jótékonysági bál Csapon

82

Egyik álmunk valósult meg Csapon 2015. november 21-én: az a jótékonysági bál, mely sok-sok ember összefogásának, együttmunkálkodásának az eredménye. Annak idején felmerült az a gondolat, hogy Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve, aki az irgalmasságáról ismert szentek egyike, nekünk is illő lenne valami plusz jót tenni úgy, hogy közben jól érezzük magunkat. Szerettük volna azt látni, hogy az emberek együtt tudnak örülni, együtt jól érzik magukat és közben együtt teszik a jót és gyakorolják a szeretetet.

Így történt, hogy az ebben az időszakban szokásos szüreti bál mellett mi is elkezdtük szervezni a Szent Erzsébet nevét viselő jótékonysági bált. Sokat töprengtünk, mi legyen a gyűjtés célja. Több lehetőség közül végül is arra jutottunk, hogy a csapi gyermekkórház javára gyűjtünk, ahol öt szociálisan gondozott gyermek él, akiknek az állam csak az élelmezését biztosítja.

Ahogy említettem, sok ember összefogásából, együttes erejéből, és természetesen a gondviselő Isten szeretetéből valósult meg mindez. Mindenki dolgozott, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, mindenki belevitte szívét-lelkét. Volt, aki a helyszínt készítette elő, volt, aki a finom falatokat, valaki szerepet tanult, és voltak, akik a programokról gondoskodtak… hirdettük a bált, és vártuk az embereket.

Végül is eljött a nagy nap. Izgatottan vártuk, vajon hogyan sikerül. A megnyitó után megáldottam a kis ajándékokat, melyeket ki is osztottunk: egy-egy szent Erzsébet-kép volt bennük imádsággal, illetve jelképesen egy-egy kis zsemle. Keresztény műsorral indult az est, ezek alapozták meg a hangulatot.

A fiatalok előadásában megtekinthettük Max Lucado Értékes vagy c. darabját. Mindemellett volt zene, tánc, tombola. A Csipkés együttes szórakoztatta, majd táncolni is tanította az embereket. Nagyon jó volt látni, hogy az emberek jól érzik magukat, és ugyanilyen öröm, hogy összegyűlt a pénz arra a célra, amire gyűjtöttünk.

Megtisztelt minket jelenlétével a város polgármestere, az alpolgármester, az iskola igazgatója, aki a helyet biztosította számunkra, a KMKSZ elnökasszonya, valamint a PAKOBO Kft vezérigazgatója is.

Nem tudok eléggé hálát adni az Istennek segítségéért, az emberek összefogásáért, mindazok munkájáért, akik az elő- készítésben, a lebonyolításban és az utómunkálatokban segí- tettek. Hála és köszönet illeti azokat is, akik anyagi hozzájá- rulásukkal támogatták ezt az ügyet. Köszönjük a sok-sok imát e cél megvalósulása érdekében. Isten fizesse meg mindenkinek sokszorosan a jóságát, szeretetét!

Thurzó Péter ungvári káplán, csapi lelkipásztor