Szent Péter apostol

91

Eredetileg Simonnak hívták, ami annyit jelent, “meghallgatás”, azaz “Isten meghallgat engem”. Betsaidában született, Jóna (János) fiaként. Jézussal már érett férfiként és nős emberként találkozik, amikor a Genezáret-tavon halászva, a csodálatos halfogás után Jézus magához szólítja fivérével, Andrással együtt. Simon nevét Jézus mindjárt első találkozásuk alkalmával az arám “Kéfa” szóra változtatta, aminek jelentése: “Szikla”, görögül “Petrosz”, latinul “Petrus”.

Mind a négy evangélium sokkal többször emlegeti Pétert, mint az összes többi apostolt együttvéve! Rangja, noha egyre növekszik, kezdettől megvolt. Jézus maga bánt vele úgy, mint aki a többiek vezetőjének tekinti, s ezt még a Jánossal, a későbbi evangélistával való barátságának is elébe helyezte.

Mik lehettek Péter azon emberi adottságai, amelyek a többiek szemében is úgy tették alkalmassá szerepére, hogy föltétlenül elismerték elsőségét, és nyoma sincs annak, hogy irigykedtek volna rá? Elsősoran Péter tudott úgy parancsolni, hogy ez magától értetődő volt és nem sértett vele senkit. Erről, úgyond, “nem tehetett”; ilyen volt a természete, s ez mindenekelőtt vasidegzetén, bátorságán, idősebb korából adódó megértő kedélyességén múlott. Második tulajdonsága az volt, hogy ritkán jött zavarba. Bármit kérdezett tőle Jézus – s kezdettől szokása lett, hogy szinte csak Pétertől kérdezett -, Péter a kérdés tartalmára szegezte világos és egyszerű elméjét és egyszerű fogalmakkal válaszolt. S ehhez nem az értelem “egyszerűsége” kellett, hanem a lényeglátás, és az a belső öntudat, hogy ő ennek a birtokában is van.

Az evangéliumok azonban Péter hibáiról, emberi kudarcairól is tárgyilagosan beszámolnak. Abban ellentmondanak tulajdonságai a “Kőszikla” szilárd nyugalmának, hogy szangvinikus volt. Lobbanékony természetű és könnyen letörő. A bátorság valóságos rohamai után meg-megriadt, sőt néha gyáva is volt. Amikor Jézus felszólítására a vízen kellene járnia, csődöt mond (Mt 14,28-31). Igehirdetése második évében Jézus mégis Pétert teszi meg az apostolok fejének. Ettől kezdve elkíséri Jézust minden útjára és tanúja minden csodájának. Jézusnak, a Nevelőnek kezében bizalma egyre szilárdabbá válik.

Az utolsó vacsorán, amikor Jézus elárultatásáról beszél, egyedül Péter meri megkérdezni: “Uram, ki az?” – majd lángra lobbanva bizonygatja, hogy kész meghalni Jézusért. Később miért ne fogná el az őszinte düh, hogy kardjával odavágjon, amikor Mesterének elfoga-tásától kellett félnie? (Jn 18,10; vő. Mk 14,17) Még ezen az éjszakán sem hiányzott belőle a ragaszkodás és a hűség. Módját ejtette annak is, hogy bejusson a főpapi hivatali épület belső udvarába. De túlságos módon bízott emberi szeretetében, önerejéből fakadó hűségében. Jézus szomorúan felfedte, hogy a sátán kísérti őt ezzel a gőggel.

Nem, természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla! Mégis, épp ő az, akit Jézus alkalmasnak talált az Egyház legfőbb hivatalára, a “Szikla” feladatára. Ez teszi ezt az apostolt emberileg is oly szeretetreméltóvá és elragadóvá. Nem véletlenül őrizte meg az ősegyház szenvedéshagyománya Péter tagadásának történetét. A hűség és a gyön-geség közti küzdelmet úgy fogta föl, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.

A keresztre feszítés után Jézus a tanítványok közül először Péternek jelent meg. Majd a Szentlélek elküldésével jött el a pillanat, hogy a Fölmagasztalt a Lélek erejével építeni kezdje Egyházát Péterre, a Sziklára. És Péter tudta, hogy szólni most az ő kötelessége.

Biztos, hogy Péter nem volt olyan teológus, mint az egykori rabbi, Pál, mégis kezdettől fogva ő volt a vezető ember az ősegyházban. Fáradhatatlanul és kockázatokat vállalva kötelezte el magát a térítés mellett. Üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, Jeruzsálemben, a szent városban, isteni Urának és Mesterének szövetséget és Egyházat alapító halála helyén. Az itt kezdődő keresztényüldözések idején I. Herócles Agrippa börtönbe záratta Pétert, ahonnan angyali segítséggel csodálatos módon megszabadult. Majd Júdeában és Szíriában folytatta térítőútját. De megbízatása kivezette a főapostolt a hellenisztikus világba, egészen az akkori világbirodalom fővárosába, Rómába, mert hisz az Egyház már pár év után átlépte a zsidóság határait.

És megszületik a vértanúk egyháza. Eljön az a nap is, amikor a császár kopói Pétert is elfogják, és a mamertinusi börtön sötétjébe vetik. Péter azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az élet üzenetét hirdeti, majd a csendes éjszakákon az Úrhoz imádkozik. “Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” – suttogja ismételten maga elé. És súlyos napjai telve vannak mély békességgel.

Mártírhalálakor alázata nem engedte meg, hogy Urához hasonlóan haljon meg, így kívánsága szerint fejjel lefelé feszítették meg. Szenvedése napokig tartott. Simon, Jóna fia meghalt, Péter azonban nem halt meg. Utódaiban máig hirdeti Urának boldogító üzenetét. Mindmáig a pápák és a halászok, az aratók, az órások és a portások védőszentje. Az Egyház június 29-én ünnepli.

Összeállította:
Riskó Mariann