Szent XXIII. János pápa

Kormányzása a XX. század legrövidebb, mindössze ötéves pápaságát jelentette, mégis maradandót alkotott: 55 évvel ezelőtt, 1962.október 11-én nyitotta meg a Szent Péter bazilikában a II. Vatikáni Zsinatot, amely hosszú évtizedekre meghatározta az egyház sorsát, további fejlődését. Ugyanakkor egyszerűségének, közvetlenségének és őszinte emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt.

Családi neve Angelo Giuseppe Roncalli. 1881.november 25-én születetett Sotto il Monte községben, Bergamo közelében egy tízgyermekes parasztcsalád negyedik gyermekeként. Szüleitől kapta a hitet, imádságot, az emberi példát. Származását soha nem felejtette el, élete végéig megmaradt egyszerűnek, és szellemi testamentumában is hálát adott azért, hogy szegényen halhat meg. Az alázat és az egyszerűség lényéből fakadt, s ezekből eredt belső békéje, nyugalma is.
Papi tanulmányait nagybátyja anyagi támogatásával Bergamóban kezdte el, majd Rómában folytatta, ahol teológiai doktorátust szerzett. 1904. augusztus 19-én szentelték pappá. A bergamói püspök magántitkárává nevezte ki, miközben lelkipásztori feladatot is bízott rá: fiatalokkal való foglalkozást. Közben professzorként egyháztörténelmet, hitvédelmet és ókeresztény irodalomtörténetet tanított az egyházmegyei szemináriumban, valamint a környék vallási életének múltját kutatta. Társadalmi kérdésekkel, a világiak apostolkodásával is foglalkozott.

Az első világháború alatt eleinte a betegápolás területén működött, majd Bergamo katonai kórházainak lelkészévé nevezték ki. 1918-ban a frontról hazatérő kispapok lelkivezetője lett, ill. a háború után az egyetemek lelkipásztorainak irányítója. XI. Piusz pápa 1925-ben Bulgária apostoli vizitátorává nevezte ki, és püspöki méltóságra emelte, címzetes érseki ranggal. Ekkor választotta ki püspöki jelmondatát: Obedientia et pax (engedelmesség és béke), és elképesztő, bátor és megrendítő tetteket vitt végbe a földrengéstől sújtott Bulgáriában. 1934-ben pápai delegátusként került Görögországba, ahol számos ortodox főpappal alakított ki jó kapcsolatot. A második világháború kitörése is itt érte. Számos zsidót mentett meg hamis keresztlevelek kiállításával.

1944-ben párizsi nunciussá nevezték ki. E minőségében segítette a francia hadifogságba esett németeket is, s a nemzetközi problémák is foglalkoztatták. Beutazta Itáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt Észak-Afrikában is megfordult. 1953-ban nevezték ki velencei pátriárkává, s ugyanebben az évben bíborossá kreálták. Alig öt évvel később, 1958. október 28-án a konklávé őt választotta meg az egyház 261. pápájává. A János nevet vette fel, és sok meglepetést hozott a pápaság történetében. „Én nem vagyok nagy szent, nagy politikus vagy nagy tudós, mint az elődeim – mondta megválasztása után. – De velem jó dolgotok lesz”.
Az egész világ plébánosaként, pápaként is jó falusi pap gyanánt járta az egyszerűség útját. Nemegyszer elhagyta a Vatikánt, hogy látogatást tegyen egy-egy római börtönben vagy kórházban. Mondván, hogy friss levegőt kell engedni az Egyházba, összehívta a II. Vatikáni Zsinatot, amelyre meghívta az elszakadt keresztény felekezetek képviselőit is. Felekezetre való tekintet nélkül fogadta az embereket. Egyik legmegindítóbb találkozása kétségkívül az volt, amikor kitárt karral, széles mosollyal fogadott egy zsidókból álló csoportot, s azt mondta nekik: „József vagyok, a testvéretek.”

János pápa szerencsés alaptermészetű ember volt, de mélyen hívő és szilárd reményű is. Valami szent naivitás jellemezte, ami azonban nem tudatlanság volt, hanem az, hogy nem akarta látni a rosszat. „Vannak, akik azt mondják, hogy minden rosszul megy – mondta. – Ez egyáltalán nem igaz. Nézzétek az összes derék embert: a családjukért rajongó papákat és mamákat, a vidám és egészséges gyerekeket, az életbe bátran lépő fiatalokat! Ahelyett, hogy rosszat mondunk a rosszakról, segítsük a jókat, hogy még jobbakká legyenek, a gonoszokat pedig abban, hogy megtérjenek!”

János pápa nem volt sem konzervatív, sem reakciós, még kevésbé liberális. Ő Jézus Krisztus papja volt, aki gyökereivel a hagyományba kapaszkodott, vidáman, Isten ajándékaként élt meg minden napot és reménykedően nyitott volt egy testvéribb világ és egy olyan egyház felé, amely közelebb áll az emberekhez, mert jobban áttetszik rajta Isten. Átmeneti pápának gondolták, s ő az is lett, de más értelemben: olyan utat jelölt ki az Egyház számára, amelyen aztán utódai is jártak: az egyszerűség és közvetlenség útját.

II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án avatta boldoggá, emléknapját október 11-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulóján ünnepli az egyház. 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján avatta szentté őt és Ferenc pápa, aki példaképének tekinti Angelo Roncallit, mert olyan ember és pápa volt, „aki engedte, hogy az Úr vezesse.”

Összeállította: Riskó Marianna