Taizéi találkozó Zágrábban

88

A bizalom zarándokútjának év végi találkozóira mindig Európa valamelyik nagyvárosában kerül sor, a Taizéi Közösség szervezésében. Ezeken a találkozókon több tízezren vesznek részt Európa számos országából, de más kontinensekről is érkeznek fiatalok, hogy közösen imádkozzanak és megoszthassák egymással gondolataikat. 2006. december 28. és 2007. január 1. között a horvát fővárosban, Zágrábban rendezték meg e találkozót, amelyen mi, kárpátaljai fiatalok is részt vehettünk.

Egyházmegyénk egyes fiataljainak már korábban is alkalmuk volt részt venni taizéi találkozókon, mások számára viszont ez volt az első ilyen szervezésű program, amibe bekapcsolódhattak. Akik az előző években is voltak hasonló rendezvényen, azt mondták, hogy mindig kiesit mások az élmények, és mindig más tapasztalattal térnek haza. mondván: “Más ajándékot adunk és más ajándékot kapunk”. Akik viszont most voltak először, eleinte kissé szokatlannak, de korántsem idegennek találták a közős imák egyes külső jellemzőit: az imaórák menetét, a narancssárga hátteret, amely a taizéi alkalmak állandó ismertetőjele.

A fiatalok túlnyomó többsége december 28-án. csütörtökön érkezett a horvát fővárosba. Csoportunknak szét kellett válnia néhány kisebbre, miután zágrábi és környékbeli plébániákra mentünk, ahol megszervezték az elszállásolást. Az elhelyezést családok, zágrábi és környékbeli egyházközségek biztosították. A plébániák és gyülekezetek nagy örömmel vártak minket, és a sürgés-forgásból érzékelhető volt, hogy hosszú hónapok óta készülnek fogadásunkra, annak ellenére, hogy ismeretlen vendégként érkeztünk. A plébánián, amelyhez a mi csoportunk tartozott, kb. 300 fiatal volt. Mindenki családoknál vagy nővérrendben kapott helyet, és valóban a cselekvő szeretetet tapasztalhattuk meg. akár a horvát házigazdák vendégszeretetére gondolunk, akár a járókelők segítőkészségére és nyitottságára.

A megszokottnál több villamos- és buszjárat állt a 40 000-es fiatalság rendelkezésére. Már csütörtökön délután megismerkedhettünk a találkozó helyszínével, a Velesajam. Vagyis a zágrábi Vásár- és Kiállítóközpont épületeivel. Vacsora után részt vettünk az első közös imán. Az. általában körülbelül egyórás imákat számos taizéi ének alkotja, de elhangzanak zsoltárrészletek, könyörgések. illetve egy rövid evangéliumi olvasmány is. Az imádságokon a fiatalok nyelvek szerint vettek részt, külön beosztva az. egyes épületekbe, hogy elférjenek, s hogy a fordítás is megoldható legyen. A vendéglátó plébániákon reggelenként közös imaórák voltak, délelőttönként pedig mindenki kiscsoportos beszélgetéseken vett részt. Ez alkalmat adott a személyes elmélkedés elmélyítésére, gondolatcserére az aktuális vallási és politikai kérdésekről, és arra is. hogy megismerjük az Európa különböző részéről érkezett keresztények életét.

Délben ebéddel, utána újból közös imádsággal folytatódott a program. Ezt követően 29-én és 30-án délután műhelyfoglalkozások várták az, érdeklődőket: újvidéki ortodox kórusok énekét, horvát népzenét lehetett hallgatni, látogatást lehetett tenni a zágrábi mecsetben, illetve az óvárosban. Ugyancsak volt egy csendes terem, amelyet a Taizéi Közösség minden találkozón előkészít és ott egészen sajátos lehetőség nyílik arra, hogy folyamatosan több száz ember legyen jelen csendben, de szükség szerint papokkal vagy nővérekkel is lehet beszélgetni.

Úgy gondoljuk, hogy a legjobban elmélyülni mégis az esti imádságokon lehetett, amikor a legnagyobb volt a létszám. Különösen emlékezetes maradt a december 30-i esti ima, amikor mindenkinek egy-egy gyertyaszál volt a kezében, és a sötét terem megtelt világossággal. Máté evangéliumából hallottunk részletet: Jézus mondja: “Ti vagytok a világ világossága… Úgy világosítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék mennyei Atyátokat”.

Ilyenkor lehetett igazából megérteni azt, hogy az ökumené nem a vallások összemosása és nem azoknak a keveréke, ahogy azt egyesek tévesen értelmezik, hanem Jézus Krisztushoz való tudatos egységes kapcsolódásunk.

Alois testvér, az ökumenikus közösség priorja, minden este másik helyszínen vett részt a közös esti imádságon. Az ima vége felé rövid elmélkedést tartott, majd beszédet intézett a fiatalokhoz. A december 29-ei esti imára számos horvát és külföldi püspök, illetve közéleti személyiség jelenlétében került sor. A résztvevőket táviratban, illetve üdvözlő levélben köszöntötte XVI. Benedek pápa, I. Bartholomaios konstantinápolyi pátriárka, II. Alexij moszkvai pátriárka, Rowan Williams anglikán érsek, továbbá Kofi Annán, volt ENSZ-főtitkár, Béke Nobel-díjas közéleti személyiség.

Ugyancsak megható volt, amikor az esti ima végén a földre fektették a keresztet, s Alois testvér, Bozaniae érsek és a püspökök is ott térdeltek a kereszt előtt, és imádkoztak.

Szép élmény volt, hogy magyar nyelvű misén vehettünk részt lelkivezetőnk, Losák István atya jóvoltából, amelyre anyaországiak is eljöttek. December 31-én délelőtt egyházközségünkben közös szentmise volt, azután pedig nemzetenkénti találkozókra indultunk, majd este a vacsorán és a közös imán voltunk utoljára együtt. Este 11 órától a plébániákon kezdődött a közös virrasztás a békéért, éjfélkor pedig a Népek Ünnepe az iskolában – az egyes országok vidám műsora, énekléssel, zenével, tánccal. Január l-jén az ünnepi liturgia után a családok láttak minket vendégül ebédre. Furcsának tűnt és nehéz volt a búcsúzkodás, nagyon hálásak voltunk a vendégszeretetükért.

Délután 5 órakor elindult haza a buszunk, ahol újra együtt lehetett az egész csoport. Mindenki vitt haza egy kis szeletet a találkozóból és Zágrábból. Gyakran azon vesszük magunkat észre, hogy a taizéi énekeket dúdolgatjuk, s valójában csak utólag értékeljük azt, amit egy ilyen találkozó ad nekünk. A “bizalom zarándoklatát a földön” a legkülönbözőbb országokból összesereglő fiatalokkal együtt járva mindnyájunk számára egyre bizonyosabbá válik, hogy minden ember egy és ugyanazon családnak a tagja, és Isten kivétel nélkül mindenkiben jelen van. A mi nagy felelősségünk az, hogy hogyan tudjuk továbbadni a szeretetet, és mit tudunk átadni a találkozón szerzett élményeinkből azoknak, akik most nem tudtak eljönni. Minden fiatal hívőt buzdítunk, hogy legalább egyszer vegyen részt taizéi találkozón, és ha a szíve visszahúzza, akkor biztos, hogy nem téved, hanem felismerte, hogy ez a közösség valóban a Krisztus mellett álló, jóakaratú emberek összefogása és tanúságtétele.

Hálát adunk az Urnák, hogy sikeresen megtettük ezt az utat és részt vehettünk egy ilyen nagyszabású rendezvényen. Ugyancsak hálával tartozunk egyházközösségeinknek, a szervezőknek, csoportvezetőknek, akiknek köszönhetően megvalósult ez a zarándokút.

Revalló Nikolett,
Ungvár