Tegyetek tanúságot rólam!

80

Húsvét vasárnapján köszöntsük egymást, testvéreim, a mai ünnep titkának megvallásával: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Húsvét napjának ünnepi szentmiséje is hasonló szavakkal kezdődik: Valóban feltámadt az Úr, alleluja! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön- örökké! A negyvennapos böjti időszak után nem ülhetünk magunkba roskadva, hiszen szívünkből feltör az öröm, a feltámadás igazi öröme. Mondjuk lelkesen egymásnak, hogy Jézus legyőzte a halált és feltámadt! Jézus él, örökké él, és egyszer bennünket is fel fog támasztani. A halál nem fog győzedelmeskedni rajtunk, mert feltámadunk, és eljuthatunk az örök életre!

Az Atya feltámasztotta Jézust a halálból. Bár a keresztény szóhasználatban gyakran előfordul és én is azt mondtam többször is az imént, hogy “Jézus feltámadt a halálból”, ezt a kifejezést mégis úgy kell értenünk, hogy az Atya támasztotta fel Jézust és adott neki új életet. Nem játék ez a szavakkal, hanem fontos mondanivalója van mindennek.

Jézus nem a maga erejéből támadt tehát fel, hanem az Atya támasztotta fel őt. A feltámadás az Atya ajándéka a Fiú számára, aki mindhalálig engedelmeskedett az Atya akaratának, végrehajtva ezzel a megváltás művét.

Az újszövetségi szentírás több helyen is tanúskodik erről. Szent Péter apostol így kezdi a jeruzsálemiekhez intézett pünkösdi beszédét:

“Halljátok szavamat! A názáreti Jézust ti kiszolgáltattátok és megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból” (ApCsel 2,22-24). Nem sokkal később a következőket mondja: “Az élet szerzőjét megölték, de Isten feltámasztotta a halálból.

Ennek mi tanúi vagyunk” (ApCsel 3,15). Kornéliusz százados házában pedig ezeket mondja:

“Jézust megölték, keresztre feszítették, de Isten harmadnap feltámasztotta” (ApCsel 10,39-40).

Amellett, hogy a Fiú feltámasztása az Atya tette, meg kell említenünk a harmadik isteni személyt, a Szentlelket is. János evangéliuma szerint Jézus az utolsó vacsorán ígérte meg apostolainak a Szentlélek elküldését: “Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat! Én meg majd kérem az Atyát és más vigasztalót ad nektek, az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad” ( Jn 14,15-16). Később pedig így folytatja: “Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam” ( Jn 15,26-27).

Jézus a feltámadása utáni ötvenedik napon, pünkösdkor teljesíti ígéretét, amikor elküldi az Atyától a Szentlelket. A Szentlélek megvilágosítja értelmünket, és az ő ösztönzésére születik meg bennünk a hit.

Ugyanakkor a Szentlélek erősít meg minket abban, hogy Jézus feltámadásának tanúi legyünk. A Lélek tehát a feltámadás hirdetésére küld bennünket, a tanúságtételben megerősít minket és velünk van a világ végéig.

A feltámadásba vetett hitünk nem alaptalan, hanem az apostolok hitére és tanúságtételére támaszkodik, akik látták az üres sírt és több alkalommal találkoztak a Feltámadottal.

“Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt” – mondják az angyalok (Lk 24,4-5). Az evangéliumban arról hallottunk, hogy húsvétvasárnap hajnalban Mária Magdolna elfutott az apostolokhoz, hogy megvigye a hírt az üres sírról. Péter és János azonnal a sírhoz szaladtak. De a sír üres volt, csak a Jézus testét takaró gyolcsleplek voltak ott. Az üres sír láttán kezdenek el hinni, addig ugyanis nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból (vö. Jn 20-8-9).

Az üres sír mellett a Jézussal való számtalan találkozás is a feltámadás eseményét bizonyítja.

Legelőször megjelenik Mária Magdolnának és az asszonyoknak, akik a nagypéntek estéjén elmaradt bebalzsamozást szerették volna elvégezni. Aztán megjelent Péternek és a két emmauszi tanítványnak, akiket ezzel fogadtak a többiek: “valóban feltámadt az Úr és megjelent Simon Péternek” (Lk 24,34), majd az egész apostoli közösségnek (vö. Lk 24,36-43).

Később, egy alkalommal “egyszerre több mint ötszáz tanítványnak jelent meg” (1Kor 15,6) – ahogyan erről Szent Pál apostol beszámol, majd hozzáteszi, hogy neki is megjelent az Úr. E találkozások, amelyek során a tanítványok közvetlen kapcsolatban vannak Jézussal, megérinthetik őt, s Jézus együtt étkezik velük és szól hozzájuk, azt jelzik, hogy lehetséges a találkozás Jézussal. Nem csak az apostolok és a tanítványok számára, hanem számunkra is. Induljunk és keressük őt! Boldogok lehetünk, ha megláthatjuk a feltámadt Jézus dicsőséges arcát!

Befejezésül még egyetlen gondolat, amely szépen összefoglalja húsvét ünnepének tanulságát: a keresztény ember jól tudja, hogy a feltámadásban való hit az üdvösség feltétele. Szent Pál apostol ezt tanítja:

“Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz” (Róm 10,9). Higgyünk a feltámadásban, tegyünk tanúságot Jézusról, és bátran hirdessük mindenkinek:

Krisztus feltámadt!

Valóban feltámadt!

Horváth István Sándor