Teljesen Istent szolgálni

65

Beszélgetés Pataki Emil állandó diakónussal

Sokak ismerik egyházmegyénkben Pataki Emil állandó diakónust, aki családosként, tanárként hosszú évtizedekig hűségesen segítette a lelkipásztorok munkáját a Felső-Tisza-vidéken. Jelenleg nyolcvanhatodik születésnapjához közeledik. Két fia és egy lánya van, akik már családosak, s hat unokával és öt dédunokával is büszkélkedhet.

 

– 1928. június 20-án születtem Kerekhegyen. Heten voltunk testvérek. Édesapám sóbányász volt, jól keresett, nem éltünk rosszul – emlékszik vissza Emil bácsi. – Hét éves koromban mentem első osztályba, még a csehek alatt. A tanítás ukrán nyelven folyt. A tanító nénit nagyon szerettük, jó volt hozzánk, magyarul és csehül is beszélt. Amikor 1938-ban bejöttek a magyarok, akkor magyar nyelven tanultunk tovább, de mivel nem mindenki tudott magyarul a tanárok közül, ezért Magyarországról érkeztek az iskolákba a tanárok. Miután elvégeztem a nyolc általános osztályt, Técsőn, a magyar polgári iskolában folytattam a tanulást. Mivel elég jól tanultam, a tanár kérésére gyengébb diákokat is korrepetáltam. Az érettségi vizsgákat egy hónappal előbbre hozták, mivel közeledett a front. Így április 17-én érettségiztem le. Közben 1941- ben a családommal Kerekhegyről átköltöztünk a közeli Vajnágra, mert szüleimnek ott volt boltja. 1944-ben idősebb fivéreimet besorozták a cseh hadseregbe. Sajnos odavesztek. Lánytestvéreim mindnyájan férjez mentek. A háború után visszaköltöztünk Kerekhegyre. Édesapám 45 évig volt ott kurátor. Édesanyám görög katolikus volt. Én az érettségi után az Ungvári Állami Egyetemen elvégeztem a matematika szakot, majd tanárként dolgoztam szülőfalumban, Kerekhegyen. Közben megnősültem, családot alapítottam. Kerekhegyen én lettem az egyházközségi kurátor. A papunk sokáig lovas szekérrel jött misézni hozzánk Técsőről Kerekhegyre. Persze nem tudott minden vasárnap jönni, mert sok misézőhelye volt.

– Miként lett állandó diakónus? Milyen felkészülésre, képzésre volt szükség ehhez?

– Amikor 1989-ben ferences atyák érkeztek Kárpátaljára, hozzánk, Kerekhegyre Majnek Antal atya járt misézni. Amikor megtudta, hogy tanár vagyok, kérte, hogy jelentkezzek az akkor Nagyszőlősön induló felnőtt teológiai tanfolyamra. 1996. január 6-án Antal atyát püspökké szentelték, majd a következő évben, 1997. július 20-án ő szentelt engem diakónussá a kerekhegyi templomban.

– Hogyan indult a diakónusi szolgálata?

– Az első időkben nagyon izgultam, főleg amiatt, hogy jó szentbeszédeket tudjak mondani. Sokat készültem egyegy igeliturgiára, esküvői szertartásra, keresztelőre, temetésre. Emellett feleségemmel együtt gyerekeket hitoktattunk, felkészítettük őket az elsőáldozásra.

– Hogyan kerültek Técsőre?

– Mivel a técsői egyházközséget a nagyszőlősi rendházból ideutazó ferences atyák látták el, a távolság miatt nem tudtak folyamatosan jelen lenni, így a pasztorációs feladatok elvégzésének segítésére Técsőn is engem kértek meg. Úgy látszott célszerűnek, hogy eladjuk a kerekhegyi házunkat és Técsőre költözzünk. Sikerült egy többszobás házat vásárolni egy Técső központjához közeli helyen, így a gyerekek hitoktatását is itt tudtam végezni a nagyszobában.

– Jelenleg végez még diakónusi szolgálatot?

– Már idős vagyok és gyenge, emiatt sajnos már nem végzek igeliturgiát és más szolgálatot sem.

– Mi volt a legszebb, legemlékezetesebb a diakónusi szolgálata alatt?

– Teljes szívemmel, lelkemmel igyekeztem átadni magam a diakónusi szolgálatnak. Mindig próbáltam a legjobbat nyújtani a híveknek, úgy a liturgiák, szertartások alatt, mint a hitoktatások alatt is. Igyekeztem Istent közelebb vinni az emberekhez, és ez nagy örömömre szolgált akkor is és most is, amikor felfelidézem a szolgálat éveit.

– Kedves Emil bácsi, köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy a Jó Isten sokszorosan jutalmazza meg hűséges szolgálatáért!

Az interjút készítette: Bunda Szabolcs