Tízéves a bakosi templom

32

2007. június 24-én, vasárnap ünnepelte a bakosi hívő közösség a Szent László-templom búcsúját. Különleges alkalom volt ez az ünnep, mert arról is megemlékeztek, hogy tíz évvel ezelőtt szentelték fel az újonnan épült templomot.

Az ünnepi szentmisét Majnek Antal püspök atya tartotta Jaczkó Józseffel, Bakos lelkipásztorával, Babály András mezőkaszonyi plébánossal és Mikulyák László koncházi lelkipásztorral együtt.  A püspök atya, aki annak idején felszentelte, most pedig újra megáldotta a templomot, megemlékezett arról, hogy tíz évvel ezelőtt Károlyi Lajos atya, a falu akkori plébánosa is jelen volt még a templom-szentelésen. A püspök atya az ószövetségi Dávid királyhoz hasonlította a helyi híveket, aki hajlékot akart építeni az Úrnak, hogy neki is legyen háza, ne csak az embereknek. A bakosi hívek is ettől a gondolattól vezérelve, Lajos atyával együtt elérték, hogy megépülhetett ez a szép templom Szent László király tiszteletére.

A szentmisét körmenet követte, majd a bakosiak agapén látták vendégül a környékről – Kaszonyból, Bótrágyból és Munkácsról – érkezett zarándokokat.

Pápai Zsuzsanna