Ungvidéki Háló-találkozó

96

A radvánci Szt. Gellért kollégiumban megrendezett helyi Háló találkozó mottója ez volt: „Összetartozásunk a szent koronában”, és ennek értelmében a kereszténység és a magyarság sokszínűségét kívánta bemutatni. Ezzel egyidejűleg lehetőséget adott az egymástól távol élő, ám hasonló értékrendet valló résztvevőknek a találkozására, az ismerkedésre.

Az összejövetel szentmisével kezdődött, amelyet Pap Sándor atya mutatott be. A szentmisét az ungvári ifjúsági énekkar gitáros éneke gazdagította. Ezt követte Orosz Rita dédai görög katolikus papné előadása, amelyből megtudhattuk, hogy mi is a Háló.

A kiscsoportos beszélgetésekből kiderült, hogy a mai ember számára különösen fontos a barátság, a kapcsolat, a valahova tartozás, mely választ tud adni az egyre rohamosabb mértéket öltő elmagányosodásra. Ezért nagyon fontos, hogy a különböző kisközösségek vezetői vegyék figyelembe, hogy a tradicionális vallásgyakorláson túl az együttlét közösségi élményt is jelentsen.

Délután került sor Fülesdi Béla professzor előadására. Meghallgathattuk, hogy mit üzen a mai magyaroknak a Szent Korona -„Mert ez nem csak jeles ékszer, nem csupán fejedelmi vagy hatalmi jelvény, nem is olyan ereklye, amely annak idején országalapító szent királyunk fejét érintette, hanem mindez együttvéve, de ezeknél sokkal több: hovatartozásunk és küldetésünk záloga” – említette a professzor úr.

Az egész napos találkozó a magyar Himnusz eléneklésével zárult.

Czurkó Zsuzsanna Ungvár