Úrnapja

151

Ezen a napon az Oltáriszentség, az Úr Jézus Teste és Vére áll ünneplésünk középpontjában. E nap szép hagyománya az úrnapi körmenet, amely során városaink és falvaink utcáin körbehordozzuk az Oltáriszentséget, hirdetve, hogy Krisztus jelen van e szentségben.

Az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélését hallottuk. Ez előképe annak a csodának, amelyet szenvedése és halála előestéjén, az utolsó vacsorán adott nekünk Jézus. Ekkor a kenyeret és a bort mint testét és vérét nyújtotta át apostolainak, azt kérve tőlük és utódaiktól, hogy áldozatát megjelenítve ismételjék meg cselekedetét. Az Úr akaratának megfelelően ezt a titkot, az Oltáriszentség titkát ünnepeljük minden szentmisében.

Az Egyház életében a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszik a közösségben ünnepelt Eucharisztia, a szentmise. Az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház születésének leírása után azt olvassuk, hogy a tanítványok és a hívek “állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörés közösségében és az imádságban” (ApCsel 2,42). E központi szerep mindmáig megmaradt az egyházi élet csúcsának és forrásának. Az Eucharisztia Jézus keresztáldozatának megjelenítése a szentmisében.

Az Eucharisztia szentségét csak a felszentelt pap mutathatja be, aki megismétli az Úr utolsó vacsorán mondott szavait és cselekedetét. Az Oltáriszentség anyaga a búzából készült kenyér (ostya) és a szőlőből készült bor, amelyet kevés vízzel vegyítünk. A szentség hatásával kapcsolatban pedig a Krisztussal való egyesülést hangsúlyozzuk, amely a szentáldozásban valósul meg, valamint azt, hogy az Oltáriszentség vétele szükséges az üdvösséghez és az örök élethez.

Az Oltáriszentség a vallásos élet középpontja és az istentisztelet szíve. E tisztelet alapja az, hogy hisszük az Úr Jézus valóságos és maradandó jelenlétét az átváltoztatott kenyérben és a borban. Minden szónak jelentősége van ebben a kijelentésben.

Az Eucharisztia esetében átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ezek lényege alakul át Krisztus Testévé és Vérévé, miközben külső formáját és színét megőrzi a kenyér is és a bor is. Maradandó átváltozásról, átlényegülésről van szó, azaz a Krisztus Testévé és Vérévé átváltoztatott kenyér és bor nem alakul vissza egyszerű kenyérré és borrá. A krisztusi jelenlét nem szűnik meg bizonyos idő elteltével vagy a szentmise befejeztével, hanem a kenyér mindig Krisztus Teste marad. A valóságos jelenlétet azokkal a tévedésekkel szemben szükséges hangsúlyozni, amelyek szerint csupán szimbolikus, jelképes jelenlétről van szó.

Katolikus hitünk szerint tehát Krisztus valóságosan és maradandóan jelen van az Oltáriszentségben. Milyen következményei vannak ennek? Először is az, hogy a szentáldozás nem tekinthető egyszerű étkezésnek, hanem két személy – Krisztus és az áldozó – találkozása. Sokkal többről van szó, minthogy egy közönséges kenyérdarabot megeszünk. Átváltoztató találkozás ez: a Krisztus Testévé átváltozott kenyér átváltoztatja, átalakítja azt az embert, aki magához veszi. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk. Másodszor: Mivel az átváltoztatott kenyérben maradandó módon jelen van Krisztus és nem szűnik meg jelenléte, kellő tiszteletben kell részesítenünk ezt a szentséget. E tisztelet jele például az, hogy díszes tabernákulumban, szentségházban őrizzük, és a legmagasabb fokú tisztelet, azaz az imádás illeti meg az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.

Harmadszor: templomainkban mindig van Oltáriszentség. Ha belépünk egy katolikus templomba, akkor nem egy üres térbe, nem egy kihalt helyre érkezünk, hanem mindig a jelenlévő Krisztus fogad minket. Bármikor is térünk be, mintha mindig az utolsó vacsora termébe lépnénk, hiszen minden szentmisében Krisztus utolsó vacsoráját jelenítjük meg, s ezért minden templom az utolsó vacsora termévé válik.

Végül pedig az Oltáriszentség egységet teremtő szentség. A szentáldozás amellett, hogy összeköt minket Krisztussal, összeköt minket egymással is. Azáltal, hogy Krisztus bemutatja áldozatát és önmagát az örök élet kenyereként adja nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozza létre.

Horváth István Sándor