Úton-útfélen Kárpátalján

Bölcs az, aki nem sajnálkozik azon, ami nincsen, hanem örül annak, ami van. Ez a mondás nagyon igaz a mostani kárpátaljai életünkre is. A ferences testvér hétköznap, vasárnap utazik, kitárul előtte a maga teljességében a világ. Itt csoda dolgokat lehet látni, tapasztalni gurulva az egyik falutól a másikig az aszfaltcsíkon. Az utasember alig hagyja el a községet, s máris teheneket, kecskéket legeltető gyerekek, idősebb asszonyok, férfiak tűnnek fel az útszélen.
Az egy dolog, hogy ugyancsak balesetveszélyes ez az útszéli pásztorkodás, mert kiszámíthatatlan, hogy egy-egy bocinak mikor szottyan kedve egy kis sétára a suhanó járművek között, mikor gondolja úgy a kecske: ideje felöklelni valamelyik szuperjárművet. A másik dolog, hogy a fűvel együtt tekintélyes mennyiségű ólmot és más szennyező anyagot habzsol be a jámbor tehén. Nem vagyok szakember, de gyanítom, húsával, tejével aztán mindezen finomságokat mi is megkapjuk. Kicsit nyugatabbra ezt a füvet nem csupán lekaszálják, hanem zárt rendszerű szemétégetőben tüzelik el…
Aztán itt vannak az utak modern vándorai, akik egy-két órát várnak a buszra, végül megindulnak reményvesztetten, megfordulva, hátra- hátrapillantgatva – nem jön-e megmentő járgány, nem akad-e egy jószívű sofőr, aki lassít és felveszi őket. Persze a legtöbb autós önző, csak fut, lavíroz a kátyúk között, s veri a port a bandukolókra. így zajlik az élet, ezt látja egy ferences testvér két szolgálata közben az utakon. Kattogás, robogás, füst, benzingőz – de mégis menni kell, örömmel. Legyen biztatás mindnyájunk számára, ott, ahol éppen élünk vagy éppen úton vagyunk, Szent Ferenc atyánk küldő szava: „Menjetek, kedveseim, ketten-ketten a világ különböző tája felé, és hirdessétek az embereknek a békét és a bűnbánatot a bűnök bocsánatára! Legyetek béketűrők a szorongattatásban, és legyetek biztosak afelől, hogy az Úr betölti szándékát, és megtartja ígéretét.”

fr. Németh Imre