Vagyok-e valaki? 7. rész

54

Életünk megoldása Krisztus

Sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. Miután végignéztük, milyen körülmények, életesemények javíthatják vagy ronthatják önmagunkról alkotott képünket, személyiségünket, majd eljutottunk addig, hogy a helytelen énkép kapcsolatainkat is tönkreteszi, nézzük meg, mi – avagy inkább ki – a végső megoldás, a gyógyír életük sebeire!

Ha szeretjük Istent, megbízunk benne és az Ő kezébe helyezzük életünket. Örömmel teljesítjük akaratát, és hálásak vagyunk neki azokért a kegyelmekért, amelyekkel megajándékoz minket. Énképünket olyan biztos alapra helyezzük, amely nem inog meg soha! Ha szeretjük Istent, szeretjük embertársainkat is, és már nem azzal az igénnyel fordulunk hozzájuk, hogy önmegerősítést kapjunk tőlük, hanem őszinte szeretettel. Már nem kell az önmegerősítés kétes megoldásához folyamodnunk, hiszen maga Isten az, aki megerősít bennünket. Maga Isten az, aki rámutat értékeinkre és fontosságunkra. Kilépünk önmagunkból, önsajnálatunkból, önzésünkből, és felfedezzük a másik embert, felfedezzük a “fontos vagy nekem” érzés gyönyörűségét.

Ezután már nem kell emberideálokat hajszolnunk, hiszen egyetlen ember sem elégítheti ki teljes mértékben igényeinket. A szeretet, elfogadás és odaadás tökéletes példaképét megtaláljuk Istenben: Benne megszabadulunk mindattól, ami énképünk fejlődését akadályozza. Megszabadulunk minden sikertelenségtől, elutasítástól, kudarctól, megvetettségünktől, kirekesztettségünktől, magányunktól. Benne teljes emberekké válunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek után az életünkben már nem lesznek kudarcaink, hogy minden sikerülni fog és soha többé nem lesz részünk elutasításban. De az Úrban mindezeket a nehézségeket helyükre tudjuk tenni, teljesen átértékeljük, mert megértjük azt, hogy “akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik” (Róm 8, 28).

Krisztusban választ kapunk gyötrő kérdéseinkre. Minden olyan világossá és olyan egyszerűvé válik! Nem kell többé másokon taposnunk, hogy érvényesüljünk, nem kell többé szüntelenül teljesítenünk erőnk felett, hogy elfogadjanak, és hogy mi magunk is elfogadhassuk és értékesnek tartsuk önmagunkat. Egyszerűen csak szeretnünk kell, és minden a helyére kerül. Feltárul előttünk életünk értelme, meglátjuk utunk végső célját. Megértjük, hogy nem véletlen az, hogy itt vagyunk, nem véletlen az életünk. Egy kedves tanárom azt mondta egyszer: “Véletlen az, aminek nem tudjuk az okát. De van Valaki, aki mindennek tudja az okát és aki előtt semmi sem marad rejtve. És mivel Valaki tudja, hogy mi miért történik, ezért véletlenek nincsenek. Csak mi, emberek, tökéletlenek vagyunk, és nem tudunk a dolgok mélyébe látni, és véletlennek nevezzük azt, amit nem tudunk megérteni és megmagyarázni.” Mécs László írja: “Hiszek a véletlenben mely megett Isten nevet.” Most még nem értjük, hogy mi értelme van egyes eseményeknek az életünkben. “Most még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” (1Kor 13,12). Később majd megértjük, hogy mit miért kaptunk. Így hát “bátran szembenézhetünk az élettel, hiszen bizton tudjuk, hogy “vagyunk valakik” Isten számára, Őneki számítunk. Ez az érzés, hogy “vagyok valaki”, még egészen új. Mostantól fogva a megfelelő alapra helyezett énkép birtokában élhetünk.” (Wagner)

Puskás Diána
Maurice E. Wagner
Vagyok-e valaki c. könyve alapján