Váljon életünk részévé a jótékonykodás!

58
persely

A szegények megsegítése évezredek óta fontos eleme a társadalmi életnek. Az Ószövetségben is olvashatjuk, hogy mennyire fontos megosztanunk javainkat a rászorulókkal: „Ne rabold ki a szegényt, mivel szegény ő, és ne tipord el a nyomorultat a kapuban!” (Péld 22) „A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt fölkelek – mondja az Úr –, és megszabadítom a megvetettet.”
(Zsolt 12,6).

 

Az Újszövetségben Jézus talán még nagyobb hangsúlyt fektet a jótékonykodás fontosságára.
„Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus –, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben” (Mt 19, 21).

Máté evangéliumában elmondja, hogy üdvösségünk a jótékonykodásainktól függ: „Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!?

Mi emberek általában szeretünk adni, ajándékozni. Karácsony közeledtével különösképpen eszünkbe jut a szeretet, az együttérzés, az ajándékozás, az örömszerzés. Viszont a jó szándékot számos kibúvó követheti. Vagyis elmagyarázzuk magunknak, hogy miért nem adunk: nincs megfelelő alkalom, nincs rá mód, nincs időnk, kényelmetlenséget okoz. Úgysem tudunk mindenkin segí- teni, az a kis összeg mit sem változtat a szegény helyzetén. Mi sem vagyunk gazdagok, az állam a mi bérünkből is rengeteg pénzt elvesz, az államnak kell gondoskodnia a szegényekről… És lassan azon kapjuk magunkat, hogy már észre sem vesszük a lehetőségeket a jótékonykodásra. Megszokottá válik a beteg gyerek számára adományt kérő síró asszonyok látványa a piac bejáratánál, már nem éri el az ingerküszöbünket a fagyban mezítláb rohangáló cigánygyerek, csalónak tartjuk a vak muzsikust, aki énekével koldul az utcasarkon.

Ezenkívül Kárpátalja mindig is a szegényebb európai vidékek közé tartozott, megszoktuk, hogy inkább rajtunk akarnak segíteni, nem pedig mi másokon. Az árvizek idején rengeteg szállítmány érkezett hozzánk. Kaptunk ételt, ruházatot. Jelenleg sincs könnyű helyzetben országunk, most is inkább kérni volna jó. Mégis úgy hiszem, hogy egy embernek anyagi helyzetétől függetlenül képesnek kell lennie a jótékonykodásra. Hiszen Jézus is mily nagyra értékeli a szegény özvegyasszony két fillérjét.

„Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. Mert a többiek feleslegükből adták az adományt, ő azonban mind odaadta, ami szegénységétől telt: egész megélheté- sét” (Lk 21, 1-4).

Mit tegyünk tehát, hogy merjünk és akarjunk segíteni a rászorulókon, és az adakozás életünk részévé váljon?

Először is kell egy szilárd elhatározás. Rendszeressé pedig úgy válhat a jótékonykodás, ha fizetésből, nyugdíjból, egyéb jövedelemből minden hó- napban félreteszünk egy bizonyos összeget. Lelkiismeretünk szerint dönthetünk, hogy mennyi legyen az. Nem baj, ha kis összeg, de fontos, hogy szívesen adjuk, és rendszeres legyen. Ne feledkezzünk meg róla, váljon szokásunkká. Ezután nyitott szívvel nézzünk körül tágabb családunkban, utcánkban, városunkban, egyházközségünkben, vidé- künkön: keressünk olyan szegényeket, akiknek valóban szükségük lenne anyagi segítségre. Ha valóban él bennünk a segíteni akarás, akkor nem kell sokáig keresni a szegényeket. Sajnos nagyon sok helyen szükség van az anyagi támogatásra. De adhatjuk az összegyűjtött összeget egy alapítványnak, szervezetnek, melyről tudjuk, hogy jó célra használja a támogatásokat.

Egyházmegyénkben leginkább a Kárpátaljai Szent Márton Karitász, valamint a helyi karitászok tartják a kapcsolatot a rászorulókkal, támogatásra váró intézményekkel. Ők minden szükséges információt megadnak a támogatni vágyóknak.

Minden templomban van egy persely, melybe szegények javára gyűjtenek adományokat. Oda is bedobhatjuk a rászorulóknak szánt összeget.

Az önkéntes munka is hasonló az adakozáshoz, hiszen hozzájárulunk egy nemes ügy fejlődéséhez. A pénzt, melyet a munkánkért érdemelnénk, inkább meghagyjuk a szervezetnek, alapítványnak, intézménynek vagy magánszemélynek, aki számára dolgoztunk. A rendszeres adakozás egy előre kiszámított, megtervezett jó cselekedet.

Viszont akadhatnak olyan esetek, amikor valakinek hirtelen, sürgősen anyagi segítségre van szüksége. Ilyenkor ezeket az eseteket részesítsük előnyben, lemondva a többi megszokott adományozásunkról. Végül fontos megjegyezni, hogy adakozni, adományozni többféleképpen lehet. Figyeljük meg a lelkünk mélyén felbukkanó érzéseket a szegények megsegítése közben. Lehet, hogy csak „letudjuk” a jótékonykodást. Lehet, hogy közben lenézzük a másikat szerencsétlensége miatt, mi pedig fölényesen és büszkén kihúzzuk magunkat.

Ilyenkor csak kötelességtudatból, de nem szeretetből történik az adományozás. Az ilyen jótékonykodásnak igen csekély az értéke. Ha adakozás közben nem érzünk szeretetet a támogatott személy iránt, csupán szánalmat, akkor még van mit fejlődnünk.

Szent Márton, Szent Ferenc, Szent Erzsébet, Boldog Teréz anya és sok más szent példát adott arra, hogyan kell a szegényekben meglátni Jézust, az Üdvözítőnket. Ismerkedjünk meg életükkel, tanuljunk tőlük, imádkozzunk pártfogá- sukért, hogy ne legyünk közömbösek a szenvedés láttán, jótékonyságunk ne váljon rutinná, hanem ismerjük fel mi is Üdvözítőnket minden egyes éhező, szomjazó, ruhátlan vagy üldözött felebarátunkban. És ne csak Karácsonykor!

Bundáné Fehér Rita