Vélemények a december 5-i népszavazásról

77

„…jobb mindig az Istenben bizakodnunk, mint valamely kormányban… ”

Sejtettem, hogy nem lesz jó eredmény, de hogy ennyire rossz lesz, azt nem gondoltam. Legfőképpen nem is a nem-szavazatok aránya, hanem sokkal inkább a közömbösök nagy száma az, ami megdöbbentett és elgondolkodtatott.
A kárpátaljai magyarok kaptak már ennél sokkal nagyobb pofonokat a történelem során – most az volt a fájdalmas, hogy ezt Magyarországról kapták, a sajátjaiktól. Emiatt volt olyan keserű ez a csalódás. Viszont ebből is láthatjuk, hogy jobb mindig az Istenben bizakodnunk, mint valamely kormányban.

Azt viszont nem hiszem, hogy ez végzetes törést okozott a magyar nemzet részei között. Volt már magyar és magyar között nagyobb feszültség is. Gondoljunk csak a 400 évvel ezelőtti vallásháborúkra, amikor a magyarok azt nézték, ki katolikus és ki protestáns, és egymás ellen harcoltak.

Nem azért, hogy egy újabb „háború” törjön ki, de fontos, hogy tisztán lássuk, mekkora különbség van ma is magyar és magyar között. Például a szolidaritás kérdésében: van, akinek a szívében a szolidáris testvéri szeretet indul meg, ha a határon túl maradt testvéreire gondol, van, akiben pedig a bénító félelem vagy az undorító önzés kezd működni.

Mi annyi segítséget kaptunk Magyarországról az elmúlt időben, különösen az árvizek idején, annyi jó szándékú ember szeretetét, rokonszenvét, segítségét tapasztaltuk és tapasztaljuk most is, hogy nem hiszem, hogy az ezért érzett hálát legyőzhetné az itteni magyarokban a népszavazás eredménye miatt érzett harag és fájdalom.

Majnek Antal püspök

„…mi nem Magyarország kezében vagyunk, hanem az Isten kezében”

Már előtte sejtettem, hogy ez lesz az eredmény. A magyar népben az utóbbi időben nagy közömbösség tapasztalható másokkal, de saját magával szemben is. Ugyanis a magyar nép – szomorúan bár, de ezt kell mondani – élesztette a lelki látását. Az egyházi élet meggyengült Magyarországon, és ezért az emberek nagy része nem érti az élet értelmét. Ezért nem értik azt sem: nekem testvérem an a határon túl, aki nem önként ment oda, hanem így hozta a történelem. De testvérem. Ez már őket nem érdekSajnos, ez a lelki élet hanyatlásának természetes követ-•r/.ménye. Az ember, aki leveszi tekintetét Istenről, mind’ a mammonnak lesz a rabszolgája. Ezért lehetett a ma-V ~r r.épet pénzkérdéssel félrevezetni, ami pedig hazugsá-z r. alapult. Mert akit nem Isten Lelke vezérel, az a hazug–uzra hallgat Ez történt a szavazással is. De nem szabad £    1 5 r.agy problémát csinálni. Ugyanis mi nem Magyarkezében vagyaink, hanem az Isten kezében. Az ; hogy így történt, fáj, mert hát nem ezt vártuk. De fogadjuk el, és inkább imádkozzuk azért, hogy adjon Isten Magyarországnak lelki ébredést. Legyen irgalmas az Isten hozzájuk, legyen velünk az Isten, és ahogy kibírtuk 80 éven keresztül, kibírjuk a következő 80 évet is.

Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök

„Arra kérlek Titeket, fogjunk össze!”

Kedves kárpátaljai Testvéreim!

December 5-e óta foglalkoztat a gondolat, hogy írjak Nektek. Nagyon elszomorodtam a népszavazás eredményén, hogy mennyire hiányzik népünk nagy részéből a szolidaritás. (Pedig az azt megelőző héten Kijev népe szinte a szemünk elé állította, emlékezetünkbe idézte 1956-ot, amikor mi is tudtunk egymásért együtt cselekedni…) Ahogy gondolkodtam és imádkoztam erről, egyre világosabb lett bennem, hogy ami azon a vasárnapon megmutatkozott, az egyszerűen kór-kép; a szavazás hőmérő csupán, amely mutatja az ország beteg állapotát. Biztos, hogy sokat rontott az eredményen a hitvány ellenkampány is, de a baj gyökere nem ebben van. Nemcsak az ország vezetői, de sajnos országunk, sőt nemzetünk komoly része erkölcseiben megrokkant és eltávolodott teremtő Istenétől.

A mostoha-anya-ország nagyon is rászorul imádságainkra. Méhe magzatának, gyermekeinek csak egy kisebb részét engedi élve megszületni és őket is sok esetben a televízió szennycsatornái nevelik. Ifjúsága nagy része parázna életet él, és ha nem történik igazi megtérés az életében, szinte alkalmatlanná válik a hitvesi hűségre, a boldog családi életre. Idős szüleit, akik életet adtak neki, magukra hagyja öregségükben. Vér szerinti testvéreit pedig kiszavazza a családi házból… A mostohaanya beteg, sőt rabszolga, saját önzésének lett a szolgája. Berzsenyinek igaza van, amikor figyelmezteti magyar testvéreit, hogy minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledűl és rabigába görnyed.

Gyógyítani és bűneiből megszabadítani a népet csak Egyvalaki tudja: az Úr Jézus. Benne van a bizalmunk, hogy meg tudja tenni a csodát, és lábra tudja állítani megrokkant országunkat. Hála Istennek, azért van sok áldozatkész, önzetlen, mélyen hívő magyar ember, vannak hiteles közösségek, Istenben élő családok, a nemzet jövőjéért cselekvő elszánt fiatalok. Az egész néphez képest azonban sajnos ez a kisebbség. Magyarország missziós terület. Arra kérlek Titeket, fogjunk össze, és mi, akik beszélő viszonyban vagyunk a jó Istennel, mindennap imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar testvéreinkért, főleg azokért, akik még nem tudnak imádkozni, hogy adja meg az Úr a megtérés kegyelmét, és így új, hiteles élet fakadjon az anyaországban és az egész nemzetben.

Sok szeretettel gondolok Rátok, és hálás vagyok minden napért, amit Kárpátalján Közöttetek tölthettem.

Roska Péter atya, Esztergom