XVI Benedek pápa Törökországban

676

2006. november 28. és december 1. között XVI. Benedek pápa látogatást tett Törökországban, A sokak által merész vállalkozásnak minősített, ellentmondásokkal fogadott apostoli látogatás azonban váratlan eredményeket hozott és rendkívül pozitívan zajlott. Mind az ökumenikus, mind a vallásközi párbeszédben nagy előrelépés történt, Törökország pedig, ahol a látogatás előtt a pápát ellenségnek próbálták beállítani, szívébe zárta a Szentatyát.

A megérkezése utáni napon a Szentatya szentmisét tartott Efezusban, Mária háza előtt. A hagyomány szerint Szűz Mária itt töltötte élete utolsó éveit. Itt megemlékezett a római Andrea Santoro atya tanűságtételéről, akit Trabzonban egy ló éves török fiatal ölt meg ez év februárjában. Látogatása során közös szertartást vezetett I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárkával, majd közös nyilatkozatot adtak ki. Találkozott II. Mesrob örmény pátriárkával is.

Együtt imádkozott a Kék Mecsetben Isztambul főmuftijával, Musztafa Cagricivel, mely nagy hatást tett a törökökre. Találkozott a törökországi katolikus püspöki karral és az isztambuli katolikus fiatalok képviselőivel is.

Csütörtökön már a török zászlót lengető XVI. Benedek pápa képeivel a címlapjukon jelentek meg a török lapok, s a katolikus egyházfőnek a muzulmán ország iránt tett gesztusai sokaságától elragadtatva írtak a törökországi látogatásról. „Szeretem a törököket” – hirdette XVI. Benedek szavait nagy betűkkel címlapján az egyik legnagyobb példányszámú török napilap, a Hürriyet, és megemlékezett a pápának az efezusi keresztény zarándokhelyen mondott szabadtéri miséjéről.

Isztambul főmuftija, Musztafa Cagrici szavai szerint a törökök szimpátiáját megnyerő közös imát a Kék Mecsetben előre egyeztették a Vatikánnal, a pápa imádságának részleteiről azonban nem állapodtak meg. A helyszínt és az időtartamot ő javasolta, de semmilyen módon nem befolyásolta azt, ahogyan a pápa imádkozott. Az, hogy XVI. Benedek ugyanazt a testtartást vette fel ima közben, mint a muszlimok, vagyis Mekka felé fordulva imádkozott, az iszlám világ számára ‘szép gesztust’ jelent.     „Szeretnék ezért köszönetet mondani vendégünknek” – tette hozzá.

„Rendkívül pozitív a pápalátogatás mérlege, mindenképpen felülmúlja az elvárásokat, valószínűleg a pápa és munkatársai részéről is – mondta Federico Lombardi a Vatikáni Rádiónak adott interjújában.

A szentszéki szóvivő felidézte II. János Pál pápának azokat az apostoli látogatásait, amelyek eredetileg különösen nehéznek ígérkeztek, és mégis rendkívüli eredményeket hoztak, mert Karol Wojtyla nagy bátorsággal, lendülettel és hittel nézett szembe a problémákkal. Most ez történt XVI. Benedek pápával is. Mindez nagyon szép és bátorító, mert azt jelenti, hogy a pápák hite és bátorsága jutalmat nyer – tette hozzá a szentszéki szóvivő, hangsúlyozva, hogy a mostani út mindenben nagyon pozitív, mind a török néppel és állammal való kapcsolatok terén, mind az ökumenét, illetve a helyi katolikus közösséget illetően.

Lombardi atya kiemelte, hogy ha képekben kívánnánk elmesélni a pápa törökországi útját, akkor minden bizonnyal az a jelenet kerülne az első helyre, amikor a Szentatya a Kék Mecsetben imádkozik. Ez a gesztusa nagy hatással volt a helyi médiára, hiszen a néhány héttel ezelőtti hangulathoz képest váratlan volt. A félreértett regensburgi beszédet követő reakciók után a Kék Mecsetben tett látogatás és az elmélyült ima pillanata olyan jelképes tettek voltak, amelyek mintegy kiteljesítették és a köztudat számára a gyakorlatban is láthatóvá tették azokat a nyilatkozatokat, amelyek a pápa és munkatársai részéről az elmúlt hónapokban elhangzottak. Szükség volt azonban erre a fizikai lépésre, erre a szívélyes találkozásra, a pápa mosolyára, amely szíve nyitottságát tükrözte és megértette beszédpartnereivel, hogy a távolságokat leküzdve immár valóssá vált a mély és őszinte párbeszéd.

A látogatás másik fontos pillanata volt XVI. Benedek pápa és I. Bartolomaiosz pátriárka békeölelése, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy tovább tart az ökumenikus folyamat, amely XVI. Benedek pápaságának kezdettől fogva egyik prioritása. A gesztuson túl jelentőségteljesek voltak szavai, amelyeket a szent liturgia során mondott, és amellyel megújította II. János Pál pápa bátor, mély és szívélyes felhívását: keressék együtt Péter egyetemes szolgálatának meghatározását az egész egyház egységének szolgálatában.

A Szentatya látogatása során, hivatkozva a török alkotmányra, több ízben is kérte, hogy biztosítsák a vallásszabadságot a helyi kis katolikus közösség számára is. Konkrét javaslatot tett arra, hogy hozzanak létre a kormány és az egyház képviselőiből álló vegyes bizottságot az idevonatkozó problémák megoldására. A pápalátogatás tehát minden téren gyümölcsöket hozott és bebizonyította, hogy lehetséges a békét építeni, ha megvan a közös akarat az együttműködésre. Ne feledjük továbbá azokat a békefelhívásokat, amelyeket a pápa a Közel-Kelet érdekében intézett Törökországból, amely szintén ehhez a földrajzi területhez tartozik. A Szentatya többször is arra bátorította a nemzetközi közösséget, és magát a török nemzetet is, hogy kötelezze el magát a súlyos válsággal küzdő térség békéje érdekében – mondta még a szentszéki szóvivő.

A Magyar Kurír hírei alapján

Előző cikkHatéves a munkácsi Kamilliánus Család
Következő cikkA karácsonyi idő ünnepei