Interjú Dr. Varga Lajos váci segédpüspökkel

Dr. Varga Lajos váci segédpüspök Molnár János ungvári plébániai kormányzó meghívására háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartott Ungváron a híveknek. Kárpátaljai tartózkodása végén beszélgettünk vele. - Püspök...

Szent Perpetua és Szent Felicitas

Septimus Severus császár uralkodása alatt, 202-ben véres üldözés tört ki Észak-Afrikában. A császári rendelet értelmében, mely súlyos büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy valaki zsidóvá...

Halálunk és feltámadásunk

"Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján." Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent...

Nemzetközi tudományos-gyakorlati szeminárium

A Felső-Tisza-vidék ökológiai helyzetéről 2008. május 16-17-én ökológiai konferenciát tartottak Ungváron, a görög és a római katolikus egyház szervezésében. Egy éven belül ez volt a...

Imaoldal

"Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!" /1Kor 11,23/ "Tegyétek, amit Jézus mond" /Jn 2,5/ "Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az...

Imádságos virrasztás Rahón

"Életed megoldása Jézus Krisztus!" Ezzel a mottóval szerveztünk októberi egyházközségi imádságot és virrasztást templomunkban. Az összegyűlt mintegy 170 rahói hívő együtt imádkozott és elmélkedett az...

Interjú Roska Péter atyával

A tiszta életért A Magyar Kurír interjúja Roska Péter atyával A család értékének megrendülése egész súlyos tüneteket mutat. A születések száma radikálisan visszaesett, bomlékonyak a házasságok,...

Mozaik

JÉZUS ROSSZUL LETT MIATTUNK, HOGY NEKÜNK JÓ LEGYEN! Nemrégen egy internetes felmérést tettek közzé, amely szerint Mel Gibson Passióját ítélik az emberek a legprovokatívabb filmnek....

Sólyom László Kárpátalján

Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke augusztus 20-án Beregszászba látogatott, hogy a kárpátaljai magyarokkal együtt is megünnepelje államalapító Szent István királyunk ünnepét. A beregszászi római katolikus...

Szent Lukács, az evangélista

"Lukács volt ő, az orvos, az Apostolok tanítványa, majd Pálnak útitársa. Nyolcvannégy évet ért meg. Evangéliumát akkor írta, amikor Görögországban élt." Ez az egyiptomi őskeresztény templom falán lévő kopt nyelvű...

Mese – A boldog ember inge

Egyszer volt, de nem nagyon régen, nem is a világ végén, hanem itt, ebben a mi görbe országunkban, volt egy király, de nem akármilyen,...

Majnek Antal püspök augusztus 20-i beszéde

Majnek Antal püspök beszéde augusztus 20-án a budapesti Szent István-Bazilika előtt tartott szentmisén  Augusztus 20-án 17 órakor kezdődött Budapesten, a Szent István-Bazilika előtti téren a...

Beszélgetés Pigler Mónika Míra domonkos nővérrel

A semmit megtapasztalva találtam rá a Mindenségre Az élet igazi értelmét kereste kamaszkora óta, de sorra csalódott a világ adta értékekben. Keresése mély krízisbe torkollott,...

Akik a végsőkig megélték az Evangéliumot – életüket adták barátaikért

Két olyan embert szeretnénk most röviden bemutatni, akik nincsenek a kanonizált szentek sorában, mégis messze világít hősies Isten- és emberszeretetük. Egyikük évtizedekkel ezelőtt, másikuk...

Husvéti ünnepség a szlatinai katolikus óvodában

2008. március 25-én nagy volt a forgalom az aknaszlatinai Szent Anna óvodában. Húsvéti előadásra készültünk. Minden ünnepet közösen szoktuk ünnepelni a szülőkkel, de ez...

Marta Wiecka nővér boldoggá avatása Lembergben

2008. május 24-én Lembergben Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár ünnepélyes szentmise keretében boldoggá avatta Marta Wiecka nővért, a Szent Vince által alapított Irgalmas Nővérek...

Bibliák megáldása egyházmegyénkben

Egyházmegyénk több templomában a Biblia éve alkalmából nagyböjt első vasárnapján ünnepélyesen kihelyezték a Szentírást, és megáldották a hívek Bibliáit. Mindez azt szolgálja, hogy jobban...

Híreink

2008. július 10-13. között Magyarországról érkezett ferences kisnővérek tartottak egyénileg vezetett lelkigyakorlatot fiatalok számára a Szinyáki Lelkigyakorlatos Házban. 2008. július 14-én Majnek Antal püspök felszentelte a felújított...

Legolvasottabb

Új cikkek