today-is-a-good-day

Magyar Ferenc: Boldogok a tisztaszívűek

„Boldogok a tisztaszívűek: ők meglátják Istent!” ( Mt. 5,8) Ez még abban az időben történt – az első világháború után –, amikor a falusi emberek...

A távlatokat nyitó húsvét

Húsvét szédítő távlatokat nyitott az emberiség életében, s így a mi saját életünkben is. Pedig úgy tűnik, semmi nem lehet több, nagyobb annál, mint...

Szent József ünnepe a munkácsi katolikus óvodában

A Szent József nevét viselő katolikus óvoda, mely januárban nyitotta meg kapuit Munkácson, március 19-én patrónusának tiszteletére ünnepséget tartott. A közös ünneplés, melyre a...

Áldjátok az Urat! Egyházmegyei cigánytalálkozó Munkácson

Az idei egyházmegyei cigánytalálkozót Munkácson tartották május 25-én. Az alkalom szentmisével kezdődött a székesegyházban, melyet Pogány István és Hajas Ámosz atyák celebráltak. A prédikációt...

Kislány, aki hátrafelé lépked

Tilda néni, a napközis tanítónő hetek óta figyelte Ildit, a néhány hónapja még kedves-csendes, mindenre figyelő kislányt – hogyan bújik meg az utolsó sorokban...

Közelebb Jézushoz, közelebb a Másikhoz – Nagyböjti „edzésterv”

A hölgy, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a társaság középpontja legyen – s volt annyira szép, hogy butaságát megbocsáthattuk – éppen a második...

Templombúcsú Csetfalván

„Reméljük, hogy az új templom mind külső megjelenésében, mind a hozzá tartozó hívő közösség szellemében szépítője, építője lesz az egész falu életének, s reményt...
diocesis

Hazai hírek

Március 12-én a Kassa közelében fekvő Tőketerebesen (szlovákul: Trebišov) konferenciával emlékeztek Iglódy István minorita vértanúra halálának 380. évfordulója alkalmából. A konferencián részt vett Majnek...

„Tiétek a menny! Mi kell még?” Egyházmegyei ifjúsági találkozó az apostoli...

A sokéves hagyománynak megfelelően május 9-én tartották az ezévi egyházmegyei ifjúsági találkozót. Ami viszont eltért a megszokottól: ebben az évben a magyar és az...

A Gondviselés keze vezetett

Dr. Paskai László bíboros első kárpátaljai látogatásáról és annak előzményeiről Tíz esztendővel ezelőtt, 2008. november 20-án Paskai László bíboros a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány felkérésére előadást...

Karácsonyi árnyjáték Nagygejőcön

Nagygejőc katolikus közösségében már hagyománnyá vált a karácsonyi betlehemezés, amelyre minden évben szenteste, a szentmise végén kerül sor. Az idén a hittanosok árnyjáték formájában...

A Gondviselés keze vezetett – Dr. Paskai László bíboros visszaemlékezése első...

II. rész. Megérkezés Kárpátaljára Paskai László bíboros az ungvári reptéren lépett először Kárpátalja földjére. Onnan kíséretével együtt a templomba ment be, amely zsúfolásig tele volt....

A keresztből fakadó élet – Egerben jártunk az Országos Lelkipásztori Napokon

„… ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el…” (Jn 12,24) Ez volt a mottója a 2019. január 28-31. között Egerben megrendezett...

Imaoldal

„Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,13   A Szentlélek első...

Útközben

Sokat gondolkodom azon mostanában, mennyi minden történik a Szentírásban útközben. Azaz elindulás után. Akkor, amikor valaki már lépéseket tett, miközben még nem látja a...

Imaoldal

Zarándokként járt az emberek földjén, útját, mint mindenki, a sírban fejezte be, de legyőzte a halált, és szeretetből, teljesen új módon, megnyitotta a földet...

Brébeuf Szent János és kanadai vértanútársai

A keresztény térítésnek keményen ellenálló kanadai indiánok között szolgáló francia misszionáriusok vértanúhalála úgy megindította a huron indiánokat, hogy tömegesen tértek meg. Ma kanadai vértanúkként...

Kérés Szent Józsefhez

Szent József, légy házunk ura, kis családunk pártfogója. Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket. Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat. Küzdelmekben légy segélyünk, erényekben példaképünk. Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd...

Hálaadás Nagyszőlősön

Harminc éve kapta vissza egyházunk a plébániatemplomot A Krónika szerint 1989. április 14-én került vissza egyházi tulajdonba a XIII. századi, 1959 júniusában hatóságilag elvett és...

Nagyböjti ima

Úr Jézus, kérünk, te légy vezetőnk a megtérésünkhöz vezető úton. Veled fogunk áthaladni a sivatagon, amikor azt gyakoroljuk, hogy csak arra figyeljünk, ami a...

Legolvasottabb

Új cikkek