Isten háta mögött?

A kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, vajdasági magyaroknak a szívében-lelkében nagy tüske a trianoni szerződés, hiszen olyan következményekkel járt, hogy még 90 év elteltével sem gyógyultak be a sebek. Magyarország felbomlásáról számos dal és vers szól, sok énekes és együttes egyik kedvelt témája (Juhász Gyula, Babits Mihály, Wass Albert, Kányádi Sándor, Márai Sándor, Credo együttes, Dévai Nagy Kamilla…).

Mindez rendjén is van, hiszen egy nemzet számára nagy tragédia, ha elveszíti területeinek nagy részét, s azoknak a legnehezebb, akik kint rekedtek egy idegen országban: idegen a nyelv, idegen a zászló, idegen a himnusz, idegen minden. Jó, hogy vannak erről szóló verseink, dalaink, hiszen a kimondott szó könnyíti az ember terhét. Hiszen így tudjuk jobban meggyászolni az ország halálát.

Sokszor hallom, mondogatják, hogy különösen Kárpátalja rekedt kívül: mintha vidékünk lenne a legelhagyatottabb, olyan elfelejtett magyarok lettünk, és lassan már nem is magyarok, hanem nemzeti identitás nélküli személyek. Itt az ukránok mondják ránk, hogy „piszkos magyarok”, az Anyaországban a testvéreink sokszor leukránoznak. Virulnak a sztereotípiák itt is, ott is. Hova is tartozunk? Kányádi Sándor így ír az „Isten háta mögött” című versében:

…sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak.

Gyakran így érezzük magunkat. De valóban Isten háta mögött lennénk? Vajon Isten valóban kevésbé figyel ránk, mint a többiekre? Vajon elfelejt minket?
Talán Jézus példája segít nekünk átlépni pesszimizmusunkat és meglátni Isten mosolyát.

Jézus Betlehemben született, a szülei zsidók voltak, a környezetükben élő emberek is többnyire azok voltak. De vajon Zsidóország volt az a terület? Milyen országban élt Jézus és milyen nemzetiségű volt? Akkoriban Izrael egész területe a Római Birodalomhoz tartozott. Jézus születésekor Augustus volt a császár – egy idegen császár, mi köze volt a zsidókhoz? Vajon mennyire ismerte őket? Mennyire foglalkozott igényeikkel, nemzetiségükkel, identitásukkal, gondolkodásmódjukkal, hitvilágukkal és életvitelükkel? Határozottan mondhatjuk, hogy akkoriban az országban igen nagy kulturális és politikai dilemmákkal terhes bizonytalanság volt jelen. A zsidóknak állandó viaskodásban kellett élniük a hellenista kultúrával, s a zsidók számára az is nagy nehézség volt, hogy a Tóra csak rájuk vonatkozott. A zsidó nép Kr. e. 63-ban elveszítette önálló nemzeti életét.

Két hasonló szenvedés: a kárpátaljai magyarok és a Római Birodalom zsidó népe. Jézust is valószínűleg foglalkoztatta a probléma, de valahogy mégsem ez domborodott ki élete folyamán. Nem ez volt a lényeg. A zsidók vágyva vágytak arra, hogy zsidó királyuk legyen, tulajdonképpen ezt várták a Messiástól: „Most fogod helyreállítani Izrael országát?” És Jézus ezt válaszolja: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint”. Ő inkább más Országról beszélt, a Mennyei Atya országáról.

Nyilván ki kell állnunk magyarságunk mellett, nem szabad elfelejtenünk múltunkat, fontos, hogy gyermekeink is ismerjék Petőfit, Rákóczit, Kossuthot… Fontos az összetartás és a nemzeti identitás. De nem szabad hagynunk, hogy ez felülkerekedjen rajtunk és fontosabbá váljon, mint Isten országa. A történelmünk nem önállósult Istentől, történelmünk így szép, ahogy van, mert, mint a zsidókat is a pusztában, Isten vezetett minket. Ha voltak is, vannak is nehézségek, azok a bűn következményei, Isten pedig nem tesz mást, mint folyton azon munkálkodik, hogy az általunk elrontott helyzetekből hogyan tudna valami egyre szebbet kihozni. És ahogy Jézus is mondta a tanítványoknak: „ezeket az Atya szabta meg saját tetszése szerint”. Valószínűleg Magyarország térképét sem szabták el az Ő tudta nélkül. Ő ismer bennünket, történelmünket, sorsunkat, így is velünk akar lenni, a szétosztott Magyarországon.

Lássunk hát tisztán: nem Isten háta mögött vagyunk, hanem a karjaiban. Igen, szenvedünk, ahogy Márai Sándor is írja a Mennyből az angyal c. versében: „mert más lóg a fán, nem cukorka, Népek Krisztusa – Magyarország”. Igen, keresztre vagyunk feszítve, de nem egyedül. Jézussal együtt, Aki már legyőzte a halált, és ezzel reményt adott nekünk a feltámadásra. És a keresztre feszítést majd ezer és ezer feltámadás követi: az összetartás feltámadása, a hit feltámadása, a bizalom feltámadása, a nemzet feltámadása.