Kezdőlap 2010 2010. 1. szám XV évfolyam

2010. 1. szám XV évfolyam

Összetartozás. A házaság világnapja elé

"Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk. Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk. Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk, legfőképpen azt,...

Majnek Antal püspök körlevele a hívekhez

Kedves Testvérek! Mint ahogy arról valószínűleg mindannyian értesültetek, január 12-én óriási földrengés rázta meg Haitit. Az amúgy is szegény ország szinte romba dőlt: eddig több...

Imaoldal

Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jócselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét,...

A Kórházmisszió és a Mikulás

2009. márciusában, a "Kezünkben a Jövő Alapítvány" közreműködésével a Megyei Gyermekkórházban elkezdtük a kórházmissziót. A misszióban a Munkácsi Szent István Líceum és a Munkácsi...

Szent Miklós Császlócon járt

A császlóci fiatalok egy régi, szép hagyományt élesztettek újra december első szombatján. December 5-e enyhe téli estéjén Császlócon a Mikulás csengője zengte be a kis...

Ministránsavatás Rahó-Zipserei-ban

Bensőséges eseményre került sor a karácsonyi ünnepek előtt Rahón, a zipserei-i római katolikus kistemplomban. Mikulyák László plébános három fiúgyermeket avatott ministránssá az ünnepi szentmise...

A rahói és técsői plébániák ajándékcseréje karácsonykor

2010. január 3-án a rahói és zipserei- i ifjúsági csoport László atya és Sándor diakónus vezetésével részt vett egy jutalomkiránduláson, melynek keretében két egyházközöségben,...

20 éves jubileum Bustyaházán

2009. december 19-én ünnepelte a bustyaházi egyházközség a templom újramegáldásának 20. évfordulóját. Alig három hónappal azután, hogy az egyházközség visszakapta a templomot, a hívek ügyességének...

Élő betlehem Nagyszőlősön

"Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen...

Szentesti misztériumjáték Szürtében és Tégláson

December 24-én este a szentmise után megelevenedett a betlehemi történet a szürtei illetve a téglási római katolikus templomok udvarán. Fiatalok készültek karácsonyi meglepetéssel a...

Nagyberezna – Az első katolikus gyermekotthon jubileuma

2009. december 13-án ünnepséget tartottak a nagybereznai Gábriel Arkangyalról nevezett gyermekotthonban. Megalapításának 10. évfordulója alkalmából hívták össze barátaikat és támogatóikat, hogy megosszák velük az...

Hírek, felhívások

Ökumenikus imahét Január 19-22. között került sor Munkácson az ökumenikus imahét kapcsán a felekezetek közös imaóráira. Kedden a református, szerdán a görög katolikus, csütörtökön a...

Japán vértanúk: Miki Szent Pál és társai

Ünnepük: február 6. + Nagasaki, 1597. február 5. Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte meg a hittérítést. 1587-ben már mintegy 250 ezer katolikus élt Japánban Nagasaki központtal....

A Sátán konferenciát tartott

A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak...

Simeon, Anna és a tücsök

Bruno Ferrero egyik könyvében a következő történetet meséli el: Egy olasz férfi meghívta indiai barátját, hogy látogasson el hozzá. Milánói városnézésük közben az indiai...

Éljük azt, amit Jézus tanított! Beszélgetés Gyulay Endre püspökkel

Molnár János ungvári plébániai kormányzó meghívására a karácsonyi ünnepek alatt Ungváron tartózkodott Gyulay Endre nyugalmazott szeged- csanádi megyéspüspök. Ez alkalomból kérdeztük őt. - Püspök úr...

Adományaink Peruba

Egyházmegyénkben három évvel ezelőtt nagyböjti gyűjtést hirdettünk az akkori afrikai éhínség enyhítésére. A hívek példásan adakoztak, nagy segítséget tudtuk nyújtani a rászoruló afrikai államokban....

Gyermektelen szülők lettünk…

... legalábbis egy hétre. Nagymama olyasmit tett, ami - azt hiszem - egyetlen nagymamától (avagy anyóstól - nézőpont kérdése) sem elvárható: meghívta a gyerekeket...

Mese – A hármas szűrő

Az ókori Görögországban nagy becsben tartották Szókratészt tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta: - Szókratész, akarod tudni,...

Legolvasottabb

Új cikkek