20 éves jubileum Bustyaházán

609

2009. december 19-én ünnepelte a bustyaházi egyházközség a templom újramegáldásának 20. évfordulóját.

Alig három hónappal azután, hogy az egyházközség visszakapta a templomot, a hívek ügyességének és lelkes összefogásának eredményeként már be is fejeződött annak felújítása. 1989. december 17-én áldotta meg a felújított templomot Csáti József vikárius megbízásából Barsi Balázs ferences atya, akit Majnek Antal akkori ferences plébános hívott meg az ünnepre.

Most, húsz év elteltével ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek, hogy megemlékezzenek erről az örömteli eseményről. Az ünnepi szentmisére Majnek Antal püspököt, egykori plébánosukat hívták meg, aki nagy örömmel fogadta el a lehetőséget, hogy együtt ünnepeljen velük. A szentmisét Szulincsák Sándorral, a bustyaháziak jelenlegi lelkipásztorával és Rácz István técsői plébániai kormányzóval együtt mutatta be.

Pápai Zsuzsanna

Előző cikkA rahói és técsői plébániák ajándékcseréje karácsonykor
Következő cikkÉlő betlehem Nagyszőlősön