A TORINOI HALOTTI LEPEL MEGTEKINTHETŐ LESZ

dta, hogy a jubileumi 2000. év előkészítéseként kiállítják a torinói leplet, amelybe a hagyomány szerint Krisztus holttestét burkolták. A halotti lepel 1998-ban a torinói dóm felszentelésének 500. évfordulóján, majd 2000-ben lesz megtekinthető. Saldarini bíboros azt is közölte, hogy a különböző híresztelésekkel ellentétben a továbbiakban semmiféle vizsgálatot nem végeznek a leplen, amelyből az 1988-as C 14-es radiokarbon vizsgálat óta nem vettek ki mintát. Ha ilyen minták mégis lennének valakinek a tulajdonában, ellenőrizni kellene hitelességüket. A Szentszék azonban nem ad meghatalmazást e minták megtartására és vizsgálatára, és nem ismeri el az engedély nélkül végzett esetleges vizsgálatok eredményeit, és nem tulajdonít azoknak semmiféle tudományos értéket. A bíboros rámutatott: a torinói lepel Urunk keresztre feszítését idézi valamennyiünk emlékezetébe. Bár az említett 1988-as radiokarbon vizsgálatok megkérdőjelezték hitelességét, a zarándokok igen nagy számban keresik fel a várost, hogy láthassák az értékes tárgyat, amely hitük szerint Krisztus halotti leple.

(Magyar Kurír)

A TORINÓI LEPEL

A torinói halotti lepel egy 4,36 méter hosszú és 1,10 méter széles lenvászon kendő, mely a keresztény hívek többsége szerint Jézus halotti leple.
Az I. században a lepel a kisázsiai Edessa uralkodójához, V. Abgárhoz került. Abgár leprás lett, s Júdás Tádé apostol gyógyította meg, aki magával vitte a kendőt. A király és alattvalói kereszténnyé lettek. Abgár fia, Mannu, üldözte a keresztényeket. A lepel eltűnt, majd 525-ben Edessa városfalainak javítása közben találták meg. Edessa akkor Justinianus császár birodalmához tartozott. A császár templomot építtetett a lepel őrzésére. Itt vészelte át a VIII.-IX. századot egy díszes ereklyetartóban.
944-ben Konstantinápolyba került. 1204-ben a keresztesek elfoglalták a várost, s a lepel eltűnt, de egy régi irat szerint 1208-ban de la Roche lovag a besanconi érseknek ajándékozta. 1208-tól 1357-ig feltehetően a templomos lovagok birtokában volt. 1357-ben bukkant fel egy franciaországi falucskában. VII. Kelemen pápa engedélyezte tiszteletét. 1453-ban Chambérybe került, a Savoyai hercegek birtokába. Az új tulajdonosok kápolnát építettek, s egy ezüstkazettába helyezve ott őrizték a leplet.
1532. december 3-án a kápolnában tűz ütött ki. A lepel egyik sarka megégett, de a képmás alig sérült meg.
1578-ban Torinóba került. Azóta ott őrzik. A lepel olyannyira felkeltette a tudósok érdeklődését, hogy új tudományág fejlődött ki: a szindonológia (lepeltudomány). Modern tudományos eszközökkel próbálnak választ adni a legfontosabb kérdésekre, elsősorban arra, hogy mikor és hogyan keletkezett a képmás. A „hogyanra” egyenlőre nincs tudományos válasz. A „mikorral” kapcsolatban pedig megoszlanak a vélemények.
A lepelről „leolvasható” Jézus szenvedésének és keresztrefeszítésének minden ismérve, összhangban az evangéliummal, történelmi és régészeti ismereteinkkel: kéz- és lábsebek, a lándzsa okozta seb, behajlítva megmerevedett láb. A korabeli temetési eljárás nyomai is fellelhetők: összekötött csuklók és bokák, felkötött áll, szemre helyezett pénzérmék. Viszont az 1988-ban elvégzett radiokarbon kormeghatározás alapján a tudósok egy része azt állítja, hogy a lepel középkori eredetű. A vita azonban nem zárult le, mert több tudós is úgy véli, hogy a C 14-es vizsgálatok során figyelmen kívül hagytak néhány rendkívül fontos tényezőt.
„Egyben azonban biztosak lehetünk, hogy a lepel nem emberi kéz műve”.(XI. Pius pápa)

EPULO EGYHAZKOZSEG – EPULO TEMPLOM

Munkács és Gát között, Dercen határán fekszik Alsókefepec. Régi nevén Puszta-Kerepec. Most szegény, mint sok más kárpátaljai község is, hajdan azonban virágzó település volt. Nevét a Kerepec folyótól vette, mely határán most is csörgedezik. A Lehoczky-féle Monográfia szerint ez a pici község már 1365-től létezett. Legrégibb és leghíresebb birtokosa a Kerepeczi-család volt, mely sok derék férfit adott Kárpátalja történelmének. így például Kerepeczi Barla Zsigmond király főasztalnoka, Kerepeczi Demeter pedig Szapolyai János alatt Munkács udvarbírája volt. A Rákóczi vezette szabadságharc után a község neve megváltozott Magyar-Kerepeczre, megkülönböztetésül a Labanc-Kerepecznek is nevezett Felső-Schönborntól. 1805 körül Dercsényi János vásárolta meg és egy timsógyárat épített, a munkásait pedig – kilenc családot – letelepítette. Gróf Schönborn 1853-tól mintagazdaságot alakított ki az itt lakók segítségével. A település további sorsa egybeforrt a munkácsiak történetével. A falu már a XVI. század végén saját református lelkésszel rendelkezett. A későbbi háborús időkben a falu teljesen elpusztult a templommal együtt, ezért az új „ honfoglalók ” a szentmisékre mindig bejártak Munkácsra, csak a nagyobb ünnepekre jöttek el a lelkipásztorok. Ez így ment 1943-ig, amikor a görög és a római katolikus közösség együtt egy kis templomot épített. Sajnos, nem sokáig örülhettek neki, mert a szovjethatalom alatt ezt a templomot is az ortodox egyháznak adták, függetlenül attól, hogy felerészt római tulajdonú volt. Az utóbbi időkben rendszeresen a domonkos atyák kezdtek el misézni Alsó-kerepecen. Ok harcolták ki, hogy a katolikus hívek is a pravoszláv templomot használhatják. Közös összefogással és a nuncius atya anyagi segítségével új görög-római katolikus templomot kezdtek építeni a hívek (1996. július 21-én áldotta meg az alapkövét Majnek Antal segédpüspök), melyet Szent Tódor tiszteletére ajánlottak. Elkezdődött a hitoktatás is a helyi általános iskolában. A gyerekek heti két órában tanulnak Jézus örömhíréről, és gyakorolják a magyar nyelvet. Jelenleg közös egyháztanács van, fő feladatának tartja Istenhez vezetni az embereket, reményt és bizakodást nyújtani másoknak. Megalakult egy kis karitász közösség is, a szegények és a nagycsaládosok testi-lelki támogatására. Remélhető, hogy a kerepeci katolikus hívek jó alapra, szegletkőre építették egész életüket és templomukat. (Lk.6.47-48)

fr. Imre