Muszáj versenyezni?

Kárpátalja olyan hely, ahol az ember igazán megélheti a vendégbarátságot, ahol az emberi kapcsolatok – talán az egymásra utaltság miatt is – szorosabbra fonódtak, mint a világ nyugatabbi részeiben. Jól van ez így, sokat tanulhatnának az itteniektől más tájak lakói. Az utóbbi időben mégis elharapódzni látszik egy nem túl szerencsés jelenség: a mások túllicitálása – minden területen.

Az óvodában, iskolában nem is olyan régen még egyszerű ünneplő ruhában, esetleg házi készítésű jelmezekben fogadták a gyerekek a Mikulást, vagy köszöntötték az édesanyjukat. Aztán, amikor néhány szülő elkezdett drága pénzért kölcsönzői ruhát kivenni a gyerekének, a többi szülő is úgy érezte, hogy ez nekik is „kötelező”, és anyagi lehetőségeiket túllépve mégis csak megvettek vagy kikölcsönöztek egy ilyen ruhát – és most egy ünnepélyre váró óvodai csoport úgy néz ki, mint sok kisméretű menyasszony egy nagy, közös esküvőn. A ..jobbak” még sminkelnek is! Ha valaki csak ..sima” ünneplőben van, rosszul érzi magát, mert kilóg a sorból.

Egyik ismerősünk kanapék készítésével foglalkozik. Említette, hogy ha egy faluból megrendelést kap. Onnan bizton számíthat továbbiakra is, mert a megrendelő szomszédjai sem adhatják alább, ők is rendelnek egy nagyobbat, de legalábbis drágábbat.

Az iskolákban régi szokás, hogy minden tanárnak kell időnként un. nyílt órát tartania, amikor a környék iskoláinak hasonló szakos tanárait meghívják egy óra megfigyelésére. Ésszerű, hogy ilyenkor az óra után megkínálják valamivel a vendégeket, cie mindenki túl akarja szárnyalni a másikat, és mára odáig fajult a dolog, hogy szabályos esküvői vacsorát kell prezentálnia annak, aki „valamit is ad magára”, és a szegény tanár, akinek az óráira kellene készülnie, egy hétig süt-főz, és legalább a havi fizetése felét elkölti.

Ha egy család meghív egy másikat vendégségbe, az is nagyon komoly készülődést és kiadást jelent. A háziasszony többnyire úgy érzi, túl kell licitálnia a másikat, és egy egyszerű vacsorameghívás esetén sem adhatja alább egy sokfogásos lakománál.

  FELMERÜLHET A KÉRDÉS: MI EZZEL A BAJ?

Hiszen az óvodában a gyerekek szépek, a szomszédnak lesz kanapéja, a nyílt órán jókat esznek-isznak, a vendégségben nemkülönben. Így igaz. Csakhogy, amikor az óvodás gyerek szülei szembesülnek azzal, mekkora költségekkel és utánajárással jár már egy egyszerű óvodai ünnepség is. Ez újabb én’ amellett, hogy bolondság lenne még egy gyereket vállalni – hiszen ez az egész rendszer csak egykék, netán két gyerek mellett vihető végig „rendesen”.

A tanárok elemi csapásként fogják fel, ha egy nyílt órát osztanak ki rájuk, pedig tulajdonképpen jó lenne megosztani egymással tudásukat, módszereiket – de már régen nem maga az óra a lényeg, hanem az utána következő traktamentum.

A családok többször is meggondolják, hogy meghívjanak-e valakit, pedig értékes beszélgetéseket lehetne folytatni egy egyszerű vacsora mellett is. Így a baráti kapcsolatok – amely pedig komoly megtartó erő -, gyengülhetnek vagy sokszor ki sem alakulnak. A gyerekeknek is nagyobb öröm egy viszonylag szerényen megrendezett születésnap, mint ha egyáltalán nem hívják meg a barátait.

MÉGIS, MIT TEHETÜNK AKKOR?

A megoldás nem könnyű, mert felvállaljuk vele annak a kockázatát, hogy esetleg megszólnak. Tehát bátorság kell hozzá, és az a tudatos elhatározás, hogy nem határozhatja meg az életünket az, mit mondanak vagy gondolnak rólunk mások. Vizsgáljuk felül, mit, miért teszünk! Ehhez a szempontok a következők lehetnek (a sorrend ges!): Isten akarata szerint való-e a dolog – ez még az egészen kis döntéseknél is fontos, valójában teljesen át kellene, hogy szője életünket Isten akaratának keresése. A második: valóban a családunk érdekét (és nem csak jó hírét!) szolgálja-e? Ha például kifizetjük a kölcsönzői ruhát az ünnepségre, de utána hetekig nem kapnak gyümölcsöt a gyerekek, mert nincs rá pénz, az már nem feltétlenül szolgálja a javukat. Végül a harmadik szempont: a közösségnek valóban a javát szolgálom-e? Ha megpróbálok túllicitálni másokat, ezzel a többieket is belekényszeríteni egyfajta versenybe.

    Álljon itt néhány sikeres példa bátorításul!

Egy nyílt órára felkért tanár úgy döntött, hogy nem tudja ezzel a családját a ..megszokott” mértékben megterhelni, ezért „mindössze” egy húsétel és kétféle sütemény, meg néhány ital várta a vendégeket, akiknek így is nagyon tetszett az egyébként jól sikerült óra. Egyikük később felhívta a tanárt, és gratulált neki, amiért volt bátorsága megtörni az ördögi kört. Talán máskor mások is megengedik maguknak, hogy a normális keretek között tartsák a kínálást.

Egy család minden gyerekének a születésnapján meghívott néhány hasonló korú gyereket, szülőkkel vagy anélkül. Mindig volt valamilyen finom, de nem túl bonyolult, gyereknek való étel, csipegetnivaló és egy torta. Egy alkalom után az egyik vendég szülő telefonált, hogy eddig nem jutott volna eszébe születésnapot rendezni a nagy gond és költségek miatt, de most látta, hogy valóban lehet kellemes hangulatú születésnapot rendezni nagy felhajtás nélkül is, hát ő is megpróbálja.

A téli óvodai ünnepségre az egyik kislány – a csoportból egyedüliként – nem kölcsönzői vagy vásárolt ruhában, hanem egy régi függönyből készített tündérjelmezben érkezett. A fehér, csipkés ruhában a kislány nem „lógott ki” a sorból (ez valóban nem lett volna jó), bár sokak ruhája nyilvánvalóan „extrább” volt. Ő viszont büszke volt rá, hogy neki az anyukája a saját kezével készített ruhát, sőt az óvónénik is azt mondták, hogy ez az igazi.

Ne féljünk kilépni a ránk szorított keretek közül – Jézus hányszor tette meg ezt! -, ha lelkiismeretünk és józan eszünk mást diktál!

Házi készítésű ötletek farsangra

Voltam olyan iskolai farsangon, ahol fáslival tetőtől-talpig körbetekerve beugrált egy múmia. Nagy sikere volt. Jöttek boszorkányok is, feketére festett arccal, a seprűjükön rendszámtábla.

Egy másik helyen egyszer csak fémes csillogású szárnyakkal „berepült” egy angyal, egy faágon állva elkezdett egy síppal erőteljesen füttyögni. Mikor már mindenki kérdezgette, mit csinál ez itt, bejelentette: „Én vagyok a fűzfán fütyülő rézangyala!”

Lovak, szamarak, tevék és mindenféle négylábú állatok jeleníthetők meg két ember, egy pokróc és egy ügyesen kialakított állatfej segítségével (kitömött nejlonharisnya, fonalmaradékok. ..)

A nagy, piros kalapú gombának csak a tetejét kell elkészíteni egy kartonból, a „törzse” egyszerű fehér öltözet. A legnagyobb sikert mégis a csoportosan előadott, humoros, jelmezes történetek aratták, egy-egy család, hittanos csoport vág)’ közösség előadásában.

Popovicsné Palojtay Márta