A kisebb testvérek (ferencesek) noviciátusa

Noviciátusa nem csupán a kisebb testvérek rendjének van, hanem minden más szerzetesrendnek is. Ebben az egy vagy két évben – nálunk egy év – az újoncok a hivatásuk iránti őszinteséget vizsgálják meg a mindennapi apró küzdelmekben, kötelességteljesítésekben.
A kisebb testvérek noviciátusának háza Szécsényben van már a XVIII. század óta, bár 1950-től szünetelt a használata 1989 őszéig, amikor visszakapták a házat.
Hatalmas munkát igényelt a kolostor és környékének rendbehozatala, amiben a novíciusoknak oroszlánrészük volt. Évről évre szépítették, javították a kolostort, de mind a mai napig akad munka körülötte.
Már az előző években is voltak itt kárpátaljai novíciusok. Ebben az évben úgyszintén. Szeptember elsején tettünk egyszerű, azaz egy évre szóló fogadalmat. Ha kitartunk és hűségesek maradunk, akkor három év múlva örök fogadalmat tehetünk, és ezzel a rend teljes jogú tagjaivá válunk, beleszólásunk lesz a rend belső és külső ügyeibe. Most is megkérdezik véleményünket, de ezzel legfeljebb befolyásolni tudjuk az eseményeket.
A mi rendünknek is vannak belső sebei, de ezek, hála Istennek, még nem halálosak. Életképesek vagyunk, és a gyógyulás útján járhatunk. Azért fontos dolog a noviciátus, mert itt dől el, ki az, aki bekerül a rendbe, és talán, mindenekelőtt, ettől függ a rend jövője.
A mi évfolyamunkon húszan indultunk el, de a végéhez közeledve már csak tizenketten maradtunk, mint az apostolok, de Júdás még mindig lehet közöttünk. Ez egy különös évfolyam volt, hiszen ennyien nem szoktak elmenni, de ahogy Magiszterünk mondta: „Istennek különös gondja van a rendre, mert kirostálja azt, ami nem idevaló. Ha nem egyedül Istenért jössz ide, nem fogsz itt maradni, vagy ha maradsz, annál rosszabb.” Talán egyeseknek úgy tetszik, ezzel a döntésünkkel átmentettük magunkat egy jobb világba, pedig ez nem igaz. Csupán hivatásunkat követtük. Mindig kész leszek, és gondolom a többiek is, hogy Kárpátalján szolgáljam Istent és embertársaimat, vállalva az otthoni nehézségeket, konfliktusokat.
Noviciátusunk, mint mindenkié, beöltözéssel kezdődött, aztán az idősebb évfolyam átadta nekünk a házban elvégzendő feladatokat. A beöltözés zárt körű esemény, amelyen csak a rendtagok vehetnek részt, a fogadalomtétel azonban nyitott világi testvéreink felé is, hiszen ez prófétai jel, tanúságtevés Isten eljövendő országáról.
A beöltözés csodálatos szimbólumai a gyertya, a zsolozsmáskönyv (az Egyház hivatalos imája) és a feszület átadásában jutnak kifejezésre. Az égő gyertya jelzi, hogy világítanunk kell, fényt és meleget árasztva magunk körül, a zsolozsmáskönyv az Isten szüntelen dicséretének szimbóluma, amely táplálja bennünk a fényt és a meleget. A feszület pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy ennek a világításnak és melegnek igen nagy lesz az ára. Szent Ferenc ruhájának felöltése jelképe annak, hogy az óembert bűneivel levetjük, és magunkra öltjük az újat, vagyis Krisztust. A szertartás végén a többiek, mint új testvéreiket, köszöntenek bennünket.
Ezzel kezdődött meg ez a csodálatos év, amelyben a liturgikus eseményeken keresztül az Egyház szívének dobogását éreztük. Soha nem volt olyan csodálatosan szép Karácsonyom és Húsvétom, mint itt. (Annak ellenére, hogy nem mehettünk haza.) Ezen nem annyira az érzelmességet értem, mint inkább a lényegre, az ünnep titkára való rá-tapintást.
A gregorián (ószövetségi gyökerekkel rendelkező ősi egyházi ének) énekek éneklése és tanulmányozása olyan mélységeket tár fel az ember lelkében, és olyan mélyen érinti meg, hogy semmiféle gitáros mise nem érezteti úgy a szentmise-áldozatot, mint ez az ősi dallam. Ez az év lerombolt és felépített bennem egy olyan értékrendet – s egyáltalán, megmutatta, mi az érték -, amely megfelel a valóságnak, úgy a zenében, mint az irodalomban és más művészetekben.
Ez az év, amelynek alapja a csönd, egyben alapja a szerzetesi életnek is, rákényszerített arra, hogy találkozzam önmagammal, nem azzal a képpel, aminek képzeltem magamat, nem is azzal, akinek engem képzeltek, hanem azzal a csupasz, lefosztott önmagammal, aki Isten előtt vagyok. Csupán az tette elviselhetővé, hogy Istennel is találkoztam, nem azzal, akit képzeltem, hanem azzal, akit nem lehet elképzelni, aki előtt orra bukik az értelem, de kibontja szárnyait a hit.
Ez az év tárta elénk mindazt az értéket, amely Szent Ferenc lelkiségéből származik. Most ezekkel a kibeszélhetetlen élményekkel, tapasztalatokkal teljes szívünkből szeretnénk fogadalmat tenni, Istennek ajánlani, ajándékozni az életünket, nemcsak egy évre, hanem mindörökre. A hármas fogadalom, a szegénység, tisztaság és engedelmesség nem áldozatot jelent számunkra, hanem egy nagy IGEN-t Isten szerelmi vallomására. Ezt a három lemondásnak tűnő pontot úgy is lehetne mondani, hogy nekünk „Isten egyedül elég,” ezért pedig nyugodtan bolondnak tarthat minket a világ, és gondolom, ezt meg is teszi.

Kovács Péter, fr. Arnold O.F.M.,
Kárpátaljáról