„A papság sokkal jobb, mint ahogyan elképzeltem” – Beszélgetés Molnár János atyával

Molnár János atya tizenegy év ungvári szolgálat után került a beregszászi egyházközség élére. Élete új fejezetének kezdetén múltjáról, gyerekkoráról, hivatásáról, terveiről kérdeztük.

– Egy film vagy egy könyv végén sokszor támad olyan érzésünk, hogy már az elején sejtettük, tudtuk, mivel végződik a történet, hiszen elejétől kezdve számos arra utaló jellel találkozhattunk. Felfedezi-e életében a Gondviselés apró jeleit élete kezdetétől pappá szenteléséig, amelyek végig arra utaltak, hogy ezt a szent hivatást vá lasztja?

– Szüleim vallásos nevelésben részesítettek. Még tízéves sem voltam, amikor elkezdtem hittanórára járni. Csáti József atya, az akkori munkácsi plébános, ministrálni hívott. Nagyon szigorú, ugyanakkor nagyon atyai ember volt. Ezért bármikor bátran és bizalommal fordulhattunk hozzá. Az ő alakja és személyisége nagyon meghatározó volt szá- momra. Az oltárnál ministrálva jutott eszembe, hogy hátha nekem is ez a hivatásom. „De jó lenne úgy misézni, prédikálni, mint Csáti atya!” – gondoltam. Érettségi után jelentkeztem Majnek Antal püspök atyánál. 1997-ben kezdtem el tanulmányaimat a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyetemen, amit 2003- ban fejeztem be.

– Szülei hogyan támogatták bontakozó hivatását?

– Hálásan tudom mondani, hogy mindvégig tiszteletben tartották a dönté- semet. Nem próbáltak sem rábeszélni, sem megakadályozni.

– Gyerekkorától kezdve vallásos életet élt, vagy voltak lázadó időszakok, amikor nem foglalkozott a hittel?

– Amióta az eszemet tudom, mindig is vallásos voltam, jártam templomba.

– Fiatalkorában más szakmán is gondolkodott?

– Természetesen. A szemináriumi évek alatt is sokszor eszembe jutott, hogy másképp is alakulhat az életem, de leginkább akkor éreztem megnyugvást, amikor a papságra gondoltam.

– Csáti József atyán kívül volte olyan személy, akár élő, akár egy szent, aki nagy hatással volt életében, hivatása kiválasztásakor?

– Csáti atya mellett működött abban az időben Dióssy Kornél atya, aki fiatalos lendülettel kezdett foglalkozni a gyerekekkel. Hittanórát tartott, együtt ké- szültünk a passiójátékra, elvitt minket magával a falvakba, ahol lelkipásztori szolgálatát végezte. Ezáltal láthattuk az ő mindennapjait. A szentek közül leginkább Bosco Szent János példája tetszett.

– Milyenek voltak a szemináriumi évek? Mi volt a legemlékezetesebb ebben a hat évben?

– Végtelenül hálás vagyok a Jóistennek ezért az időszakért. Egyrészt nagyon sok ismerősöm, barátom lett a gyulafehérvári egyházmegyéből és más erdélyi egyházmegyékből. Tulajdonképpen ott is átéreztem azt a kisebbségi sorsot, amelyet Kárpátalján is átéltem. Sokat tanultam az erdélyiektől, akik erősen ragaszkodnak a hitükhöz és a magyarságukhoz.

– 2003-ban szentelték pappá. Melyik szentírási idézetet vá- lasztotta jelmondatának, és hogyan tudja azt megélni a gyakorlatban?

– Jelmondatom Szent Pál apostol egyik mondata: „Ám ha mi hűtlenné vá- lunk, ő hű marad, mert magát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13). Nagyon megfogott ez a végtelen szeretet. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy amikor bűnt követek el, akkor hűtlenné válok, megtagadom Őt, önmagamat, Ő pedig nem teszi meg ezt, mert önmagát meg nem tagadhatja, minden hűtlenségem ellenére is hű marad hozzám. Ez arra ösztönöz, hogy szabaduljak ettől a tehertől, és én is hű maradjak Hozzá.

– Pappá szentelése után hová küldte a püspök atya?

– Az ungvári plébániára kerültem, ahol három évig káplán voltam Mészáros Domonkos OP mellett, azután pedig nyolc évig plébános.

– Hogyan összegezné az ott töltött tizenegy évet?

– Megpróbáltam a magam helyén, mindazokkal az eszközökkel élve, melyet az Egyház rendelkezésünkre bocsát, hirdetni és megismertetni Krisztust. Hittanórákat tartottam, ministránsokkal foglalkoztam. Fontosnak tartottam az ünnepek előtti lelkigyakorlatok megtartását, igyekeztem mindig olyan atyákat hívni, akik megerősítik a hívek hitét. A templombúcsú ünnepének is nagy szerepe van, ezért megpróbáltam az egyházközség apraját-nagyját buzdítani a tevékeny részvételre. Papi életem első éveiben Korláthelmecen is szolgálatot teljesítettem, ekkor indítottuk el a virágvasárnapi szabadtéri keresztutat, amely azóta is sok hívőt gyűjt egybe minden évben.

– A szeminárium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult egyházjogot. Egyházjogászként mi a feladata egyházmegyénkben?

– Igen, három éven át kánonjogot tanultam. Leginkább házassági perekkel foglalkozunk. Az én feladatom a peranyag összeállítása: a jegyzőkönyv felvétele, a felek kihallgatása stb.

– 2014. augusztusában került Beregszászba. Az ungvári évekhez hasonlóan szeretné végezni itteni lelkipásztori szolgálatát? Min változtatna?

– Többen kérdezik tőlem, hogy érzem magam. Azt szoktam válaszolni, hogy nem változott semmi, csak a helyszín és a személyek. Továbbra is ugyanazzal a lelkesedéssel végzem a munká- mat, és ugyanígy szeretném folytatni.

– Kispapként, papi szolgálata elején ilyennek képzelte az elmúlt 10-12 évet?

– Nem. A szemináriumban a kispapok még egy elképzelt világban élnek, de a valóság teljesen más. Hozzá kell tennem, hogy sokkal jobb, mint ahogyan elképzeltem.

– Mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?

– Amikor van egy kis lehetőségem, szívesen olvasok szépirodalmat, különö- sen Mikszáth, Gárdonyi, Jókai és más magyar írók műveit szeretem.

Az interjút készítette: Bundáné Fehér Rita