A rossz iskolák

A közoktatás az ún. jogállamokban világnézetileg semleges színeket ölt. Az Egyháznak nem isteni jog alapján van lehetősége iskolák alapítására és vezetésére. Továbbá a hitoktatásnak sem isteni jog legitimálja az iskolai formáját.

Mindazonáltal isteni jog (tételes illetve természetjog) kívánja meg azt, hogy a katolikus, illetve a keresztény szülők gyermekei kellő vallásoktatásban részesülhessenek. A jogállam súlyosan téved és mulasztást követ el, ha nem gondoskodik a polgárai egyik alapvető jogának méltó gyakorlásáról. Alapvető jogról van szó, mely mint olyan minden embert megillet, s amiről lemondani sem lehet. Ennek a jognak a méltó gyakorlásához elengedhetetlenül hozzá tartozik a valláserkölcsi oktatás. Úgy tűnik mindezek fényében, hogy a hitoktatás természetszerű helye az iskola, legalábbis azokban a társadalmakban, ahol a vallást a köztudat elsőrendű közérdeknek tekinti. A mi társadalmi környezetünk kezdi elveszíteni ezt a jellegét (vagy már el is vesztette), tehát a hitoktatásnak más hatékony formákat kell keresni. Elsősorban a plébániák, a katolikus kollégiumok, és kulturális központok lehetnek a hitoktatás kitüntetett és szinte kizárólagos helyszínévé. Ezzel együtt a keresztény szülők számára az iskola megválasztása igen nagy körültekintést igényel, feltéve, ha gyermekeik nemcsak szakmai jövője, de vallásos nevelése is érdekli őket. Megjegyezzük, hogy az embernek mint embernek alapvetőbb szüksége van ép vallási képzettségre, mint mondjuk egy olyan diplomára, mely biztos kenyeret jelent a számára. Mindezek fényében továbbra is igaznak tartandó a II. Vatikáni Zsinat előttről származó felfogás az egyes iskolák megítélését illetően. Így ma is lehetnek ún. közömbös iskolák (scholae neutrae), melyekben nincs vallásoktatás.

Már pusztán az a tény, hogy egy iskolában nincs kötelező vallásoktatás, az odajáró diákoknak nagy hátrányokkal járhat, mivel nem kapnak e téren oktatást, azaz tudatlanok maradnak. Ez a tény pedig a diákok számára a vallási közömbösség (indifferentismus) és az istentelenség (atheismus) melegágya lehet. Arról az iskoláról pedig ne is beszéljünk, ahol kifejezetten a vallás és Isten ellen nevelik a diákokat. Ilyen helyre tilos a katolikus szülők számára beíratni a gyermeküket, kivéve, ha nincs a közelben katolikus iskola, és nem tudnak másként gondoskodni a gyermek iskoláztatásáról (pl. csak igen messze van megfelelő iskola, s arra nincs anyagi fedezet, stb.). Az iskola tehát a hitehagyás veszélyét rejti magában. Ilyen feltételek között más módon kell gondoskodni a gyermek vallásos neveléséről; főleg azon igazságok tekintetében kell alapos hitoktatást kapniuk a gyermekeknek, amely igazságokat az iskola oly veszettül támad, vagy amivel szemben a kételyt sátáni módon elvetni szándékozik a lelkekben. A szülők gondja az is, hogy a gyermekeket távol tartsák azoktól a tömegtájékoztatási eszközöktől, rossz könyvektől és sajtótermékektől, sőt a rossz társaságtól, melyek a hitükre és erkölcsi felfogásukra veszélyesek lehetnek. Azok a szülők tehát, akik elfelejtkeznek ilyetén kötelességükről, súlyosan vétkeznek; azok a katolikus szülők pedig, akik más vallásban neveltetik a gyermeküket, büntetendő cselekményt követnek el.