„Azonnal igent mondtam…” Beszélgetés Michels Antal atyával

Michels Antal atya öt év kárpátaljai lelkipásztori szolgálat után visszatér Magyarországra. Indulása előtti napon kárpátaljai szolgálatáról, élményeiről kérdeztük őt.

– Kinek a meghívására került Kárpátaljára?

– Öt évvel ezelőtt Majnek Antal püspök atya hívott meg karácsonyi triduumot tartani a munkácsi híveknek. Három hónap múlva a püspök atya Pogány István atya által, akit korábban már ismertem a Fokoláré mozgalomból, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem Kárpátaljára jönni pár évre. Sose felejtem el, hogy amikor István atya hívott, éppen úton voltam egy ifjúsági találkozóra és piros volt a jelzőlámpa. Azonnal igent mondtam, és a jelzőlámpa zöldre váltott. Ezt Isten jeleként fogadtam. Örültem a lehetőségnek, hiszen mindig is közel állt hozzám a misszió. A határon túli magyarság kérdése is foglalkoztatott.
Gyerekkoromban sokat nyaraltam a Vajdaságban, Zentán, mivel ott élnek rokonaim. Már akkoriban éreztem, hogy mit jelent kisebbségként élni. Láttam, ahogyan az emberek összetartanak, együtt ünnepelnek. Ennek hihetetlen varázsa volt. Kárpátaljára pedig úgy emlékeztem, hogy egy olyan hely, ahol nagy szükség van segítségre.

– Járt-e már korábban Kárpátalján?

– Igen. Először 1993-ban cserkészekkel jártam ezen a vidéken, akikkel elbicikliztünk a Vereckei-hágóra. 2002-ben pedig egy zarándokcsoporttal felmentünk egészen Kőrösmezőig. – Munkácson milyen feladatokat kapott?

– Elsősorban a katolikus líceum lelkivezetőjeként működtem, emellett Váralján, Várpalánkán, Szolyván, Alsókerepecen voltam plébános. Szeretettel gondolok ezekre a kis közösségekre. Ezenkívül a mozgalmak, a világiak apostolkodása, a hitoktatás pedagógiája tantárgyakat tanítottam a felnőtt teológiai tanfolyamon.

– Biztosan nem véletlen, hogy éppen ezeket a tantárgyakat bízták Önre…

– Nagyon fontosnak tartom a világiak bevonását az egyházközség munkájába. Bárhol is voltam plébános, mindig igyekeztem meghívni a világiakat az együttgondolkodásra, az együttműködésre. Itt, Beregszászban is olyan képviselőtestület működik, amellyel együtt lehet dolgozni. A papnak fontos, hogy ne csak „bólogató Jánosok” vegyék körül, sokszor el kell engedni az elképzelését, hogy a hívek is belevigyék saját gazdagságukat az Egyházba, természetesen Isten áldásával, együtt kérve a Lélek erejét.

A mozgalmakat is nagyon fontosnak tartom, nagyon nagy erőforrást jelentenek. Amint megismerjük, láthatjuk, hogy nagy gazdagság, nyitottság van bennük.

Hitoktatni mindig is nagyon szerettem, fontosnak tartom, hogy ne csak a hitoktatók, hanem a pap is részt vegyen a hitoktatói munkában.

– Hogyan került Beregszászba?

– Miután Bohán Béla atya nyugdíjba vonult, a püspök atya felkért, hogy vállaljam el a plébánosságot Beregszászban. Bennem nagy kérdőjel volt, mert tudtam, hogy három évre jövök, és ennyi idő alatt nem sok mindent lehet tenni. De végül is elvállaltam.

– Milyen volt az itt töltött három év?

– Beregszászban aránylag több a magyar lakos, mint Munkácson. Éreztem, hogy egy magyarlakta területre jövök.
Hittanórák, ministránsfoglalkozások, szentségek kiszolgálása – mindez része volt az életemnek.

A szentmisén igyekeztem megszólítani a gyerekeket, kihívni őket az oltárhoz, hogy jobban megértsék azt, ami éppen történik a liturgiában. Nagyszerű élmény volt látni a sok gyermeket, ministránst. Fontosnak érzem a családot. Én magam is tagja vagyok a Házas Hétvége mozgalomnak. A család által meg tudom szólítani az idősebbeket, a fiatalokat, a gyerekeket, a házaspárokat.

– Köztudott, hogy Beregszászban aránylag sok a református felekezetű hívő. Sikerült-e lépéseket tenni a velük való együttműködésben?

– Fontosnak tartom, hogy közeledjünk egymáshoz. Ez olyan, mint a jégolvadás. Az ökumenikus imahéten már nem csak egymás hittantermeibe mentünk be, mint az addig szokás volt, hanem beengedtük egymást a templomainkba is.

Közösen megszerveztük a Szeretethíd nevű programot, melynek keretében együtt takarítottunk ki patakpartot, parkokat, temetőt, stb. Két alkalommal szerveztük meg a városban az Élet Menetét, melyben ők is részt vettek. Ezeket fontos gesztusnak tartom.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– A következő tíz évben Budapesten, Józsefváros egyik templomában leszek plébános. Sok feladat vár rám. A hatalmas épületen kívül nagy kihívást jelent a hajléktalanokkal, prostituáltakkal, kínaiakkal, romákkal való foglalkozás. Több közösség is működik a plébánián, például Házas Hétvége, KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége).

– Mit kíván az itteni híveknek?

– Sok papi hivatást kívánok a kárpátaljai egyházközségeknek, és kívánom, hogy folytassanak minden jó kezdeményezést, ami elkezdődött.

Az interjút készítette:
Bundáné Fehér Rita