Bűnbánat a bűnbánatommal kapcsolatban

Nagyböjt idején nem árt, ha nem csak a cselekdeteinket vizsgáljuk meg, hanem bűnbánatot tartunk a bűnbánatunkkal kapcsolatban. Milyen érdekes, hogy éppen a nagy szentek voltak azok, akik nagyon bűnösnek látták magukat az Úr előtt! A fordítottja is igaz: akik azt mondják magukról, hogy nincsen bűnük, nagyon az elején járnak a lelki életnek…

A bűnbánatunknak, gyónásunknak egyre mélyebbre kell mennie, ha valóban lelki életet élünk. Úgy vagyunk a bűneinkkel, mint a káposztával: lassan lebontogatjuk a külső, nagy leveleket, de eggyel beljebb újra találunk (már kicsit kisebb) leveleket, és az egyre kisebb levelek, bűnök „lebontogatása” folytatódik egészen addig, amíg el nem fogy a káposzta – és az élet.

Aki nem fedez fel magában „új bűnöket”, az nem halad előre a lelki életben. Az csak „porosodik”. Ez persze nem jelenti azt, hogy el kellene kezdeni olyan bűnöket elkövetni, amiktől eddig mentesek voltunk. Inkább úgy kell ezt érteni, hogy a belül elrejtett bűneinkre kapunk egyre jobban rálátást, amikor növekedünk az Istennel való kapcsolatunkban.

Amikor sötétben vagyunk, nem látszik meg, ha piszkos a ruhánk. Ahogy egyre inkább megyünk ki a fényre, úgy látszanak meg egyre inkább még az apróbb foltok is. Isten ragyogó fényességéhez képest pedig még a legnagyobb szentek lelki ruhája sem fehér – ezt látták meg azok, akik egészen közel kerültek már Hozzá… Mégis, ez nem bátortalanította el őket, mert megismerték az Ő irgalmas szeretetét, gyermeki biztonságban érezték magukat benne és azt is tudták, hogy „fehérre moshatják ruhájukat a Bárány vérében”.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy ne Istenhez, hanem egymáshoz mérjük a bűnösségünket. Talán ezért is olyan „megnyugtató”, amikor a mások bűneiről hallunk: mindjárt jobbnak érezzük magunkat. Pedig veszélyes, ha másokhoz mérjük magunkat, mert lehet, hogy úgy vesszük észre, hogy mi emelkedtünk – pedig valójában csak a másik süllyedt…

Érdemes néha felülvizsgálni a gyónásunkat, a bűnbánatunkat. Azt hiszem, a kérdés nem is annyira az, hogy mennyi a bűnünk – hanem, hogy van-e növekedés a lelki életünkben. Megvan-e bennünk még (már) a szerelmesnek a szomjas vágyakozása Isten, az élő Isten után?