Abban a pillanatban, amikor egy nő felismeri, hogy gyermeket hord a szíve alatt, kezdetét veszi egy életre szóló szoros elköteleződés mindkét szülő számára. Az egész életüket megváltoztató, eltéphetetlen kötelék ez. Hogyan bánjunk ezzel a kötéllel a különböző életkorokban?
KICSI MÉG
Az újszülött és a kisgyermek olyan szoros testi közelséget, annyi törődést, gondoskodást igényel, hogy feltétlenül kötődik hozzá az édesanyja. Ez az un. „korai kötődés” életszakasza, ami elengedhetetlen a későbbi lelki egészséghez. Fontos ebben az életkorban a lehető legtöbb testi kon-taktus, a szülő jelenléte, hangja (bár nem érti a szavakat a baba. a hang mégis megnyugtató, nagy jelentőségű számára).
Szülők nem egy csapásra leszünk, legalábbis lelkileg nem. A fájdalom, a rengeteg vesződség árán köteleződünk el, és persze a közösen megélt örömök, sikerek segítségével. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat” – mondja a Kis Hercegnek a róka Saint-Exupéry könyvében.
A szülővé válás másképp megy végbe az anyáknál, másképp az apáknál. Míg az édesanyák kilenc hónapon keresztül már testi kapcsolatban voltak gyermekükkel, az apák hirtelen találják magukat a szülői szerepben. Mivel a szoros testi kontaktus az anya kiváltsága, a legtöbb apát nem önti el azonnal a „forró apai érzés”, hanem fokozatosan alakul ki, többnyire akkor, amikor már valamiféle dialógusba tud kezdeni a gyerekkel, például a kisbaba visszamosolyog rá.
Az édesanyáknak jó arra is odafigyelni (számtalan egyéb teendőjük mellett), hogy férjük ne érezze hirtelen mellőzve magát. Ha ő is részt kaphat a baba ellátásából, hamarabb összeszokik az új család. A férfi ugyanakkor nem csak apaként, hanem férjként is törődést igényel; a kisbaba születése ne jelentse a házastársi egymásra figyelés megszűnését! Néha kérhetjük a rokonoktól, hogy vigyázzanak a gyerek(ek)re, amíg mi közös programot szervezünk magunknak. Egy-két óra, amit a házaspár időnként magára fordít, sokat lendíthet a kapcsolaton.
Bizonyára sok esetben elkerülhetetlen anyagi okok miatt a bölcsőde, de ha csak egy mód van rá, maradjunk otthon a gyermekünkkel! Ez a legmeghatározóbb életszakasz, amikor a szülő stabil jelenléte döntő. Higgyük el. sokkal jobb a gyereknek, ha csak a használtruha-boltból öltöztetik, de vele van az édesanyja, mint ha vadonatúj, divatos ruhácskákban jár. csak éppen a szülei jelenlétét kénytelen nélkülözni! Szakemberek szerint csak négy éves kora körül válik éretté egy gyerek arra. hogy naponta hosszabb időt a szüleitől elszakadva töltsön. Ha nincs rá mód, hogy -vele maradjunk, legalább próbáljuk a lehető leghamarabb hazahozni, még akkor is, ha tény, hogy meglehetősen nehéz otthon bármit elvégezni a gyerekek mellett.
ISKOLÁSOK
Kezdetben a gyerek puszta létében, minden szükségletében ki van szolgáltatva nekünk. Teljes elköteleződést kíván. Azonban ahogy növekszik. egyre kevésbé van szüksége ránk, és egyre inkább igényli az önállóságot. Kisiskolás korában már elvárható tőle. hogy egyedül gondoskodjon a tanulásról, egyre inkább önállóan végezze feladatait. Bár a gyerekek sok mindent a saját kárukon tanulnak meg. fontos, hogy ne védjük meg őket a buktatóktól azzal, hogy helyettük végezzük el a dolgaikat és folyton ..megmentjük” őket! Ne fosszuk meg őket a „tanulási” lehetőségektől, később nekik lesz ez rossz!
Azonban, ha a fizikai szükségleteikben már nem is szorulnak annyira ránk, a személyes törődést még mindig nagyon igényük, .Játssz velem!” „Beszélgessünk!” „Nézz ide'” – hajtogatják a gyerekek, és jó. ha még kérik. Sokszor csak az iskolai vagy otthoni problémás viselkedéssel üzenik: „Figyelj rám!”
A személyes figyelem, törődés sok formája létezik. Egyénenként változik, melyik gyerek mit igényel. De az odafigyelés az igényeire mindenkép-‘ pen fontos. (Ugyanakkor természetesen azt is elvárhatjuk, hogy a gyerek is megtanulja figyelembe venni a mi igényeinket!) Sokszor időhiányra hivatkozunk magunk előtt is. Nincs idő a gyerekkel beszélgetni. Mégis, hányszor látni orvosnál vagy várótermekben szülőt a gyerekével együtt csöndben várakozni! Használjuk ki az alkalmakat! Tudatosan kell keresni azokat a perceket, félórákat ebben a rohanó világban, amikor végre osztatlanul megkaphatja a figyelmünket a gyermekünk. Csak akkor nyílik meg. Csak akkor beszél az őt mélyen érintő dolgokról, ha megteremtjük azt a légkört, amiben zavartalanul beszélhet, ahol nem kell félnie az elutasítástól vagy a meg nem értettségtől.
Következő számunkban a szülők kamasz- illetve felnőtt korú gyerekeikhez való viszonyát vizsgáljuk meg.
Popovicsné Palojtay Márta