Fegyelem és kegyelem

Előrebocsátom, hogy ezt a cikket nem azért írom, mintha én már tökéletes lennék a fegyelemben. Épp ellenkezőleg – pont a magam hiányosságain keresztül ébredek rá, milyen fontos dolog a fegyelem ahhoz, hogy áradhasson a kegyelem. „Az életszentség az este 10 órai lefekvéssel kezdődik” – mondta egy idős, szentéletű pap. Elsőre meredeknek tűnhet a kijelentése – de melyikünk az, aki még nem „csúszott el” azon, hogy este nem fekszik le időben, emiatt reggel is eltolódik a felkelés, vagy ha nem, akkor a rövid éjszaka miatt fáradtan és talán idegesen végzi a feladatait?

A fegyelem olyan, mint a meder a folyónak. Nélküle a víz haszontalanul szétfolyna, és soha nem érne célhoz, nem hordozhatna hajókat, nem hajthatna erőműveket.
Ha megnézzük a – még földi értelemben véve is – sikeres embereket, akkor közös vonásukként ott találjuk a fegyelmet. Egy sikeres sportolónak szigorúan megszabott és betartott napirendje, diétája van. Egy sikeres zenész naponta órákat gyakorol fegyelmezetten. Ahhoz, hogy lelki szempontból is sikeresek legyünk – tehát, hogy Isten akarata a lehető legjobban megvalósuljon bennünk –, szintén szükség van fegyelemre, összeszedettségre.

Fegyelem nélkül élni a lelki életet olyan, mint amikor valaki úgy vezet autót, hogy nem veszi figyelembe a táblát, az út mentén a korlátot vagy a sebességhatárt. Nagy esélye van rá, hogy előbb-utóbb bajba kerül, mert veszélyes helyzeteket teremt. A fegyelmezetlenség lelkileg is veszélyes helyzeteket produkál: könnyebb belecsúszni egy-egy bűnbe, amikor kezdenek elmosódni a határok. Vagy legalábbis állandóan időzavarba kerülni, ami miatt nem tesszük a jót, amit tehetnénk.

A gonosz léleknek egy célja van: hogy ne teljesítsük Isten akaratát. Félrevezetésünk egyik legjobb módja, amikor arra indít: nem kell semmi rosszat tenned, csak legyél annyira szétszórt, fegyelmezetlen, hogy Isten terve ne tudjon benned megvalósulni. Amikor Jézus a pusztában böjtölt, a Sátán azt ajánlgatta neki, hogy változtassa kenyérré a köveket. Jézus nemet mondott. Bűn lett volna a köveket kenyérré változtatni? Nincs benne önmagában semmi rossz. Csak éppen nem az Atya akaratát tette volna – és Isten terve nem valósulhatott volna meg benne.

Itt van például az internet. Nincs benne semmi rossz önmagában. Még üdvös és jó dolgokra is lehet használni. De ha valaki minden estéjét a számítógép társaságában tölti és közben a házastársát (vagy állapotbeli kötelességét vagy akár a pihenését) elhanyagolja, akkor kettőjük között nem tud működni a kegyelem, Isten szép terve nem tud megvalósulni, előbb-utóbb feszültség lesz és teret nyer a gonosz.

Ide tartozik az evés, ivás is. Jó dolgok, amiket igazán nem bűn élvezni – de ha fegyelmezetlenül élünk velük, egészségünk látja a kárát, és Isten terve nem tud megvalósulni bennünk. Mindegyikünknek van ismerőse, akinek az ital fegyelmezetlen fogyasztása tette tönkre az életét. „Mindent szabad nekem, de nem minden használ.” ( 1Kor 6,12 ) Nem véletlenül számoljuk a mértékletességet a sarkalatos erények közé.

A mai embert – és különösen talán a keresztényt – az idő fegyelmezetlen felhasználásával kísérti legjobban a Sátán. Hány és hány szép terv nem valósult meg, mert haszontalan dolgokkal töltöttük el az időnket! Félreértések elkerülése végett: nem arról van szó, hogy egyfolytában pörögni kell, mindig valamit csinálni kell. Rendkívül fontos, hogy tudjunk megállni, tudjunk pihenni. Jézus is rendszeresen abbahagyta a „hasznos” tevékenységet és elvitte a tanítványait pihenni. Akkor, amikor ez az Atya akarata volt.

De hát honnan tudjam, hogy mi az Atya akarata? Épp ez a lényeg: a keresztény ember olyan állandó, imádságos kapcsolatban áll Istennel, hogy érzékeny a Szentlélek érintéseire; folyamatosan úgy próbálja irányítani a tevékenységét, hogy ez Istennek tetsző legyen – és ezzel jó értelemben „megvalósítja” önmagát is. Egyre inkább meg tudja különböztetni nemcsak a rossztól a jót, hanem a kisebb jótól a nagyobb jót is. Persze ezen a téren is hibázunk újra és újra, de az irgalmas Istennek hála, el lehet indulni újra és újra.

Sokat segítünk saját magunkon, ha jó rutinokat alakítunk ki. Eszembe jut az egész nap otthon ülő néni, aki délután 5 órakor mindig kikapcsolta a tévét, akármi volt adásban – mert az az imádság ideje számára. Nem is maradt el az imádsága sosem…

Fontos dolog a rend az életünkben, de azért az ellenkező véglet is árthat. Nem jó, ha a fegyelem öncéllá válik, pláne nem, ha leginkább másokon próbáljuk behajtani. Van, akinek az a baja, hogy kicsit sem tud lazítani, még az Istennel való kapcsolata is inkább egy merev szabály-rendszerhez hasonlít, nem pedig egy olyan kapcsolathoz, amiben felszabadultan az lehetek, aki vagyok. „Isten gyermekeinek szabadsága” nem áll ellentétben a fegyelemmel – éppen a fegyelmezett élet tesz igazán szabaddá, mert akkor nem vagyunk rabjai a testünknek és az érzelmeinknek.

„Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!” (Gal 5,13)

A valódi fegyelem nem kívülről ránk kényszerített szabályok, fenyegetések eredménye, hanem belső, szabad döntés gyümölcse. (Ezt érdemes a gyereknevelésben is megfontolni, bár szülőként nyilván fontos segíteni a helyes szokások rögzülését.)

Nagy ára van a mi szabadságunknak. Az Üdvözítő élete és vére. Ne pocsékoljuk el az időnket és a szabadságunkat, hanem engedjük megvalósulni magunkban Isten szép, csak nekünk szóló tervét!

Popovicsné Palojtay Márta