Imaoldal

Mindent alakítsatok áldozattá. Fogadjátok megadással a szenvedést, melyet az Úr fog küldeni és viseljétek türelmesen.
Ha áldozatot hoztok, így imádkozzatok: „Ó Jézusom! Irántad való szeretetből ezt a szenvedést türelmesen elviselem, a bűnösök megtéréséért és a Szűzanya Szeplőtelen Szívén tett sérelmek jóvátételéért.”
A Szűzanya Fatimában elhangzott kérése

Isten az embert meghívja az ő követésére, s ő átadja magát egészen egy műnek. Szenvedélyesen, lelkesen. Ez jó és szükséges is. Csak a lelkesedés tud teremtően cselekedni. Teremteni valamit azonban annyit jelent, mint megjelölni azt kézjegyünkkel, elkerülhetetlenül magunkévá tenni. És itt Isten szolgája a legnagyobb veszélybe rohan. A mű, amelyet alkotott, abban a mértékben, ahogyan ragaszkodik hozzá, számára a világ közepe lesz. És ez végzetesen bezárja. Egy robbanás kellene, hogy kimentse ebből az állapotból.

Istennek legyen hála, az ilyen robbanás megvalósul. A Gondviselés eszközei kérlelhetetlenül működésbe lépnek. Ezek a minket körülvevő meg nem értés, ellentmondás, szenvedés, kudarc, és néha még maga a bűn is, amit Isten megenged. A hitnek is megvannak a maga mélységei és döntő válságai. Ez elkerülhetetlen.
Az ember odaadja magát saját művének. Azt hiszi, hogy Istennek szerez nagylelkűen dicsőséget. És hirtelen úgy tűnik, Isten magára hagyja. Sőt, mi több, úgy látszik, Isten azt akarja, hogy az ember mondjon le saját művéről, hagyja el azt, amihez testével-lelkével, örömben-bánatban ragaszkodott annyi éven át.
De az Isten nem valamit vár az embertől, hanem őt magát akarja. Az ember nem üdvözül cselekedetei által, bármilyen jók is legyenek azok. Saját magának kell Isten művévé válnia…
P. Eloi Leclerc O.F.M. Egy szegény ember bölcsessége

Vágvölgyi Éva
Fájdalomból építek katedrálist

Fájdalomból építek katedrálist:
Minden követ, amivel megdobnak,
Minden visszatolt baráti ölelést,
Minden nyers durvaságot
Amely a szeretetemre válaszol,
Minden hamis szót,
Minden ütést, bárhol is érjen,
Szóval minden követ,
Amivel megdobnak,
Beépítek a falakba.
Fájdalmakból építek katedrálist.
Az aprócska és nagy fájdalmakat
Mint köveket rakom egymásra,
S valami szépet építek belőle,
Katedrálist, ami a Tied,
S ami Rólad beszél másoknak.
Mert aki belép, nem a köveket nézi,
Hanem a benne lakót.
Nem baj a fájdalom, áldott,
Ha Neked épül ház belőle.
Fájdalom a kő, könny a malter.
Alázatban, csendben
Rakni egyik követ a másikra
És a fal felépül.
Nem kell hozzá semmi,
Csak a fájdalmak, amiket kapok.
Egyszerűségben és alázatban,
Egyiket a másik után
Rakni csendben,
Beépíteni a falba.
Fájdalmakból építek katedrálist.

Javamat szolgálja, ha az életem folyamán nem megy minden simán számomra. Különben elveszteném a talajt a lábam alól.
Jó, ha nem történik minden az én akaratom szerint. Különben még azt hinném: én vagyok az úr, az Isten pedig a szolgám.
P. Ceelen

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely elhordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézek-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén fekete föld szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit a tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Igazán annyit számítunk, amennyit Isten előtt érünk. És az emberek véleménye gyakran épp az ellenkezője annak, ami az Isten ítélete rólunk.
Suhard bíboros