Isten itt számít rád!

IV. Katolikus Ifjúsági Találkozó
Munkács, 1999. május 15.

Május 15-én reggel mosolygós fiatalok kisebb-nagyobb csoportja érkezett Munkácsra. A templom előtt fél kilencre már több, mint 400 résztvevő gyűlt össze, hogy részt vegyen a IV. Munkácsi Katolikus Ifjúsági Lelkinapon. Voltak, akik már ismerősként köszöntötték a Szent Márton Székesegyházat, ám akadt jó néhány fiatal, aki érdeklődve nézte a valóban szép templomot és a zsibongó sokaságot.
Már előző nap megérkezett Munkácsra a találkozó fő előadója, Jávorka Lajos atya és 8 segítője a kecskeméti Szent család plébániáról, valamint Sillye Jenő, a népszerű ifjúsági énekek szerzője és előadója, két barátjával együtt. Kíváncsian várták a találkozást a kárpátaljai fiatalokkal, akik közül kb. 40-en már pénteken eljöttek Munkácsra, hogy Lajos atya tanácsait meghallgatva másnap felkészülten vezessék a kiscsoportos beszélgetéseket.
Szombaton Sillye Jenő dalai után Majnek Antal püspök atya köszöntötte a vendégeket, majd Jávorka atya előadása következett, melynek mottója ez volt: „Ne félj, te kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyának, hogy nektek adja az Országot!” Lajos atya a szentháromságos szeretetre hívott bennünket, amely a megismerés által egyre szebb, tisztább és erősebb lesz. Csak úgy tudunk megújulni, ha Istent minél jobban megismerjük, csak úgy tudunk hasonlóvá, hasonlóbbá válni hozzá, ha egyre több időt töltünk a közelében. Az atya arra biztatott bennünket, hogy vegyük komolyan a II. Vatikáni Zsinat újításait, és mi is fedezzük fel a Szentháromságot egy egészen új módon, próbáljuk megvalósítani testvéreinkkel azt az egységet, amely a Szentháromságot jellemzi. Isten velünk is ilyen közelségben kíván lenni, és mindennap meghív bennünket arra, hogy kövessük Őt. De vajon én hogyan válaszolok Isten mindent elsöprő szeretetére? Viszonzom-e minden gyöngédségét, gondoskodását úgy, hogy embertársaimat, testvéreimet szeretem? Vajon én is csak a fogyasztói társadalom szemléletét vallom, amely csupán kapni és elhasználni akar, és nem befogadni, válaszolni és továbbadni? Mennyire figyelek a bennem szóló Lélek szavára, amely az Úristen iránti hűségre hív, valamint az ígéretre, hogy nekem is akarja adni az Országot? Nagy felelősség ez, ha hallom a Lélek szavát, és nem válaszolok rá!
Lajos atya nekünk szegezte a kérdést: „Megváltozott emberként mégy haza? Vajon holnap megkérded-e önmagadtól, hogy mi az, amit a környezetedért, a körülötted élőkért tehetsz?” Nem mondhatjuk azt, hogy Kárpátalján nem lehetséges a hiteles keresztény élet megvalósítása, hiszen az Úristennek itt van terve velünk, ha ide helyezett minket. Nekünk itt kell „szentnek lennünk”. Egyszer Kalkuttai Teréz anyát a szentségről kérdezték, és ő így válaszolt: „Szentnek lenni kötelesség. Én is próbálkozom.”
A hűségről szóló előadásban Lajos atya Ábrahámmal állította párhuzamba Kárpátalja népét. Ábrahám Lóttal ellentétben nem a füves mezőt választotta, hanem a köves hegyvidéket, és Isten mégis megáldotta őt, nagy nemzet atyjává tette. Kárpátalja sorsa nem könnyű, ám mégis áldás lesz az emberek életén, ha hűségben kitartanak Isten mellett, elfogadva azt az életet, amelyet Ő adott nekik.
A hazaszeretetről szóló előadásban Lajos atya folytatta az előző előadás gondolatát, és arra biztatott bennünket, hogy vigyük el testvéreinkhez is Krisztus örömhírét, az Úristen hűségét. Ne mondjuk, hogy kevesen vagyunk, mert elég Istennek ez a 300-400 fiatal ahhoz, hogy szép dolgok történjenek Kárpátalján az egyes emberek környezetében. De vajon meghallja-e mind a 400 az Ő hangját? És én azok közé tartozom-e, akik meghallották az Isten hívását ezen a találkozón?
Lajos atya szavaiból kiderült, hogy óriási élmény számára minden Kárpátaljára tett látogatás. Bennünket is megkérdezett, felfedeztük-e már, hogy mennyire szép ez a része a világnak, és milyen gazdag történelmi hagyományokkal rendelkezik. Arra biztatott mindenkit, hogy ismerjük meg szűkebb hazánkat, fedezzük fel értékeit, tanulmányozzuk történelmét, hagyományait. Amennyire tőlünk telik, harcoljunk az itthon maradásért, próbáljunk valamit tenni azért, hogy barátaink, ismerőseink a jólét reményében ne költözzenek el innen. Egy jó közösség – családi, baráti, imaközösség vagy egyéb – olyan erejű lehet, ahová sok-sok kilométernyi távolból is visszavágyunk.
A találkozón nagy hangsúlyt kapott a Kárpátalján való maradás kérdése, amely néhány résztvevőt arra indított, hogy tanúságot tegyen az itthon maradás mellett. Valóban jó lenne, ha minél kevesebben mennének el innen, és talán sokszor nem is a gazdasági helyzet az igazi oka az elköltözésnek. Ha csak lehet, nekünk kell megteremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy „érdemes” legyen Kárpátalján élni, hogy ezt az „őrültséget” mások is vállalják. Lajos atya a szentek életére hívta fel a figyelmünket, akik bizonyos értelemben „őrültek” voltak – őrülten szerették az Istent. Talán nekünk is ezt a fajta másságot kell megtanulnunk itt, Kárpátalján vagy bárhol a világon, hogy ne akarjunk feltétlenül egy jól kitaposott ösvényen haladni, hanem merjünk újat kezdve, bátran elindulni az Úristen felé.
Kedves Testvérem, aki részt vettél ezen a szombati, munkácsi találkozón! Másként kezdted-e a vasárnapot? Megértetted-e, hogy hozzád szólt az Isten, és nagyon vár a válaszodra? Kezdjünk el együtt közeledni Hozzá! Talán úgy, hogy keressük a hasonló gondolkodású embereket és imacsoportot, hittanos közösséget alapítunk, talán úgy, hogy mindennap egy kicsit hűségesebbek leszünk hozzá ott, ahol élünk, pontosabban végezzük a munkánkat.
A találkozó szentmisével ért véget, amelyen Jávorka atya mondta a homíliát. A Szentlélek segítségét kérte mindannyiunk számára, hogy soha ne fáradjunk bele az istenkeresésbe, és legyen hitünk és bátorságunk itt, Kárpátalján megélni kereszténységünket. Bárcsak így lenne!

Molnár Orsolya