Istennek kedves böjtünk

Ima, böjt, az irgalmasság cselekedetei – ennek a háromnak a gyakorlását kéri tőlünk Istenünk a nagyböjtben, a Húsvétra való készület idején. Hamvazószerdán, nagyböjt első napján magától Jézustól halljuk, hogyan készüljünk legnagyobb ünnepünkre: az ő világmegváltó művére, halálára és föltámadására. Annak ellenére, hogy a próféta megjövendölte a „szenvedő szolga” képében, mit kell elszenvednie a Messiásnak, mégis Jézus legközelebbi barátai sem értik, amikor pl. a Tábor hegyéről lefelé jövet a rá váró szenvedésekről beszél. Tehát mielőtt az Atyához visszamenne és Isten Országában elfoglalná messiáskirályi helyét, el kell viselnie, magára kell vennie a világ bűneit, hogy aztán azokat a szenvedés tüzében elégetve megsemmisítse (vö. „alászállt a poklokra”).

Negyven napig készülünk legnagyobb ünnepünkre, a Húsvétra. Az első napon, hamvazószerdán halljuk az Úr szavát: „Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva. A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület; utálja a gonoszságot” (Joel 2,12-13). Mint a tékozló fiút, vár mindannyiunkat haza az irgalmas, jó Atya. Mi segít minket a Vele való találkozáshoz? A bűnbánat és a hit. Jézus kétezer éve meghirdette itt a földön az Isten Országát, s azt ígérte, hogy aki hisz az ő evangéliumában, annak örök élete van! Viszont már működése elején megtisztította vallásosságunk három fontos gyakorlatát: az imádkozást, a böjtöt és az alamizsnálkodást (vö. Mt 6,1-18). Ehhez tartsuk magunkat mi is, mivel mindhárom gyakorlásában mi is elcsúszhatunk a képmutatás hazug tévedésébe.

Az ima beszélgetés Istennel, tehát nem hangosan, feltűnően és sokat kell beszélni ahhoz, hogy meghallgatásra találjon, hiszen Ő előre tudja, mit fogunk mondani. Ha tényleg meg akarjuk hallani az Ő szavát is, ha kíváncsiak vagyunk az Ő véleményére, akkor menjünk a „rejtekbe”, ahogy Jézus is tette sokszor, s ott zavartalanul tudunk imádkozni, a Mennyei Atyával együtt lenni.

Akármilyen mélyre is süllyedt egy ember, imája kedves lesz az Isten előtt, ha alázatosan, bűnbánattal fordul felé és Saulhoz hasonlóan kérdezi: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” S az irgalmas Úr ma is elküldi őt a legközelebbi Ananiáshoz, aki feloldozza, s akkor megnyílik a szeme, hogy Isten fényességében láthassa önmagát és a világot.

A böjtölésben is képes az ember sokféle mellékvágányra kerülni. Az első nagy veszély itt is az, hogy mások lássák, én milyen szent vagyok, nemcsak pénteken, hanem hétfőn és szerdán sem eszem húst. De hogy mennyit iszom, cigarettázom vagy egyéb szenvedélyeimnek hódolok, az más lapra tartozik… Pedig a böjtnek épp az volna a célja, hogy segítse az imánkat, a láthatatlan Istenhez való kapcsolódásunkat azzal, hogy testünknek nemcsak önző, bűnös vágyait, hanem jogos igényeit is megtagadjuk egy időre, hogy ezáltal szívünk-lelkünk felfedezze az igazi, a mennyei eledelt.

Az alamizsnálkodást is kéri Isten a böjti bűnbánati időszakban. Tehát nemcsak az önmegtagadás gyakorlása fontos (vö. Lk 9,23), hanem a felebarát irgalmas szeretete is: konkrétan adni a szűkölködőnek, a szenvedőt megvigasztalni. Az irgalmasság cselekedetei olyannyira fontosak, hogy az utolsó ítéleten is ezek lesznek a Mennyek Országába való bebocsátás feltételei (vö. Mt 25,31-46).

Nagyböjtben tehát lemondunk a kisebb dolgokról a nagyobb dolgokért, a materiális dolgokról a lelki javakért. A lemondás, a böjt segíti imánkat, hogy minél jobban kinyissuk magunkat Istennek és egyre inkább feléje forduljunk. Ő pedig embertársainkhoz küld minket, hogy a tőle kapott testi-lelki javakat az irgalmasság cselekedetein keresztül szívesen, örömmel és alázattal megosszuk velük – és nemcsak nagyböjtben.

Egyházmegyénk minden hívének áldott bűnbánati időszakot és Istennel való találkozásokban gazdag, őszintébb nagyböjtöt kívánok!

Majnek Antal
megyéspüspök