Kifogásaink a rózsafüzérrel szemben

Az igazság eltagadása sohasem gyógyítja meg a beteg elmét, és a szent dolgokkal kapcsolatban még inkább tapasztaljuk ezt. A vallás dolgaival kapcsolatban is jó lesz már egyszer felébrednünk azokból a romantikus álmokból és ábrándokból, mely szerint ami vallási intézmény vagy dolog, vagy eszme, az csak nagy, csak szent, csak szép lehet. Így a rózsafüzérrel kapcsolatban sem mondhatjuk azt, hogy nem hosszú imádság, amikor hosszú. Sem azt nem állíthatjuk, hogy nem egyhangú ismétlése azonos imaformuláknak, amikor tényleg az. És miért akarjuk tagadni, hogy a mennyiség és a sokaság uralja ezt az imát, melynek haladó menete nem engedi megállni az elmélődő embert.

Való igaz tehát, hogy panaszaink helytállnak a rózsafüzérrel kapcsolatban. A modern szellem rátapint a rózsafüzér hibáira és bajaira. De vajon nem éppen az a haszna a rózsafüzérnek, ami a hibája?

Meg kell állapítanunk, hogy a rózsafüzér imádsága kell a modern léleknek, és éppen azok a fentebb panaszlott hibák válnak gyógyszereivé a beteggé vált vallásos lelkületnek. Csak nem szabad öncéllá tennünk, hanem úgy kell nézni rá, mint eszközre. Ha valakiben az a szándék uralkodik, hogy el akarom végezni a rózsafüzért, mert ötelességem, mert fogadtam, mert nagy lelki javakat remélek általa másoknak, ez szép dolog, de úgy nehezedik rá e kötelességérzet, mint valami súly, mely nyomja. Ettől persze az ember szeret hamar megszabadulni. Ebből ered aztán a hosszúság érzete, az egyhangúság benyomása és a többi panasz.

Ám ha nem mint célt, hanem mint eszközt nézem, mégpedig gyógyulásom, lelkem építésének eszközét, egyszerre fordul egyet velünk a világ. A felpanaszolt hibák transzparensekké válnak és előragyogtatják orvosság-voltukat.

Vegyük csak sorba kifogásainkat a rózsafüzérrel szemben!

Egyhangúság

Ez a világ elsodor bennünket élményeivel, változó érzelmi örvényeivel, benyomásaival, érdekességeivel. Érezzük, hogy meg kellene állnunk a kereszténység nagy tényei mellett, és magunkba kellene szívnunk lélekfordító kisugárzásait e nagy tényeknek és valóságoknak. De szédít az élet rohama, és mint akit a folyó sodra sodor, partmenti gyökerekbe kapaszkodik, hogy megállíthassa magát, úgy kapaszkodom én is a rózsafüzér szavaiba, ezekbe a megállító szent gyökerekbe. Szavakkal kötöm meg képzeletem ide-oda táncolásait, hogy rámnyíljék egy-egy titok belső gazdagsága. Akarom tehát a rózsafüzér egyhangúságát, mert ezzel láncolódom a valóságok kapuihoz, ahol várakozni és álldogálni mindig nyereségszámba megy.

Ismétlődés

Ha valami szép, nem átallom ismételten megnézni, ismételten ugyanazokkal a szavakkal kifejezésre juttatni érzéseimet. Magam ellen, ingatag, változékony bensőm ellen teszek tanúságot a rózsafüzérben, hogy csak az isteni világ tényei a legszebbek. A többször ismételt szavakban teszek tanúságot Isten és a világ, sőt önmagam előtt is, hogy én ezekben a valóságokban hiszek, s ezeket ragadom meg, el nem eresztem.

Gépiesség

A gépeket lehet szidni, de akart és nagy előnyük mindig van: megteszik azt, amit vár tőlük az ember. Szellemtelen és lélektelen a vonat zakatolása a síneken, de éppen ezzel visz el kitűzött célom felé. A gépiességet is lehet többféleképpen elbírálni, de egy biztos, hogy imát mondok addig, míg a rózsafüzért végzem. Gondolkodásom már nem ilyen megbízható: idegeim rosszak, képzeletem csapongó, hamar elmosódnak a vallásos érzés meghitt pillanatai. Amit a szellem kiejthet kezéből, azt hozza vissza neki a gépies egymásután: mintegy újból és újból felkínálja a léleknek a szavakon keresztül a nagy tartalmakat.

A hosszúság

Tényleg hosszú a szentolvasó imádság, különösen ha mind a tizenöt tizedet egyszerre mondjuk el – mert valójában úgy lesz egy rózsafüzér. Ha az vezérel, hogy mikor ér véget az ima, nehezen várom. De ha azt veszem, hogy Istenemmel akarok tölteni és kell is töltenem egy-egy negyedórát, s neki akarok ennyit ajándékozni, és ezt jól szeretném eltölteni, akkor már nem lesz sok. Ugyanis ha imába kezdünk, legyen az a legegyénibb benső ima, azon vesszük észre magunkat, hogy el-elkalandozik gondolatunk, és valahogy leálltunk benső igényeinkkel. Rájövünk, hogy alig adunk pár meghitt pillanatot vagy percet Istenünknek, noha átérezzük tartozásunkat. Ezért akarom és kell akarnom, hogy egy ideig megtartson a rózsafüzér: mert időt, időmből akarok áldozni Istenemnek, és ezt jól szeretném kitölteni! A szavak egymásutánjának fegyelme s a rózsafüzér egészének menete egybefoglal, együttart az idő egy hányadára, annyira, amennyit Istennek szántam.

Belon Gellért püspök Bibliai elmélődések c. könyvéből