Konfliktushelyzetek a kisgyerekkel

Nincs olyan család, ahol ne történne meg, hogy az óvodás korú gyerek hisztizni kezd, mert tiltakozik valami ellen, vagy el akar érni valamit. Az agresszív dühkitörések előtt sokszor tehetetlenül állnak a szülők, rokonok, óvónők.

Ilyen helyzetekben csődöt mondanak a számunkra sokszor kézenfekvő eszközök: a felszólítás a helyes viselkedésre, a rendreutasítás, a vigaszta-lás, a jó tanács osztogatása. A felnőtt – nem tudván mit kezdeni a gyerek viselkedése fölött érzett indulataival -maga is agresszívvé, dühössé válhat, ezzel a helyzet végképp elfajul.

A tehetetlenség érzését csak fokozza a bizonytalanság: Mit tegyek? Megpróbálom megérteni a gyereket, sejtem, mi a baja, de a szabály az szabály, be kell tartani.

Nézzünk meg most egy mindennapos konfliktushelyzetet és annak pozitív megoldását Kabainé Huszka Antónia Tanuljunk meg gyermeknyelven c. könyvéből! Négyéves kisfiú óvodába kerül, hároméves testvérével együtt. Eddig anyjukkal voltak otthon. Olyan házban laktak, ahol több gyerekpajtása is volt. és közöttük ő volt a vezér. Ennek ellenére szívesen ment óvodába. Szülei is jól előkészítették erre. Az első hét békésen is telt el, de amikor már megismerte az összes játéklehetőséget, és kiderült, hogy az óvodai társakat kevésbé tudja irányítani, mint otthoni pajtásait, akkor kijelentette, hogy nem marad ott az óvodában, hanem a közelben dolgozó anyjához megy. Ezt természetesen nem engedték meg neki, mire agresszív, üvöltő sírással akarta kicsikarni, hogy elengedjék.

A gyereket valóban ki kellett hozni a szobából, ahol a többi gyerek volt, mert nagyon zavarta őket az ordítás-sal. Közölték vele, hogy az egyik szobában kell ülnie, mire tovább ordított, és belekapaszkodott a korlátba, hogy ne tudják bevinni abba a bizonyos szobába.

Mit tehet ilyenkor a felnőtt? Nem könnyű a feladat, mert annak ellenére, hogy érti a gyerek indítékait, be kell tartatni vele a szabályokat (ez a gyereknek is érdeke!). Ezért erősnek kell lennie, hogy a gyerek érezze az erőt is, és érezze ugyanakkor a segíteni akarást, ami növeli biztonságát. Az viszont nyilvánvaló, hogy az adott helyzetben az erőt erőszaknak fogja érezni, és még jobban fog tiltakozni.

Az első lépés tehát: felajánlani a segítséget.

„Szívesen segítenék neked, ha nem üvöltenél, hanem megmondanád, hogy mit akarsz. Az Anyuhoz nem mehetsz, mert a többi gyerek sem megy a mamájához, itt ez a rend. Vagy elhallgatsz és visszamégy a többi gyerek közé, és Anyu majd délután érted jön, vagy bejössz a szobába, és leülsz, amíg meg nem nyugszol. De az én szobámban nincsen játék, én pedig dolgozom, ott tehát csak ülni és üvölteni tudsz.”

Hogy a gyerek félig-meddig figyelt a szövegre, azt mutatta, hogy közben hol halkabb, hol erősebb volt az or-dítás. Közben szorosan kapaszkodott a korlátba.

A következő felszólítás:

„Engedd el a korlátot, mert nem akarok erőszakos lenni, viszont mindenképpen beviszlek a szobámba. Én nagyon erős vagyok, de azért vagyok erős, hogy neked segítsek. Ha viszont nem akarod a segítséget, akkor erőszakkal viszlek be.”

Erre a gyerek már majdnem nyugodtan hagyta, hogy lefejtsék a kezét a korlátról, a határozott, nyugodt hang hallatán úgy érezte, hogy már nem tud ellenállni, csak némi látszólagos ellenállást mutatott.

A szobában ülve maradt a széken, és egy idő múlva az ordítást is abbahagyta. Beszélgetni kezdett arról, hogy a mama dolgozik, de ha délután hazamennek, akkor játszik majd velük. A mama nagyon szereti őket – erősítette meg a felnőtt is – és abban a pillanatban, amikor befejezte a munkáját, értük fog jönni, éspedig éppen akkor, amikor a gyerekek felkeltek délutáni alvásukból.

Okos, kedves kisfiú volt, aki értette a helyzetet, csak éppen elfogadni nem tudta. Hogy legyen valami kibúvója, agresszióját a felnőtt ellen fordította:

„Van egy puskám, és lelőlek.” És akkor beszélgetés kezdődött köztük:

„Azt hiszed, hogy én azt megvárom? Beleülök egy csónakba és elevezek” – mondta a felnőtt.

„Akkor én egy ágyúval lövök utánad.”
„Én akkor felszállók egy repülőgépre, és akkor nem ér utol az ágyúgolyó.”
„Én is repülőre szállók, és utánad megyek.”
„Akkor én űrhajóba ülök, és akkor a repülővel sem érsz utol.”
„Én is űrhajóba ülök.”
„Akkor együtt fogunk keringeni ott fent, és majd ki is szállunk a Holdon.”
Erre már nem volt válasza, de a párbeszéd közben érződött, ahogyan oldódik benne a feszültség, már nem ráncolta össze a szemét, nem kiabált, hanem végül az egész egyfajta incsel-kedéssé változott át. így is számolt be erről otthon a szüleinek: Jót viccelődtünk.”

PPM