Május – akkor majális!

1259

 Az ungvári egyházközség kirándulása Perecsenybe

Néhány lelkes hitoktató kezdeményezése folytán már hagyománnyá vált, hogy május második felében egyházközségünk apraja-nagyja kirándul. Ezidén plébánosunk, Molnár János atya azt javasolta, hogy Perecsenyt válasszuk kirándulásunk helyszínéül. Mint ilyenkor lenni szokott, a szervezők most is izgalommal készültek, hiszen nem tudtuk, hányan jelentkeznek a felhívásra.

Végre szombat. Hurrá! Indulunk! Eddigi izgalmaink szertefoszlottak, két teli autóbusszal indultunk, és több család személyautóval érkezett a perecsenyi lelkipásztori központba. A gyerekek körében azonnal előkerült a labda, a tollaslabda. Volt csapatverseny és lufifújás is, aminek az volt az érdekessége, hogy az apukák fújták a lufikat.

Amíg a gyerekek a hitoktatók segítsége és felügyelete alatt játszottak, a felnőttek két előadást hallgattak meg. Dr. Kossey Gabriella a csecsemő- és kisgyermekkori emésztési zavarokról beszélt, s több hasznos tanácsot adott, főleg a kisgyermekes édesanyáknak. Dr. Tarics Zoltán, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára a tudomány és a vallás témájában szólalt fel. Délután pedig a Nyíregyházáról érkezett Cselényi Lajosné Katalin a mikroalgák egészségre gyakorolt hasznos szerepéről beszélt.

Közben az udvaron már készült a finom ebéd. Két hatalmas bográcsban főtt a gulyásleves. A közös imát követően jó étvággyal láttunk az elfogyasztásához. Ebéd után a gyerekeknek barkácsműhely és gyöngyfűzés volt a program. A gyöngyfűzésre több fiú is jelentkezett, édesanyjuknak készítettek karkötőt.

Bármennyire jól éreztük magunkat, elérkezett a búcsúzás pillanata. De még mielőtt az autóbuszok elindultak volna velünk haza, a kistemplomban szentmisén vettünk részt, amelyben hálát adhattunk az Úr Jézusnak ezért a szép napért.

 Czurkó Zsuzsanna és Jaczkovics Marianna hitoktató

 

Előző cikkA munkácsi Mária Légió tíz éve
Következő cikkMerre van az oázis?