Nagyböjt

„Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Lk 9, 23) Amit Jézus kíván, az az önmegvalósítási kísérleteknek pont az ellenkezője. Isten alázatos teremtménye keresi Isten róla szóló tervét, s bölcsen dönt: „Legyen meg a te akaratod!” Az „imitatio Christi” (Krisztus utánzása, követése) nem megy, ha a hívő csak önmagát keresi, csak a saját vágyait kívánja kielégíteni. Szent Pál arra tanít, hogy ne a magunk javát keressük, hanem a másét (vö. Fil 2,4). Ez a felebaráti szeretet viszont akkor tud elindulni, ha a hívő ember meggyőződik az Isten iránta tanúsított nagy szeretetéről. Gondoljunk például arra az evangéliumi történetre, melyben az úr elenged a szolgának egy óriási összeget, s ezután a szolga börtönbe vetteti szolgatársát egy ehhez képest kis összegű adósságért. A szolga rossz viselkedéséből tanulva az ember később fölismeri, hogy mily sokat bocsátott meg már neki a mennyei Atya, és érdemtelenül megajándékozta jóságával, kegyelmeivel.

Ezzel az örömhírrel érkezett Isten Fia a földre: van bocsánat, van kegyelem – még a legnagyobb latroknak is, ha az ember alázatosan beismeri bűnösségét, s ugyanakkor felismeri az Istennek feléje irányuló irgalmas jóságát. Pázmány Péter ezt így fogalmazza meg szép imájában: „a te végtelen kegyességed előtt földre borulva; azt a vért, melyet érettem ontottál; azt a halált, melyet énérettem szenvedtél… ne legyenek énbennem haszontalanok.” Imádkozzunk hittel mi is hasonlóan! Akkor megkapjuk az Úr megszentelő kegyelmét. Mi fogja ezután éltetni a hitünket? Aranyszavú Szent Péter szerint az ima, a böjt és az irgalmasság. Ez a három ös?- szetartozik – nem hagyhatjuk ki egyiket sem.

Az imáról és a böjtről talán többször elmélkedtünk eddig is. Az irgalmasságra való felszólítást lehet, hogy kevésbé vesszük komolyan, pedig már az ószövetségi Biblia is bizonyítja, hogy az Úristen mennyire fontosnak tartja ezt. Képmutató gondolkodásunk hajlamos arra, hogy látványos böjtöket végezzünk és látványos áldozatokat hozzunk, de elfeledkezünk arról, hogy Isten ezt mondta: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”. Tehát megbocsátani az ellenünk vétkezőknek mindennél fontosabb, bár néha a legnehezebb is. Nagyon fontos ez a szeretet főparancsa miatt, s a saját lelki békém, sőt üdvösségem végett is, hiszen csak így és ezután tud megbocsátani nekem a mennyei Atya. Az ellenünk vétkezőknek megbocsátani – ez a legnehezebb. Ezt nem lehet kiváltani több imával, böjttel és más, vallásosnak látszó hősi, nagy teljesítménnyel. Csak úgy fogad el a mennyei Atya az ő gyermekének, ha megbocsátok ellenségemnek, és javát keresem, üdvösségét szolgálom.

Legfontosabb feladatunk, hogy keressük az ő akaratát és teljesítsük azt. Az ő akarata biztosan elérkezik hozzánk: a gyereknek a jó szülőkön keresztül, a felnőttnek a Biblia olvasásakor-hallgatásakor – és a saját lelkiismeretében. Az ő szavát, személyes üzenetét elhanyagolni vagy kifejezetten elutasítani súlyos bűn és nagyon veszélyes dolog (ld. az Ószövetségben Saul király elvetésének történetét – helyet beírni). Az engedelmesség többet ér minden áldozatnál. Az Apostolok Cselekedeteiben Szafira és férje is a Szentlélek ellen követtek el bűnt, lelkiismeretük ellen beszéltek (ApCsel 5,9). Ne felejtsük el, hogy minden hazugsággal, amire lelkiismeretünk egyértelműen figyelmeztet, megszomorítjuk a Szentlelket (Ef 4,30).

Csak így marad élő a Krisztus-hitünk, azaz a bizalmas szeretetkapcsolatunk Vele, Aki nemcsak a templomban, de az ártatlanul szenvedő emberekben is rejtőzik. Gondoljatok csak az utolsó ítélet vizsgakérdéseire! (ld. Mt 25,31-46). Mit is jelent ez ma nekünk konkrétabban? Vegyük elő a hittankönyvünket vagy az imakönyvünket, s keressük meg az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Ha ezeket elkezdjük (ill. folytatjuk) gyakorolni, akkor nagyböjtünk biztos, hogy tetsző lesz Urunknak, Istenünknek!