Szent Pio atya ereklyéje Beregszászban

Minden év szeptember 23-án megemlékezünk Pio atyáról, a stigmatizált olasz szerzetesről, akit oly sokan tisztelnek és kérik közbenjárását szerte a világon. Idén a beregszászi híveknek lehetőségük nyílt arra, hogy mélyebben átéljék ezt az ünnepet, hiszen a szentmise keretében Szent Pio ereklyéje előtt róhatták le tiszteletüket.

Én is örültem ennek az alkalomnak, mivel Pio atya személye már gyerekkoromban is lenyűgözött. Emlékszem, nagymamám mesélte, mily csodás módon segített neki többször nehéz helyzetekben. Ezért én is nagy szentként tiszteltem őt.

Felnőttként elolvastam az életéről szóló könyvet, megnéztem a róla szóló filmet, és továbbra is úgy gondolom, hogy Ő az összes idők egyik legtitokzatosabb és legcsodálatosabb szentje.

Nem csak a stigmái, bilokációi, lebegései miatt, hanem mert hősiesen kitartott a sok szenvedés ellenére is, nagy szent tudott maradni minden áron. Egyrészt a testi betegségek, másrészt a kísértései állandóan nagy megpróbáltatásokat jelentettek számára. Éppen egy nehéz életszakaszomban minden nap olvastam az összegyűjtött mondásait, tanácsait. Férjemmel, azután már gyerekeimmel is az esti ima után mindennap kérjük közbenjárását.

Amikor beléptünk a templomba, láttuk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A beregszászi hívek és az esperesi kerületből érkezett zarándokok szép számmal vettek részt a szentmisén. A teli templom eszembe juttatta a következő evangéliumi részletet: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11, 27-30).

Fáradtan a szenvedéstől, megpróbáltatásoktól, betegségektől, szomorúságtól, de mégis reménnyel telve jöttünk el, mivel volt előttünk valaki, aki példát mutatott nekünk a jóban, aki előttünk járt és megmutatta, hogyan lehet Istennel szoros kapcsolatban élni, hogy nem lehetetlen az életszentség, melyre úgy tekintünk sokszor, mint valami távoli, elérhetetlen délibábra.

Az ereklye összehozott bennünket. Nem is Szent Pio atya kesztyűjének a darabkája volt a lényeg, hanem, hogy együtt emlékeztünk rá, méltóbb módon mondhattunk neki köszönetet a segítségéért, és a legfontosabb, hogy vele együtt imádkozhattunk Istenünkhöz. Ő elmondta, szívünkbe súgta, hogy mit jelent szoros kapcsolatban lenni a Megváltóval. Mit jelent az, amikor Jézus együtt van velünk a szenvedésben, és elmondta, hogy ne féljünk a Sátántól, mert Jézus legyőzte őt a kereszten, nem árthat nekünk.

Molnár János beregszászi esperesplébános prédikációjában ismertette a hívekkel a szent életének fontosabb mozzanatait, valamint mondataiból, tanításából olvasott fel néhányat. Szentmise után ünnepélyes gyertyás körmenetben vehettünk részt. Bár az erős szél elfújta a gyertyák lángjait, szívünkben mégis megmaradt annak a reménynek és örömnek a melege és fénye, melyet a szentmisében és a megemlékezésben kaptunk.

Szent Pio atya, könyörögj értünk!

Bundáné Fehér Rita