Szép történetek kisbabákról – akiknek az orvosok szerint nem kellett volna megszületniük

1985-ben a négygyermekes Tebow család a Fülöp-szigeteken szolgált egy misszióban, amikor az édesanya egy súlyos trópusi betegséggel fertőződött meg és kómába esett. A betegségből rendkívül erős gyógyszerekkel próbálták kigyógyítani, ekkor kiderült, hogy az ötödik gyermekét várja. A gyógyszerek mellékhatásaként a placenta nagyrészt levált a méhfalról, így a magzat élete veszélybe került, miközben az anya maga is életveszélyben volt. Felkeresték az ország legjobb orvosát, aki lassan, tagoltan mondta az anyának: „Az abortusz az egyetlen módja, hogy megmentsük az Ön életét.” A baba amúgy sem valószínű, hogy megszületne, de ha esetleg mégis, akkor súlyosan sérült lesz.

A szülők visszautasították az abortuszt, helyette Isten segítségéért imádkoztak. Mikor a baba végül megszületett, kiderült, hogy a méhlepény már csak egy egészen kicsi darabja működött, épp, hogy életben tartotta a gyermeket, aki alultápláltan, méhen belüli sorvadással született. Őt ábrázolja a kép – Tim Tebow-t, Amerika egyik leghíresebb futballistáját. Úgy tűnik, az alultápláltságot hamar sikerült kihevernie… Ma milliók figyelmét irányítja rá az élet értékére, példát mutat a házasság előtti tiszta életre és hirdeti: az élet a fogantatástól a természetes halálig szent és sérthetetlen.

Álljon itt egy magyar édesanya tanúságtétele is:

„Az abortuszt, az anya testében lévő élet kioltását mindig a legnagyobb merényletnek tartottam. 1977 januárjában azonban az Isten engem is nagyon kemény próbára tett. Ekkor 34 éves voltam, 2 gyermekünkkel – egy 11 éves fiúval és egy 8 éves kisleánnyal – közös háztartásban éltünk szüleimmel, egy 3 szobás városi lakásban. A téli influenzát lábon hordtam ki, hogy munkahelyemen helyt állhassak – a következménye tüdőgyulladás lett. A kezelőorvos olyan gyógyszert írt fel, amin a gyógyszertár feltüntette, hogy terhesség esetén nem alkalmazható. Két doboznyi elfogyott belőle, mire megérkezett a békavizsgálat eredménye: nem betegség, hanem terhesség az oka a ciklus kimaradásának. Kitört a pánik. Most mi legyen? Két tábor csapott össze: orvosok, gyógyszerészek, barátok egy csoportja azt tanácsolta, hogy a terhességet nem szabad megtartani, mert a magzatot a legkritikusabb első 6 hétben érte ez a behatás. Nőgyógyász tette fel a kérdést: „Minek akar két normális gyerek mellé egy nyomorékot?” A másik csoport – áldja meg őket az Isten –, akik szakemberként is bíztak a „véletlenben”, akik imádkoztak értem, bátorítottak minket. Igen, minket, mert férjemnek ugyanúgy vállalni kellett a teljes bizonytalanságot, mint nekem. Teljesen erőnket meghaladónak látszott az, amire igent mondtunk sok ima, sírás és gyötrődés után.

Magamról annyit, hogy egy széltől is óvott, sokat betegeskedő egyke voltam. Az 50 kg-ot mindig csak terhesen értem el. Már ebben az időben is sokat fájt a gerincem, a korábban elvégzett visszérműtétekkel csak rosszabbodott mindkét lábam. Arra is gondolni kellett, hogy a terhességgel járó fokozott igénybevétel során milyen újabb fájdalmakkal kell megbirkóznom. És mindezt egy nyomorékért, akkor, amikor még önálló lakásunk sincs! A világ szemében őrültség, könnyelműség, felelőtlenség volt – de Isten szemében nem.

Amikor minden fórumon: terhességi tanácsadóban, a kórház főorvosánál, a munkahelyen, a szülők, a rokonok, a barátok előtt kimondtuk az igent, az Isten csodálatos ajándéksorozata elkezdődött. A tüdőgyulladásból szépen felgyógyultam, vas és vitamin injekciók segítségével fizikai állapotom is egyre jobb lett. A legnagyobb, amit megéltem, az a béke, öröm, az Atyára való teljes ráhagyatkozás, gyermeki bizalom érzése volt, amit csak az Isten adhat. Az emberek szépnek mondtak és én tudtam, hogy az Isten békéjét és örömét látják rajtam. Megszűnt bennem minden félelem, a jövőtől való aggódás, a gondviselő Atya hatalma és biztonsága ölelt át.

Márciusban már dolgozhattam és férjemmel együtt telve voltunk nagyszerű tervekkel, ugyanis időközben egy amerikai rokonunk készpénzörökségéből lakást tudtunk vásárolni. Igaz, hogy egy nagy felújításra szorulót, de egy tágas, napfényes, 3 szobás, a város egyik legjobb pontján lévő lakást juttatott nekünk a Gondviselés.

Szeptember 17-én született meg Eszterünk 3800 grammal, teljes épségben. Vidám, kiegyensúlyozott csecsemő és kisgyerek volt. Kitűnő tanuló, sok tehetséggel megáldott gyermek. HÁLA LÉGYEN AZ ISTENNEK!”

Azonban nem mindenki ilyen „szerencsés”. Vannak gyerekek, akik szüleik imái és reménykedése ellenére súlyos fogyatékossággal születnek meg. Mi a helyzet velük? Az Új Hajtás következő számában erre a kérdésre keressük a választ.