A család az Egyházban – az Egyház a családban

65

A most kezdődő liturgikus évet a család és a katekézis évének hirdette meg Majnek Antal püspök. Az egyház és a család egymástól szétválaszthatatlan egységek. Ahogy mondani szokták, az Egyház alapsejtje a család.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert sokan két külön világnak tekintik a kettőt, ami között nincs átjárás, legfeljebb annyi, hogy időnként elmennek a templomba, de az egyházat nem tekintik jobban az életük részének, mint a mozit vagy az orvosi rendelőt.

Pedig az egyház mi vagyunk! A hívek közössége, a papokkal és a szerzetesekkel egységben. Természetesen ezt a nagy egységet kisebb közösségek alkotják, többek között a család. Beszélünk „családegyházról” is, utalva ezzel arra az alapvető kisközösségre, ahol Jézus jelen van, és ahol a hétköznapi kereszténységet leginkább megélhetjük és meg kell élnünk.

Botrány

Nagyon szomorú azt látni, és valójában az egyház botrányát képezi, amikor a templomban áhítatosan imádkozó hívő lélek hazamegy, és – mint aki átlépett egy másik világba – a családtagjaival szeretetlenül beszél, úgy viselkedik, hogy nyoma sincs rajta a Krisztussal való találkozásnak. Mintha két énje lenne: egy templomi és egy otthoni.

Azt gondolom, hogy ez valamilyen mértékben mindannyiunkra igaz, ami nem is csoda – hiszen könnyű Istenre figyelni ott, ahol senki nem zavar meg, könnyű békejobbot nyújtani annak, aki valójában sose bántott meg, és kedvesen mosolyogni arra, akivel nem terhelte meg semmi a kapcsolatunkat. Mégis, ha valakinek az életében még csak nem is hasonlít az Istennel való kapcsolata az emberi kapcsolatai minőségéhez, akkor ott valami baj van.

Az Egyházat olyan emberek tették hiteltelenné milliók számára, akiknek az életében ez a hasadás látszott. Most nem csak azokra a botrányos esetekre gondolok, amiket bőven megszellőztetett a média, hanem a hétköznapi botrányokra. Hány fiatal fordul el az Egyháztól, mert otthon azt látta, hogy a „kereszténység nevében” utálták egymást a szülei, és a templomból hazajövet elviselhetetlen légkörben fogyasztották el a vasárnapi ebédet!

Beteg a vén Európa

A család ugyanakkor a hit bölcsője is. A papi és szerzetesi hivatások sokszor a hiteles keresztény családokban alapozódnak meg, és a keresztény családalapítás vágya is leginkább azokban van meg, akik így nőttek fel.

Nem véletlen, hogy – különösen a mai időkben – a Sátán a családokat nagy erővel támadja, és így (is) próbálja az Egyházat ellehetetleníteni. Ha az alapsejtek betegek, gyorsan megbetegszik az egész szervezet is. Nem funkcionál úgy, ahogy kellene. Európa sajnos „szép” példája ennek. Sok országa már missziós területnek számít. A családok nagy része szétesik, nem születnek gyerekek és így hivatások sem, az áldozathozatal, az odaadás valahogy kiveszett. Érdekes, hogy a szegény harmadik világból érkeznek Európába szerzetesek és papok, hogy segítsenek újra kereszténnyé tenni az öreg földrészt! Ott valahogy a család intézménye is jobban működik, és meglepő módon nincs annyi lelki betegség sem, mint a gazdag országokban, pedig problémáik vannak bőven…

Krisztus kinyújtott keze

Nagyon kellene már, hogy az Egyház ne választódjon szét olyan élesen a papság és a laikusok „kasztjára”! Hogy a kedves hívek ne mindig a paptól várják a sültgalambot, hanem tevékeny részesei, szervezői legyenek a hitéletnek, a templom ügyeinek, merjenek kezdeményezni. „Királyi papság vagytok” – írja Péter apostol az egyszerű híveknek. Krisztus kinyújtott keze vagyunk, akik olyanokat is elérhetnek, akik a templomnak a környékét is elkerülik.

Vannak, mégpedig sokan, akiket Jézus rajtunk keresztül tud és akar megszólítani. Igen, ehhez hiteles élet kell, sokszor idő, áldozat. Bár nem kell a szektások stílusát felvennünk, azért merjünk beszélni arról, mit jelent Isten jelenléte a mi életünkben! Ne mondjuk, hogy ez a pap dolga – az az ember, aki nem megy el a templomba, nem fog Istenről hallani a paptól. Csak tőlünk, keresztény ismerőseitől hallhat róla. Sokan különösen fogékonnyá lesznek az ilyen szavakra, amikor valamilyen baj, betegség éri őket. Őket is várja az Úr – csak legyen, aki szól nekik erről!

„Életünk – Krisztus élete. Életünk – az Atya szeretete. Életünk – az Egyház Szentlelke” – szól az ének. Legyen életünk valóban az, és akkor a családunkkal, környezetünkkel együtt az Egyház is növekedik.

Popovicsné Palojtay Márta