A szeretet soha nem fogy el

49

Csodálatos magyar nyelvünkben legszebb szó a szeretet. A szeretet nem jár egyedül, társul vele az együttérzés, a segítő kéznyújtás. Hagyományainkhoz híven nyaranta személyesen keressük fel az Égermezei Gyermekotthont. A Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete felkészült erre az útra. Igen szépen kimosott, kivasalt gyermekruhát hozott nagy zsákkal Riskó Krisztina, szervezetünk egyik legaktívabb tagja. Nagyon sok édességet, kekszet, játékot vittünk, mindenkinek személyesen adtuk át az ajándékokat. Az Intézetben fizikailag és szellemileg sérült gyerekek vannak, akik senkinek nem hiányoznak, élik a mindennapjaikat, fel sem fogják, milyen lenne az életük egy meleg családban. Az édesanyák otthagyták őket a kórházban, végképp lemondva gyermekükről. Arra a több mint két órára ilyenkor együtt dobban velük a szívünk – már jól ismerjük őket. Tanárnőnknek, Borbély Ibolya néninek messziről kiabálják: Iboljá, Iboljá…

Meglátogattuk azokat is, akik ágyhoz vannak kötve, ők járni sem tudnak. Valamelyikük összegömbölyödik az ágyon, nem tud kinyújtózni. Van, aki állandóan előre-hátra rázza a fejét – nem hagyja abba egy percre sem. Megsimogattuk őket, együtt labdáztunk azokkal, akik tudnak járni, mozogni, több fényképet is készítettünk, nagy örömükre. Igen hibásan beszélnek, akik egyáltalán tudnak, de azért nagy szeretettel meghívtak, hogy hallgassuk meg a koncertjüket. Éppen ott volt az énektanár, Szlavinec Jurij, aki hetente jár az otthonba foglalkozni velük. Négy éneket adtak elő nagy átérzéssel, melyeket meg-megismételtek. Mindegyik ének az édesanyáról szólt. Az egyik tartalma valami ilyesmi volt: Magasan repül a madár, körbe-körbe a ház felett, /De az nem is madár, hanem az én anyukám, /Eljött, hogy a bajoktól védje a kislányt…

Szívesen hallgattuk, minden éneküket megtapsoltuk és még a maradék csokit is szétosztottuk a szereplők között.

Ha velük vagyunk, arra gondolunk, ne legyen senki, akinek a kezét nem fogja senki sem. Elcsépelt frázis, hogy mindenki köteles a másikon, az elesettebben segíteni, de igen kevesen teszik. Pedig, ha az ember jót tesz, maga is jobbá lesz. Merjük kezünket kinyújtani feléjük. Előttük nem mutattuk, de visszaülve az autóbuszba, magunk is küszködtünk a könnyeinkkel. Az Úristen azt mondja: ne a földön gyűjtsük a kincseket, hanem a szívünkben, a lelkünkben. A megkeresztelkedéskor kapott pici fehér ruhánkon ne legyen folt, csak a sok-sok jócselekedet jele. Ne az anyagiak bőségében lássuk a világot, hanem az elesettek, árvák, özvegyek megsegítésében.

Hagyományunk második része, mikor iskolánk folyosóján megjelenik a felhívás karácsony előtt: Nagyobb boldogság adni, mint kapni! Ilyenkor nagy szeretettel csomagoljuk dobozokba ajándékainkat, melyeket postán küldünk el a Gyermekotthonba. Így szeretnénk egy kis űrt betölteni a szeretet ünnepén.

A rákoczy Szövetség Ifjúsági Szervezetének
és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium
Szülőföldünk Körének tagjai